A Fidelity Assets Trust License megszerzésére jelentkezett New York-ban

Állítólag a Fidelity kriptopénz befektetésekkel foglalkozó ágazata kérvényt adott be a New York Department of Financial Services (New York Pénzügyi Szolgáltatási Részlege – NYFDS) számára, ha elfogadásra kerül, akkor az intézményi brókercég kripto letétkezelési szolgáltatásokat nyújthatna New York államban.
A Fidelity Digital Assets (FDAS) egy Trust license (Bizalmi licensz) megszerzésére jelentkezett az NYDFS-nél. Ha sikeres a jelentkezés, akkor az FDAS jogosult lenne rá, hogy egyéb államok mellett New York-ban is üzemelhesse digitális eszközökkel foglalkozó letétkezelését.

Arthur Ling, a Gibson Dunn ügyvédje elmondta, hogy a trust license megszerzése jelentősebb a BitLicensenél, mely a NYDFS általános kriptolicensze, mely lehetővé tesi birtokosát, hogy olyan pénzügyi szolgáltatásokat nyújtson, mint a tanácsadás.
Azt is elmondta, hogy időbe telhet, amíg az FDAS megkapja a licenszet, mely lehetővé tenné a cég számára, hogy Limited Purpose Trust Companyként (Korlátolt Célú Bizalmi Társaság).
Elmondta:

 „Az NYDFS keményen őrzött engedélyének megszerzése akár fél évbe is telhet. Minden banknak és bizalmi társaságnak át kell esnie egy jelentős folyamaton, hogy a szabályozók megértsék a cég üzleti tevékenységét.”

Azonban a cég egyelőre nem erősítette meg ezt a hírt. Bárhogy is lesz, ez lehetővé tenni az FDAS számára, hogy olyan tőzsdékkel versenyezzen, mint a Coinbase, a Gemini és a Paxos.
Az ICE Bakkt bitcointőzsdéje is egy engedélyre vár a NYDFS-től, mely után a tőzsde a Fidelity vetélytársa lehet. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a Facebook is jelentkezett az NYDFS-nél, hogy megszerezze a kriptopénz üzleti engedélyét, hogy üzemelhesse tervezett Libra kriptopénzét.
Áprilisban az FDAS felbérelte Christine Sandlert, a Coinbase korábbi igazgatóját, hogy vezesse az értékesítési és marketing részleget. Sandler azért csatlakozott a céghez, hogy vezesse az intmézményi ügyfélszolgálatot.
Egy hónappal később, a cég bejelentette, hogy letétkezeléseken túl bővítené üzleti körét. Ez azt jelenti, hogy brókerszolgáltatásokat indítanának, hogy intézményi ügyfelek részére kereskedjenek.
A letétkezelések oldalán a cég hagyományos vagyonkezelőket és kriptopénzekkel foglalkozó cégeket is megkörnyékezett, a helyzetben jártad források szerint.

A jelentkezés hírét jól fogadták a digitális eszközökben jártas befektetők, annak ellenére, hogy az elemzők szerint egy kicsit tovább kell még várakozni a hagyományos befektetőknek, mielőtt ki tudnák használni a legújabb fejlemények előnyeit.
Tom Jessop, az FDAS igazgatója elmondta:

 „Nem tulajdoni kereskedők vagyunk, nincs asztalunk. Csupán ügynökként dolgozunk és az ügyfeleink is ezt szeretnék. Ügyfeleink el akarják kerülni a problémákat, melyek a több tőzsdén való kötvényesítés okoz, az adminisztrációs rizikókat, vagy csak a lehető legjobb árfolyam tapasztalatot szeretnék kapni, szóval megpróbáljuk elhozni ezeket azzal, hogy még több tőkét hozunk platformunkra.”

Másfelől a Bakkt pár napja bejelentette, hogy megkezdik a felhasználók elfogadásának tesztelését a bitcoin határidős piacokra.
Azonban számos szakértő lehetséges problémaként hozta fel a kormányok szabályozását. A Libra bejelentése óta a bitcoin és az altkoinok rendkívüli figyelmet kaptak a világ összes kormányától és a központi bankok hivatalnokaitól.

Olvastad már? Japán kriptopénz-rendszert fejleszt, amelyet a SWIFT vetélytársának szán

Ma indul és remélhetőleg az USA kormánya nem talál ki olyan szabályozásokat, melyek lehetetlenné teszik a Bakkt számára, hogy elindítsa termékét.
Forrás: coinspeaker.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

A bitcoin esik, de a tőke nem menekül: mit jelent a „kivárás” a kriptopiacon?

Amikor nagyot esik a kriptopiac, a legtöbben ugyanarra gondolnak: pánik, menekülés, vége a bulinak. A kriptóban ez különösen gyorsan terjed, mert az ármozgás hangos, a...

A Bitget Wallet belép a B2B piacra: elindult a Bitget Wallet Trading API

A Bitget Wallet, az everyday finance alkalmazás, elindította a Bitget Wallet API-t, amellyel stratégiai terjeszkedést hajt végre a B2B infrastruktúra irányába. A lépés arra reagál,...

Nem állította le a bíróság a Coinbase új predikciós piacát Nevadában

Egy nevadai állami bíróság elutasította a szabályozók sürgősségi kérelmét, amely azonnal leállította volna a Coinbase új predikciós piacait. A döntés ideiglenes haladékot biztosít a tőzsdének,...

Az Ethereum erős eladási nyomás alatt: az ár a realizált szint alá esett

Az Ethereum szerdán tovább esett, az elmúlt 24 órában több mint 8%-ot gyengült, és az árfolyam a 2000 dolláros szint közelébe süllyedt. Fontos megjegyezni, hogy...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.