A Fed több milliárd dollárt nyomtat, hogy felpörgesse a gazdaságot

A bitcoin ugyan független a központi bankoktól és a Wall Streettől, amely a kriptopénzek egyik legnagyobb erőssége, azonban az iparág növekedésével a kriptók értéke egyre jobban összefügg a hagyományos pénzügyi világ történéseivel.

Egyesek szerint a bitcoin árát főleg a geopolitikai és makrogazdasági események határozzák meg, amely újdonságnak számít a 2-3 évvel ezelőtti állapotához képest.
Egy ilyen makrogazdasági esemény lehet a Fed azon döntése, hogy több milliárd dollár nyomtatásával próbálja támogatni a repó piacokat. Egyesek szerint már csak ez is érvényesíti a bitcoin létezését.

A Fed több milliárd dollárt pumpál a gazdaságba

New York Állam Szövetségi Tartalékbankja irányelvének legújabb frissítése szerint a jegybank Nyílt Piaci Kereskedelmi Irodája több milliárd dollárnyi tőkét pumpál a repó piacokba, „hogy biztosítsák a megfelelő tartalékokat, és csökkentsék az év végi piaci kockázatokat, melyek a politikai döntéshozatalra is kihathatnak.”
A repó, átvitt értelemben „éjszakai kölcsönpiac”, az a piactér, ahol a Fed nagyon rövid távú, de hatalmas hiteleket nyújt pénzügyi intézmények számára, hogy azok tovább működhessenek. A repó piacokat sokszor nevezik a gazdaság „gerincének”, ugyanis a pénzügyi intézmények folyamatos tőkét igényelnek.


Év végéig a Fed több mint 425 milliárd dollárt nyomtatott, hogy fenntartsa a tartalékok pénzzé tehetőségét. Ezzel a központi bank vagyonmérlege rekordnak számító, 4,5 billió dollárra ugrott, annak ellenére, hogy a tőzsdepiacok szárnyalnak, és a közgazdászok azért „szurkolnak”, hogy még nagyobbra nőjön a részvények értéke.
Az egészben az az érdekes, hogy a Fed utoljára a 2008-as gazdasági válságban fecskendezett ennyi pénzt a repó piacokba, így arra számíthatunk, hogy valami hasonló történhet az elkövetkező időszakban is.

Miért jó ez a bitcoinnak?

Caitlin Long, korábbi Wall Street-igazgató – aki az elmúlt évek alatt nagy bitcoin- és blokklánctámogató lett Wyoming államban – idén írt erről egy cikket a Forbes magazinba.
Ebben azt írja, hogy a különböző pénzügyi problémák azt mutatják, hogy a gazdaság meglehetősen sérülékeny. A bitcoin ezzel szemben nagyon erős, „ugyanis a hálózatának biztonsága folyamatos növekedésnek örvendhet.”
Long szerint a bitcoin biztosítékként szolgálhat „a pénzügyi piacok bizonytalanságaival szemben, ugyanis választási lehetőséget nyújt a fogyasztók számára, a hagyományos pénzügyi rendszerrel szemben.”
Ez nem minden. Changpeng Zhao, a Binance vezérigazgatója a Twitteren írt arról, hogy a Fed több milliárd dolláros pénznyomtatása is megmutatja a bitcoin korlátozott készletének értékét. Zhao szerint a bitcoin „végtelen növekedési potenciált mutat a fiattal szemben.”

„A bitcoin matematikailag korlátozott készletének hála végtelen növekedési potenciált mutat a fiattal szemben. Hogy miért? Ez a fiat végtelen készletével magyarázható.”

A kriptotámogatók valóban azt hiszik, hogy a világ összes pénze bitcoinba áramolhat, ha a központi bankok és a kormányok tovább folytatják a fiat pénzek mennyiségi lazítását.
Egy olyan pénzügyi világban, ahol a központi bankok különböző gazdasági célok elérése érdekében pénzt nyomtatnak, hatalmas löketet kaphatnak az alternatívák.
Peter C. Ealer, az American Institute for Economic Research kutatója elmondta, hogy ha a pénzügypolitika arra a szintre jut, hogy ellenőrzés nélkül nyomják a pénzt, akkor „a nemesfémek és kriptopénzek hirtelen sokkal népszerűbbé, és így értékesebbé válhatnak, mint ’infláció elleni biztosítékok”.
Ha a kormányok által kiadott pénz elveszíti vásárlóerejét, vagy legalább fennáll ennek a veszélye, akkor a befektetők olyan vagyonba fogják fektetni pénzüket, amely esetében nem valószínű, hogy elinflálódik, mint a fiat.

Olvastad már? Ádáz küzdelem dúl a bikák és a medvék között – mik a kilátások?

Forrás: cryptoslate.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂
 

2 HOZZÁSZÓLÁS

Hozzászólások lezárva.

Legfrissebb bejegyzéseink

Milliárdok távoznak az amerikai bitcoin- és ether-ETF-ekből – mi állhat a háttérben?

A befektetők körülbelül 1,82 milliárd dollárt vontak ki az amerikai bitcoin- és etheralapú ETF-ekből az elmúlt öt kereskedési napban. A piaci hangulat tovább gyengült az...

Az Ethereum letörte a kulcsszinteket, nő a disztribúció kockázata

Prémium Ethereum (ETH) Az Ethereum erős nyomás alatt kezdte a hetet: az árfolyam közel 8%-ot esett egy nap alatt, és határozottan 2300 dollár alá csúszott a szélesebb...

A BGB listázásra kerül a Krakenen – új szintre lép a token globális terjeszkedése

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange-e (UEX) bejelentette, hogy a BGB token listázásra kerül a Kraken platformon. Ez mérföldkőnek számít a BGB globális terjeszkedésében,...

Az XRP a kulcsfontosságú 100 hetes EMA alá esett: 60%-os összeomlás jöhet, vagy ritka vételi lehetőség?

Az XRP árfolyamát szorosan figyeljük, és a legutóbbi heti zárás komoly figyelmeztető jelzést adott. Az XRP a 100 hetes exponenciális mozgóátlag (EMA) alá esett, amely...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.