Az ISIS nem rendelkezik 300 millió dolláros bitcoinvagyonnal

A blokkláncelemzéssel foglalkozó Chainalysis kielemezte azokat a híreket, melyek szerint az Iszlám Állam terrorszervezet 300 millió dolláros hadipénztárral rendelkezik. A bizonyítékok alapján arra jutottak, hogy nincs ennyi bitcoinjuk.
A cég blogbejegyzése Hans-Jakob Schindlert, a Counter Extremism Project tanácsadó szervezet igazgatóját említette, aki korábban elmondta, hogy a hatóságok már 2017 óta keresik az ISIS hadipénztárát. Ő akkor elvetette azt az elképzelést, hogy azért nem találták meg eddig a szóban forgó 300 millió dollárt, mivel azt kriptopénzzé váltották.

Bitcoin vásárlás, eladás gyorsan, kényelmesen, egyszerűen, biztonságosan. Válts kriptovalutát, mint például az Ether, Litecoin, Bitcoin Cash. Kattints a részletekért!

Schindler szerint:

 „Lehetséges, hogy kriptopénzzé alakították. Ez egy ideális tárolási mód lenne, amíg szükségük nem lesz rá. Ha jól csinálták, akkor a kormányok által szinte lehetetlen lesz megtalálni és lefoglalni.”

A Chainalysis elmondta, hogy a legtöbb terrorszervezet valóban kriptopénzekkel gyűjt vagyont, de a legtöbb kampány nem tudott 10 000 dollárnál nagyobb összeget bezsebelni. Ez azt jelenti, hogy meglehetősen korlátozott ez a felhasználás.
Ha az ISIS tényleg bitcoinra váltotta volna az olajvagyonát, akkor a Chainalysis szerint ez meglátszana a helyi tőzsdék és pénzváltók forgalmán is.
Emellett a kriptopénzek nem lennének ideálisak ilyen illegális vagyonok tárolására, mivel a legtöbb blokklánc teljesen átlátható. A bitcointranzakciókhoz például bárki hozzáférhet és kielemezheti őket.
A Chainalysis emellett azt is megtudta, hogy az ISIS nem bitcoinnal finanszírozta a 2019-es húsvéti, Srí Lankai bombatámadásokat. A média azt írja, hogy a CoinPayments kriptofizetési szolgáltatót használtak, mivel a támadás előtt regisztráltak egy 10 000 dolláros utalást egy olyan címről, melyet az ISIS birtokol.
Azonban a Chainalysis szerint csak egy belső utalás történt, amely gyakran megesik az ilyen szolgáltatók esetén.

Nem gyűjtött össze 24 millió dollárnyi bitcoint egy palesztin terrorszervezet

A cikk ezután rátért azokra a cikkekre, melyek tévesen mutatták be, hogy mekkora vagyonszerzési kampányt folytatott a Popular Resistance Committee (PRC) palesztin terrorszervezet a gázai Cash4PS fizetési szolgáltatón keresztül.
A Chainalysis szerint arról cikkeztek, hogy 24 millió dollárt szedett össze a PRC a tranzakciós adatok alapján, de ez csak úgy jött ki, hogy a szolgáltatás összes címét is a kampánnyal hozták összefüggésbe.
A legtöbbnek azonban nem volt köze hozzá és a Chainalysis úgy találta, hogy a 24 millióból kevesebb mint 1 millió dollár származott a Cash4PS-n kívüli címekről és a legtöbbnek nem volt köze a kampányhoz.
A bejegyzés nem tért ki arra, hogy a Hamas is bitcoinnal pénzeli-e hadműveleteit.
Izrael terrorellenes intézménye, az ICT kriptopénzek felhasználásával vádolja a csoportot, emellett több bitcoincíme és az Iszlám Nemzeti Bankhoz köthető.

Olvastad már? Történelmileg pontos adatok szerint növekedni fog az árfolyam

Forrás: cryptoglobe.com
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon.
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

A távmunka-állás, amely kriptóban fizet, a végén mégis te fizetsz rá

A munkakeresés az interneten mindig is a csalók egyik kedvenc vadászterülete volt, de az utóbbi időben a trükkök egyre kifinomultabbak. A szingapúri rendőrség most felszámolt egy...

Az MSCI kizárhatja a bitcoin-treasury cégeket az indexekből, a Strategy is beleeshet a szórásba

A bitcoin-treasury modell, amelyet a Strategy népszerűsített, az elmúlt években sok cégnek hozott figyelmet, de a pénzpiacok világában van egy szempont, ahol ez a modell...

A Binance bStocks máris a második legnagyobb tokenizált részvény-kibocsátó lett

A tokenizált részvények piaca eddig olyan volt, mint egy ígéretes, de lassan növekvő vállalkozás, amelyről mindenki beszélt, de kevesen használták. Az elmúlt év ezt alaposan...

15 év börtönt kapott a Delio vezérigazgatója a 49 milliós csalásért

A kripto-hitelezői korszak, amelyet a Celsius, a BlockFi és a hasonló platformok fémjeleztek, ismét a bírósági termekbe költözött. A legújabb fejlemény Dél-Koreából jött, ahol a szöuli...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.