A Checkout.com lehetővé teszi a fizetést USDC tokennel

A pénzügyi vállalat a hét elején jelentette be, hogy lehetővé teszi a kereskedők számára az USDC stablecoin használatát fizetőeszközként. Ennek megvalósításához együttműködésbe kezdenek a Fireblocks kriptós céggel.
A vállalat azt is elmondta, hogy az előzetes tesztekhez kiválasztott ügyfelekkel együtt már nagyjából 300 millió dollárnyi tranzakciót bonyolítottak le próbaképpen.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A Fireblocks pedig intézményi szintű web3-as applikációkkal és kriptopénzek letétkezelésével foglalkozik, így a segítségükkel egyszerűen megvalósítható, hogy a 2009-es alapítású Checkout.com partnerei könnyen lebonyolíthassák az USDC-s fizetéseket.
Ugyanazon a napon egy másik cég, a Coins.ph szintén bejelentette az együttműködését a Fireblocks csapatával. A Coins.ph szintén integrálni fogja a saját rendszerébe a Fireblocks megoldásait.
Ran Goldi, a Fireblocks egyik vezetője úgy fogalmazott, az USDC használatával sokkal gyorsabbá válnak a kifizetések, főleg az ügyintézési időn kívül indítottak.

„A kereskedők hagyományosan a heti öt munkanapra vannak utalva, ezt ráadásul az ünnepnapok is befolyásolhatják. A Checkout.com új szolgáltatásával ezek az önkényesen meghatározott korlátok eltűnnek, a kereskedőknek nem kell ehhez igazodniuk.”

A bejelentésben azt is elmondták, több fogyasztóval már korábban elkezdték tesztelni a rendszert. Ennek során sikeresen tudtak finomítani a folyamatokon, és a lehető leginkább ügyfélbaráttá tenni azt a felhasználók számára.

Professzionális Copy Trading a Bitget-től! Próbáld ki!

Jess Houlgrave, a Checkout.com kriptós stratégiájáért felelős vezetője úgy hiszi, a stablecoinok használatával számos előnyt érhetnek majd el.

„A stablecoinok elsőként a kriptotőzsdék felhasználóit hódították meg, mint menekülőeszköz a volatilis időszakokban, de úgy véljük, hogy alapvető szerepet játszhatnak a fizetési piac megreformálásában is. A kriptoipar iránti elkötelezettségünket bizonyítja, hogy a mi megoldásunk az első, minden tényezőt kezelő szolgáltatás, amellyel a kereskedők a kifizetéseket akár hétvégén is megkapják.”

Olvastad már? No more power surge – a Ropsten tesztnetet ünnepli az ETH közössége

Forrás: news.bitcoin.com
Kiemelt kép: Jernej Furman

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

A Binance bStocks máris a második legnagyobb tokenizált részvény-kibocsátó lett

A tokenizált részvények piaca eddig olyan volt, mint egy ígéretes, de lassan növekvő vállalkozás, amelyről mindenki beszélt, de kevesen használták. Az elmúlt év ezt alaposan...

15 év börtönt kapott a Delio vezérigazgatója a 49 milliós csalásért

A kripto-hitelezői korszak, amelyet a Celsius, a BlockFi és a hasonló platformok fémjeleztek, ismét a bírósági termekbe költözött. A legújabb fejlemény Dél-Koreából jött, ahol a szöuli...

A Bank of England a digitális fontot próbálgatja, és a Polygon az egyik kulcsszereplő

A digitális valuták világában a legtöbb hír arról szól, hogy egy jegybank „vizsgálja a lehetőségeket", de a kísérletekből ritkán lesz valóság. Vagy csak nagyon lassan....

Az Ethereum kínálatának harmada már stakingben van, de a jutalom-vita árnyékot vet rá

Az Ethereum egyik legfontosabb mutatója mostanra átlépett egy szimbolikus küszöböt. A hálózat készletének 34 százaléka stakingben van, ami azt jelenti, hogy az ether nagyjából harmada...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.