A Diginex vezérigazgatója szerint a defi „olyan mintha, kartondobozban repülnénk a holdra”

Mindenképpen a defi a jövő, de ez lehet, hogy még távol van.

A decentralizált pénzügyi, vagyis defi szektor az elmúlt hónapok során számos innovációt, spekulációt és áremelkedést okozott.

Ennek ellenére Richard Byworth, a Diginex vezérigazgatója úgy véli, hogy a szektor még mindig gyerekcipőben jár.
„Úgy hiszem, hogy idővel valóban a defi lehet a jövő, de még mindig nagyon korai.” mondta Byworth egy interjúban Anthony Pomplianónak, a Morgan Creek Digital társalapítójának.

„Olyan mintha, kartondobozban repülnék a holdra. Tudod, hogy baj lesz és valami tönkremehet és ennek már látszódnak is a jelei.”

Az ilyen drámai próbálkozások és bukások általában nem tüntetik fel jó színben az iparágat és a defi szektort.

„Visszatekintek 2017-re és erre a defi dologra jelenleg nincs szükségünk. A MicroStrategy és Paul Tudor Jones is belépett az iparágba, egyre komolyabb piaci szereplők kezdenek figyelni a szektorra és csak remélem, hogy a defiből nem lesz egy újabb ICO-őrület, amitől azt mondják az emberek, hogy mindenki őrült a kriptopiacon és ezért évekig távol maradnak tőle.”


2017-ben az egész kriptopiac lufivá dagadt a különböző tokeneladások, vagyis ICO-k miatt, melyekre később lecsaptak a szabályozások. Az elmúlt hetek során a defi is hasonló módon viselkedett, több véletlenszerű projekt értéke is megszaladt.
Byworth nem az első, aki a 2017-es ICO-őrülethez hasonlítja a defit. Ryan Selkis, a Messari alapítója nemrég hasonlóan vélekedett.
Ahogy Byworth is elmondta, több jelentős figura is beállt a bitcoin mögé, amely azt jelentheti, hogy fordulóponthoz érkezhetett a kriptoipar.

Olvastad már? Egy korai bitcoinfelhasználó hiányos blackjacktudása miatt szállt be az iparba

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

 

Legfrissebb bejegyzéseink

Decemberben indulhat az orosz Sberbank kriptoszolgáltatása

Oroszország legnagyobb bankja is belép a kriptopiacra: decemberben indulhat a Sberbank új szolgáltatása. A Sberbank bekerült az orosz jegybank digitálisvaluta-cserével foglalkozó szervezeteket tartalmazó nyilvántartásába. A lépés nem...

Az XRP ETF-ek a piaccal szemben vonzzák a tőkét

Az XRP ETF-ek szembementek a piaccal: több mint egymilliárd dollár távozott a kriptoalapokból. A kriptopiac egyik legfontosabb tőzsdei terméke ezen a héten szinte teljesen más történetet...

Apple, Ondas és Nvidia részvények: közel lehet a fordulat

Három részvény, amelynél közel lehet a technikai fordulat: Apple, Ondas és Nvidia Új lendületet kaphat három amerikai részvény, ha a grafikonokon kijelölt kulcsszintek fölé vagy alá...

Az AI-chiphiány a bitcoinbányászokat is fenyegeti

A Fed szerint az AI-láz még évekig drágíthatja a chipeket – a bitcoinbányászok is bajba kerülhetnek. Az Egyesült Államok jegybankja szerint az AI-infrastruktúra iránti kereslet olyan...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.