A Duke Energy Vállalat a bitcoin-bányászati lehetőségeket tanulmányozza

A Duke Energy Corporation az Egyesült Államok második legnagyobb energiavállalata, a vezető elemzőjük, Justin Orkney pedig nemrégiben elmondta, hogy megvalósíthatósági tanulmányt készítettek a bitcoin-bányászatról.
Orkney egy interjúban beszélt erről, amelyben több témát is körüljártak, mint amilyen például a bitcoin felhasználási módjai, vagy a többi izgalmas lehetőség.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A tanulmányban főleg annak mentén járták körbe a bányászat kérdését, hogy a felhasználók hogyan segíthetnek az áramhálózat stabilizálásában a túltermelés, vagy a csúcsfogyasztás periódusaiban.

„Nagy lehetőséget látunk abban, hogy partnerségre lépjünk az ilyen fogyasztókkal, de még csak a koncepciót vizsgáljuk. Saját tanulmányokat végzünk a bitcoin-bányászattal kapcsolatban, amely rugalmasan tud alkalmazkodni a hálózaton rendelkezésre álló energiamennyiséghez.”

Orkney szerint a bányászat rendkívül hasznos lehet energetikai szempontból, és azt is elmondta, hogy már most is együtt dolgoznak több bányásszal.

„Már most is vannak bányász ügyfeleink, akik önkéntesen csatlakoztak a tesztprogramhoz. Most a résztvevők az év meghatározott időszakaiban, óráiban jelentős mértékben visszafogják a fogyasztásukat, ezeket az alkalmakra hivatkozunk eseményekként.”

A bányászat stabilizálja a hálózatot

Az USA esetén az áramrendszer, a transzformátorok és a kábelek többsége húsz évesnél is régebbi. A bányászok ki tudják egyenlíteni az ingadozásokat.
A csúcsfogyasztás óráiban leveszik a teljesítményüket, mikor viszont lecsökken a hálózati igény, visszakapcsolják a gépeket, hogy az áramtermelést ne kelljen változtatni. Így a kevésbé megbízhatóan működő áramellátó rendszerek is stabilabban használhatók.

„A bitcoin bányászat elképesztően hatékony módszer az energia szabályozására. Képesek arra, hogy egész nap ugyanazon a meghatározott szinte fogyasszanak, de ha kell, egy perc alatt le lehet állítani az egészet, hogy a csúcsterhelés időszakában a többi fogyasztóhoz mehessen az energia. Mikor lecsökken az igény, vissza lehet kapcsolni a gépeket.”

A bányászat az elmúlt években számos kritikát kapott, mivel a hozzá nem értők szerint a rendszer energiahasználata túl nagy.
A hozzáértők szerint viszont a közölt számok valószínűleg alaposan el vannak túlozva, ráadásul a felmérések szerint a Bitcoin lényegesen kevesebb energiaráfordítással üzemel, mint a hagyományos bankrendszer, alig annak az ötvenedével.
Egyes elemzések szerint ráadásul a bányászat nagy mennyiségű metánt lenne képes elhasználni, amely amúgy a légkörbe lenne kieresztve.
Ennél jobban semmi más módszer nem alkalmas erre. A Duke Energy az USA hat államában működik, és nagyjából 7,5 millió háztartást lát el árammal.
A cég jelenleg 58200 megawatt energiatermelési kapacitással rendelkezik, így ahogyan Orkney rávilágított, a második legnagyobb energiavállalatnak számít az országban.
Nemrégiben látott viszont napvilágot az az információ is, hogy az Exxon Mobil, az Equinor, a La Geo, és a Conocophillips vállalatok szintén azt tanulmányozzák, hogy hogyan tudnák felhasználni a bitcoin-bányászatot a működésük során.

Olvastad már? A heti beáramlás 80%-át a bitcoint shortoló intézmények tették ki

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Bitcoin értékeltsége elszakad a hálózati növekedéstől

Az évek során a bitcoin a puszta értékőrző szerepből egyre használhatóbb eszközzé vált, miközben a fizetési szektorban is egyre szélesebb körben terjed. Emiatt egyre nagyobb hangsúlyt...

Közel 1 milliárd dollárnyi BNB tokent vont ki a Binance a forgalomból

A Binance végrehajtotta a 36. negyedéves BNB-égetését, amellyel több mint 1,6 millió BNB-t vont ki végleg a forgalomból. Ez a token eddigi egyik legnagyobb ütemezett...

Csökkent a Clarity Act szenátusi elfogadásának az esélye

Bár átment a szenátus egyik fontos bizottságán, a CLARITY Act végleges elfogadása még korántsem biztos. Az előrejelzési piacok kereskedői kevésbé derűlátóvá váltak. Donald Trump 2024-es elnökválasztási...

Újabb nyomás alatt a BONK árfolyama a kincstári tokeneladások után

Az a tárca, amely jogszerűen 4426 billió BONK-ot szívott le a projekt kincstárából, újabb 800 milliárd BONK-ot adott el nagyjából 2,48 millió dollár értékben, ezzel...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.