Tőzsdére viszi a Facebook a kriptovalutáját

-

A Facebook már tárgyalásokat folytat az Amerikai Határidős Árutőzsde Felügyelettel (CFTC), hogy megtudja a GlobalCoin projekt megfelel-e az ügynökség szabályozásainak.
A legfrissebb információk alapján a Facebook kezdeményezte a tárgyalásokat a CFTC-vel, a sokak által várt stabilkoin indulása miatt.

Christopher Giancarlo, a CFTC elnöke elmondta, hogy a projekt nagyok korai fázisában lezajlottak a tárgyalások. Jelenleg az a legfontosabb, hogy megtudjuk, a GlobalCoin megfelel-e a CFTC szabályozásainak.
Az ügynökség mindenképpen nyitott a tárgyalásokra és a kezdeményezés átvizsgálására. Giancarlo elmondta:

„Nagyon meg szeretnénk érteni az egészet. Csak egy jelentkezésre tudunk reagálni, egyelőre semmi konkrétum nincs előttünk.”

Ugyanakkor nagyon korai lenne megmondani, hogy a GlobalCoin megfelel a CFTC előírásainak. Giancarlo hozzátette, hogyha az USA dollár által lenne fedezve, akkor derivátumainak alacsonyabbnak kéne lennie.
A CFTC nagyon ötletesnek találja a projektet, de számos lehetséges problémát meg kell fontolniuk.
Az egyik legfontosabb az, miszerint fogja a közösségi médiaóriás megelőzni a pénzmosást és hogy oldják az ügyfélazonosítást. A CFTC-nek mindenképpen tudnia kell, hogyan lesznek megoldva ezek.

A Facebook lassan készül a GlobalCoin elindítására

A Facebook nem csak a CFTC-vel folytatott tárgyalásokat. Korábban megtudtuk, hogy a közösségi oldal már tárgyalt számos USA és Egyesült Királyságbeli kormányhivatalnokkal, hogy megvitassák milyen lehetőségei lennének a GlobalCoinnak ezekben az országokban.
A Facebook tervei szerint 2020 első negyedévében indítanák saját stabilkoinjukat. A Facebook Project Libra keretrendszerében indulna az egész. A koin segítségével a Facebook könnyen használható nemzetközi tranzakciókat és online fizetéseket ígér.
Azt is tudni lehet, hogy a Facebook minél sikeresebbé próbálja tenni kriptoprojektjét. Számos kriptotőzsdével és kereskedőplatformmal tárgyalnak a GlobalCoin listázásáról.
A Facebook jelenleg is tárgyalásokat folytat a Geminivel, a Winklevoss ikrek népszerű kriptotőzsdéjével. Nehéz lenne megmondani, hogy ez sikerrel járhat-e, az ikrek és Zuckerberg ismert a régóta tartó konfliktusukról.
Összességében elmondhatjuk, hogy a Facebook nagyon keményen dolgozik a GlobalCoin fejlesztését, de nem tudhatjuk, hogy a cég digitális valutája versenybe szállhat-e egyéb kriptopénzekkel.

Olvastad már? Kripto a köbön – hétzáró hírsaláta

Egyesek szerint a GlobalCoin lehet, hogy nem fogja leváltani a vezető kriptopénzeket, de nagyok sok új felhasználót hozhat a kriptoszférába.
Forrás: coinspeaker.com
Kiemelt kép: Book Catalog
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Miért olyan megbízható a blokklánc technológia?

A blokklánc technológia az utóbbi években robbanásszerűen terjedt el, különösen a pénzügyi szektorban, ahol a technológia a Bitcoin és egyéb kriptovaluták mellett vált ismertté. A...

Solana (SOL) technikai elemzés 04.19.

Prémium Solana (SOL) A Solana (SOL) kétszámjegyű árfolyam-emelkedése az elmúlt 24 órában a Coinglass adatai szerint a Futures piacon néhány short pozíció felszámolását eredményezte. A SOL értéke a...

Arthur Hayes: A „kockázatos” stablecoin

Az Ethena mesterséges dollárja, az USDe az utóbbi időben robbanásszerű növekedést ért el, tekintettel az ellenállhatatlan hozamviszonyaira. Sőt, most már a stablecoinok között az első ötben...

A ChatGPT előrejelzi a főbb kriptók árait a BTC feleződése után

Vendégbejegyzés A közelmúltbeli felezési esemény egy sor árfolyammozgást indított el a jól ismert kriptovaluták esetében. Ahogy a piaci szereplők alkalmazkodnak ehhez az új fázishoz, a ChatGPT friss...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!