A görög bíróság kiadja Franciaországnak az állítólagos BTC csalót

Alexander Vinniket, a BTC-e bitcoin platform volt adminisztrátorát Görögországban tartóztatták le múlt éven egy kiberbűnözés miatt kiadott elfogatóparancs értelmében. A görög bíróság elrendelte, hogy kiadják Franciaországnak.

Az Egyesült Államok és Oroszország szintén meg szerette volna kapni Vinniket. A gyanúsított ügyvédje, Ilias Spyrliadis azt mondta, Vinniknek nincs ellenére a bíróság döntése – írta az Associated Press.

A Görög Legfelsőbb Bíróság Vinniket előzőleg az Egyesült Államoknak szerette volna kiadni, hogy ott nézzen szembe a több milliárd dollárnyi bitcoinnal végzett pénzmosásának vádjával. Görögországban múlt éven tartóztatták le egy amerikai elfogatóparancs értelmében.

Franciaország kapta meg a jogokat

Franciaország pénzmosással, bűnszervezetben való részvétellel és zsarolással vádolja Vinniket. A hatóságok azt állítják, hogy Vinnik ezreket csapott be kibertámadásaival saját bitcoin platformján keresztül. A francia rendőrség szerint Vinnik 133 millió eurót mosott tisztára, 20.643 bitcoin segítségével.

Vinnik, aki most görög börtönben ül, tagadja a vádakat.

Eközben az orosz hatóságok megújították Vinnik Oroszországnak való kiadatási kérelmét, csalás vádjának gyanújával. A görög bíróság először az orosz kérelmet támogatta. A második kérelem növelte a pénzösszeget, a csalás összegének megfelelő 750 millió rubellel (12 millió dollár).

Egy európai elfogatóparancs normális esetben elsőbbséget élvezne a többi kiadatással szemben, mondta Spyliadis, ami azt jelenti, hogy Franciaország lehetne az első ország, amely a Vinnik ellen eljárást indíthatna.

Veszélyben Vinnik

Májusban a görög hatóságok összeesküvésről számoltak be, amely Vinnik meggyilkolását tűzte ki célul. A rendőrség még korábban ebben az évben fedezte fel, de nem jelentette. Állítólag az egészet valahonnan Oroszágból rendelték meg, miután a bíróság elutasította az Egyesült Államoknak való kiadatást. Ez azt jelentheti, hogy valaki nem örülne neki, ha Vinniket Oroszországnak adnák ki.

Vinnik a jelentések alapján Oroszországban elismerte bűnét, és már arra is felkészült, hogy együttműködjön a helyi nyomozókkal. Vinnik és ügyvédei úgy vélik, Oroszország lenne a legmegfelelőbb hely.

Vinniket az Egyesült Államok kormányának kérésére tartóztatták le. Úgy gondolják, ő volt a BTC-e kriptováltó ügyvezető igazgatója, habár a tőzsde állítása szerint még csak az alkalmazottjuk sem volt.

Vinnik letartóztatása után a rendőrség letiltotta a BTC-e domént. A váltó később WEX néven indulhatott újra.

 

Forrás: ccn.com

Legfrissebb bejegyzéseink

Orosz vezetők kerültek az A7 fizetési hálózat élére

Alig két héttel azután, hogy Washington nemzetközi bűnszervezetként azonosította az A7 fizetési hálózatot, Oroszország három meghatározó kormányzati szereplője kapott helyet a vállalat felügyelőbizottságában. A lépés...

Kizárhatják az indexekből a bitcoin treasury cégeket

Új front nyílt a bitcoint felhalmozó vállalatok körül: az MSCI elfogadta azokat a szabályokat, amelyek a befektetési alapokra hasonlító, úgynevezett nem működő cégeket kizárhatják a...

Újra 80.000 dollár közelében a bitcoin árfolyama

Újra felrázta a piacokat a geopolitikai kockázat: az olaj havi csúcsra emelkedett, miközben a bitcoin ismét a 80.000 dolláros támasz közelébe került. A befektetők most...

A Bitget leállítja a szolgáltatásokat egyes ügyfeleinél

A Bitget bizonyos felhasználóknál leállítja a szolgáltatásokat, de állítása szerint az ügyfélvagyon nincs veszélyben. Újabb fontos változást jelentett be a Bitget: a kriptotőzsde egy egyszeri intézkedés...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.