A kínai hatóságok átvizsgálják és beszámolnak a kriptotőzsdékről

-

A weibo.com-on kiadott közlemény szerint, a sanghaji hatóságok hivatalnokokkal vizsgálják ki a helyi üzleteket, melyek kriptopénzekkel foglalkoznak, majd jelentéseket készítenek a pénzügyi szabályozóknak november 22-ei határidővel. A hírt később a Caixin üzleti újság is megerősítette.
A lépés egy másik programmal együtt érkezik, amely a kínai kommunista párt CCTV 1 TV-csatornáján mutatja be a kriptocsalásokat. A helyi források szerint egyes kivizsgálás alatt lévő tőzsdék problémákkal küzdenek.

A kriptotőzsdék „renoválása”

A november 15-ei közlemény nagy port kavart, miután azt a Caixin is megerősítette. A lefordított cikk szerint „az elmúlt időszakban növekedett a virtuális valuták spekulációja, így a szabályozóhatóságok felléptek a digitális eszközökkel foglalkozó tőzsdékkel szemben.”
A közlemény neve a „Virtuális valuta váltók renoválásának fejlesztése” címet kapta. Egy, a sanghaji jegybankhoz közeli személy megerősítette a dokumentum valódiságát.
A közlemény szerint a munkálatokat a Shanghai Mutual Renovation Office és a központi bank együttesen fogja végezni.
A hír egy másik programmal együtt érkezik, melyet november 18-án adtak le a kínai kommunista párt CCTV 1 TV-csatornáján, és a különböző blokklánc- és kriptocsalásokkal foglalkozik.
A @DoveyWan nevű Twitter felhasználó a következőt írta a műsorról: „a lényege ez volt: a kriptopénzek bejegyzés nélküli értékpapírok, pénzügyi csalás és illegális ponzi csalások.” Nem pontosan így szólt a műsor, de nagyjából ez volt a mondandója.


A műsorban szerepelt Wu Zhen, „az Internetes Pénzügyi Biztonság Laborjának és a Nemzeti Internetes Vészhelyzeti Központ” vezetője, aki elmondta:

„Több mint 32 000 blokklánc létezik, azonban úgy találtuk, hogy nincs sok cég, amely rendelkezne a saját blokkláncával. Nagyjából a 10%-uk vagy még ennél is kevesebb. Zhen úgy gondolja, hogy nagyon sok csaló blokklánc van Kínában.”

Dovey Wan nagyjából lefordított egy rövid részletet, melyben Hszi csin-ping elnök beszél, és sokszor szerepelt a műsorban, azonban pontosan nem tudni mikor készült a felvétel.

A kínai felhasználók kiutalják pénzeiket a tőzsdékről

Egy anonim helyi forrás megerősítette, hogy a kínai kriptotőzsdék jelentős problémákkal küzdenek Peking folyamatos vizsgálata miatt.
Egy Wechat csoportbeszélgetésről készült kép azt mutatja, hogy sokan kiutalják vagyonukat a Huobiról, ugyanis sok felhasználót letiltott a tőzsde.
Egy lefordított komment szerint:

„A tőzsdén kívüli kereskedelmet egyre gyakrabban szüneteltetik most, hogy Peking is ellenőrzéseket folytat.”

A helyi forrás azt mondta, hogy a felhasználók jobban teszik, „ha elhagyják a kínai tőzsdéket vagyonuk védelme érdekében”, illetve hogy a CCP több tőzsdét is veszélybe sodort.
Egy Wechat-felhasználó azt sugallta, hogy a peer-to-peer kereskedés is veszélybe kerülhet, „még a végén minden közpénzzé alakul.”

A kriptopénzek jogi helyzete Kínában

A kriptopénzek jogi helyzete Kínában továbbra is zavarodást okozhat. A kriptopénzek tiltottak, a bitcoint 2013-ban hivatalosan is elismerték, mint virtuális tulajdon.
A bitcoin és a kriptopénzek azonban nem legális valuták. A kontinentális kínai pénzügyi intézmények nem kereskedhetnek kriptóval és külföldi csoportok sem szolgálhatnak ki kínai ügyfeleket.
A kontinentális kínai lakosok ezt tőzsdén kívüli kereskedéssel próbálják megkerülni, ugyanis ez nem tiltott.
Az ICO-k 2017-es betiltása óta a CCP folyamatosan próbálkozik a különböző csalások felszámolásával. A kínai elnök nemrég kiállt a blokklánc mellett, ahogy Wu Zhen is a CCTV műsorában. Úgy tűnik, hogy Kína nagyon támogatja a blokkláncot, de a decentralizált engedélyek nélküli pénzeket nem.

Olvastad már? A titkosított ProtonMail email-szolgáltató „tartogatja” bitcoinfizetéseit

Forrás: news.bitcoin.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Egy újabb Bitcoin feleződés utáni előrejelzés

Elérkezett végre a D-nap - a Bitcoin (BTC) 2024-es feleződése. Az izgalom ellenére azonban a várva várt esemény két táborra osztotta a közönséget - Azokra,...

A Bitcoin felezési árfolyam előrejelzése

Prémium A Bitcoin (BTC) most egy kritikus ponton van, hiszen már csak néhány óra van hátra a várva várt 4. feleződésig. Az IntoTheBlock adatai szerint azonban a...

A svéd adóhivatal 90 millió dollárt hajtana be a bányászoktól

A Svéd Adóhatóság, az STA úgy nyilatkozott, hogy a gyanújuk szerint 2020 és 2023 között számos bányászcég valótlan éves beszámolókat adott le, hogy elkerüljék az...

Gary Gensler otthagyhatja a tőzsdefelügyelet vezetői posztját?

A közösségi médiában nagy port vert fel, hogy az amerikai tőzsdefelügyelet, a SEC vezetője kétértelmű bejegyzést tett közzé. A felhasználók először arra gyanakodtak, hogy Gensler...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!