A Goldman Sachs szerint jó befektetéssé vált a bitcoin

A Wall Street prominens bankja ismét változtatott az aktuális véleményén a kriptopénzeket illetően.
Éppen folyamatban van a bitcoinos üzletáguk bővítése, ennek apropóján pedig most már úgy gondolják, hogy a BTC mégis méltó a „befektetési eszköz” megnevezésre.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Ez a hátraarc azért érdekes, mert ugyanezen a héten, hét elején még úgy nyilatkoztak, hogy a bitcoin nem életképes befektetés.
Az akkori jelentésben úgy fogalmaztak, hogy „a bitcoin hosszú távon nem jó értékőrző, így nem számít jó befektetésnek”.
Ez persze ellentmond az alig egy hónappal ezelőtti jelentésüknek, amelyben teljesen új eszközosztályként hivatkoztak a kriptókra, és a kiadvány egész hangvétele pozitív volt.
Az előző évekből is találhatunk olyan jelentéseket, amelyekben amellett érvelnek, hogy a bitcoin miért is nem jó befektetés.
Az új jelentésben a bank Befektetési Stratégiai Csoportja viszont már más hangnemet üt meg.

„Tartózkodni szeretnénk attól, hogy visszhangozzuk az iparágban feltűnő pozitív vagy negatív hájpot. Nem akarjuk összezavarni az ügyfeleinket a rengeteg ellentmondó nézőponttal, főleg úgy, hogy ezek közül több megalapozatlannak tekinthető.”

Érdekes, hogy szerintük a bitcoin nem nevezhető digitális aranynak, de szerintük valójában maga az arany sem számít megbízható értékőrzőnek:

„A bitcoin és a kriptók digitális aranyként való emlegetése nem jelent értéket a BTC számára, mivel az arany sem tekinthető konzisztens értékőrző eszköznek.”


Ezt még azzal is tetézik, hogy szerintük a blokklánc nem számít megbízhatónak, így tulajdonképpen a kriptopénzek egy szintén bizalmi alapon működő eszközosztály, ez a bizalom pedig könnyen elveszhet.

„Gondosan elemeztük, és több módszerrel is értékeltük az allokációs modelljeinket, de arra jutottunk, hogy a kriptopénzek nem életképes befektetési lehetőségek az ügyfeleink diverzifikált portfóliói számára.”

- Advertisement -

Viszont egyértelműen vannak olyan részlegek a bankon belül, amelyek szerint nagyon is életképes a bitcoin. Májusban például nagy részesedést vásároltak a CoinMetrics elemzőcégben is.

A hétfői napon pedig hivatalosan is bejelentették, hogy a bank bővíti a kriptós szolgáltatásait, és Ethereum-alapú opciós és határidős kötéseket is biztosít ezentúl az ügyfeleinek.

Olvastad már? Az SEC tovább késlelteti a VanEck Bitcoin ETF kérelmét

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

A bitcoin története: 18 év a kísérlettől a Wall Streetig

2026. október 31-én a bitcoin betöltötte 18. évét. A kísérletből globális pénzügyi eszköz lett, miközben az eredeti cypherpunk-ideál és a Wall Street érdekei egyre közelebb...

Fokozatosan újra elérhetővé válik a Binance-en a kiutalás

A Binance a rekordméretű, mintegy 6,3 milliárd dolláros kriptolopás után november 1-jén megkezdte a kiutalások fokozatos visszaállítását. A tőzsde szerint az érintett eszközök 95 százalékát...

A bitcoin árfolyama újra a 78.000 dollárt célozza

A bitcoin a rekordméretű Binance-incidens után lassan stabilizálódik, és ismét a 78.000 dolláros szintet támadja. A piac azonban továbbra is sérülékeny, miközben az altcoinok többsége...

Ügyféladatok is kiszivárogtak a Chainalysist ért kibertámadásban

A Chainalysis belső rendszereit érintő kibertámadásban ügyfélazonosító adatok kerültek illetéktelen kézbe. A vállalat szerint a támadó mesterséges intelligenciára épülő, részben automatizált módszereket is alkalmazott. Nevek és...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.