A hondurasi Prosperában hivatalos pénzként vezetik be a bitcoint

A speciális gazdasági övezetként működő Prospera, helyi megnevezés alapján ZEDE, tárt karokkal fogadta a bitcoint, és elszámoló-egységként vezették be a városban.

A bitcoin így ezentúl nem csak egyszerűen fizetőeszközként lesz használható, hanem annak a segítségével lehet elszámolni a legkülönfélébb pénzügyi, kereskedelmi, és adóügyi esetekben is.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

- Advertisement -

A döntés rendkívül nagy jelentőségűnek számít, hiszen ez után a digitális eszközöket már nem csak divatos pénzeszközöknek lehet tekinteni, hanem a gazdaságban is teret kezdenek nyerni, mint kulcsszereplők.

Prospera döntése nem hirtelen ötlettől vezérelve született meg, hanem alaposan átgondolt folyamat eredményeképpen, amely során a jövő mellett tették le a voksukat a város üzemeltetői.

A jogszabályok értelmében azok a gazdasági társaságok, vagy magánszemélyek, akik át akarnak térni a bitcoinban való elszámolásra, értesíteniük kell erről az adóhatóságot, harminc napon belül az adózási eljárási időtartam vége előtt.

Ezzel a lépéssel nem csak a bürokráciát és a papírmunkát tudják leegyszerűsíteni, de megalapozták a rendszert, amely alapján a zónában bevezetik és alkalmazzák majd a digitális eszközöket.

A gép forog

Jelenleg még, mielőtt az új rendszert teljes mértékben bevezetik, a bitcoinos elszámolást választó cégeknek egyelőre dollárban, vagy a helyi pénznem, a lempira használatával kell elkönyvelni az adóügyeiket.

Az indulás után viszont már teljes mértékben bitcoinban fogják nyilvántartani a bevételeket, kiadásokat, és az adót is abban fogják megfizetni.

A város így hosszú távon elköteleződött a bitcoin stabilitása, és pénzügyi életképessége mellett.

Prospera

Honduras nem először lép be a kriptoipar területére, korábban már arról is pletykáltak, hogy El Salvador után ők is hivatalos fizetőeszközzé tehetik majd a bitcoint az egész országban.

Ezek egyelőre viszont csak pletykák, semmi hivatalosat nem lehet tudni. A hondurasi központi bank 2022-ben úgy fogalmazott, hogy egyelőre nincsen megfelelő törvényi háttere annak, hogy pénzként vezessék be a bitcoint.

A bank így nem utasította el egyből a gondolatot, viszont leszögezte, hogy az ország nem változik olyan gyorsan, mint amilyen sebességgel a digitális gazdaság fejlődik.

Prospera döntése, hogy áttérnek a bitcoinban való elszámolásra, egyrészt hatalmas előrelépés a valódi tömeges elfogadottság irányába, másrészt viszont egy teljesen új területre való bemerészkedés, amely fokozott óvatosságot igényel.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


A közösségi reakciókból kitűnik, hogy a döntés több, mint gazdasági reakció a bitcoin terjedésére, sokkal inkább számít egy nagy társadalmi lépésnek egy újabb pénzrendszer felé.

A pénz és a pénzrendszer fejlődik, változik, Prospera pedig felismerte ezt, és ennek megfelelően cselekszik.

Ezzel együtt pedig jelentős mérföldkövet jelent a bitcoint történelmében, és kritikus lépés a digitális eszközök jövőjét tekintve.

Az események alakulása vélhetően nagy figyelmet fog kapni mind a régió országaiból, mind a világ többi részéből is, potenciálisan példaként szerepelve, hogy hogyan lehet a bitcoint a világgazdaságba integrálni.

Olvastad már? Lemaradt az Apex Rise-ról? Ez az érme jobb megtérülést nyújthat az elemzők szerint

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Phenjan tagadja a Binance-hackkel kapcsolatos észak-koreai vádat

Észak-Korea visszautasítja, hogy köze lenne a Binance történetének legnagyobb hackertámadásához. Phenjan szerint Washington politikai célból próbálja összekapcsolni az országot a 6,36 milliárd dolláros kriptolopással. Phenjan visszafordítja...

A mesterséges intelligencia is hozzájárulhat az ausztrál inflációhoz

Az ausztrál jegybank 25 bázisponttal, 4,85 százalékra emelte az irányadó kamatot. A döntés mögött az energiaárak újabb emelkedése és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások inflációs...

A Binance-hacker hat tárcába küldte az ellopott XRP-t

A Binance elleni, rekordméretű támadás újabb szakaszba lépett: a hacker hat frissen létrehozott tárcába szórta szét a 233,46 millió ellopott XRP-t. A mintegy 294 millió dollárt...

Leáll a Crypto.com lakossági appja Hongkongban

A Crypto.com 2027. február 1-jén megszünteti lakossági alkalmazásának hongkongi szolgáltatásait. A vállalat ugyanakkor nem vonul ki teljesen a város digitáliseszköz-piacáról. A döntést a társaság november 2-án...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.