A Cardano elindította a Smash adatgyűjtő szerverét

A Cardano blokklánc fejlesztését végző vállalat, az IOHK bemutatta a Smash-t, egyfajta adatgyűjtő keretrendszert, amely az ADA poolokat monitorozza, és azok metaadatait elemzi, összesíti, és bocsátja a felhasználók rendelkezésére.

A Smash segítségével látható az egyes poolok esetében, hogy ki a tulajdonos, mi a pool pontos neve, és milyen címen érhető el.

A szerver nyílt forráskódú, így a jövőben a közösség tulajdonképpen bármilyen célra felhasználhatja majd, és bárki által futtatható.
A metaadatokat összegyűjtő és kezelő szerver a Cardano ökoszisztémájának a növekedése miatt vált szükségessé, hiszen ezáltal könnyebb megismerni, hogy kinek is delegáljuk a coinjainkat.
A cég elmondása alapján ez egy újabb lépés a decentralizáció irányába, hiszen mikor a felhasználóknak döntést kell hozni, hogy melyik poolt választják, számos kérdés felmerül bennük.
A Smash pedig megmutatja a tulajdonost, a pool nevét, a szimbólumát, honlapját, és a részletes leírását is. Ezek az információk hozzáférhetők egyesével is, de így most már egy helyre vannak gyűjtve, könnyen elérhetően bárki számára.
Ezt a funkciót korábban a Daedalus tárcaprogram biztosította, ehhez viszont minden egyes pool esetében külön-külön le kellett kérni ezeket az adatokat, ehhez pedig rengeteg hálózati kapcsolat kellett, és nagy adatforgalommal járt. Ez értelemszerűen látszódott a tárca teljesítményén is.
A Smash ezeket az információkat egy közös szerverre gyűjti össze, jelentősen felgyorsítva az adatlekérés sebességét, és nagyon egyszerűen át lehet tekinteni minden kapott adatot, információt.
Amellett, hogy így biztosítani lehet, hogy a hálózaton indított poolok megfeleljenek a szabályoknak, segítenek elkerülni, hogy egyes poolok ugyanazt a szimbólumot használják, vagy, hogy az irányelveknek nem megfelelő tartalom kerüljön fel valahová.

„Az online élet sajnálatos velejárója lett, hogy csalók, trollok, és offenzív személyiségek tűnhetnek fel bárhol. Módot kellett találnunk arra, hogy ezeket a problémás elemeket ki tudjuk szűrni a közös tereinkből.”

A cég elmondása szerint a Smash szerverét egy külön erre a célra létrehozott csapat fogja fenntartani a vállalaton belül, viszont azzal, hogy nyílt forráskódúra írták, a közösséget is be akarják vonni.

A legnagyobb hatást a Daedalus tárcában láthatjuk majd, hiszen lehetőség nyílik arra, hogy különböző kritériumok alapján szűrjük a poolokat.
Ha például csak egy adott régióban működő poolokat keresünk, így már könnyen megtehetjük ezt. A cég mindenesetre reméli, hogy a Smash hasznos lesz a közösség számára.
A Cardano viszonylag stabilan tartja a pozícióját a top10 kriptopénz között, köszönhetően az aktív fejlesztőgárdájának is.

Olvastad már? December elsején érkezik az Ethereum eddigi legnagyobb fejlesztése

Forrás: cryptoslate.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

Legfrissebb bejegyzéseink

A tokenizált részvények napi rekordot döntöttek

Pár éve valaki összerakott egy tokenizált Tesla részvényt, az egésznek nulla forgalma volt, és leginkább csak konferenciákon mutogatták a prezentációkon. Így kezdődött a tokenizáció intézményes...

Ausztrália még három hónapot adott a kriptós cégeknek, hogy megszerezzék az engedélyeket

Ausztrália az elmúlt években a kriptós szabályozás egyik legfontosabb tesztpályájává vált. A helyi hatóságok híresek arról, hogy nem szeretik a kiskapukat, és ha valami úgy...

A Hyperliquid megkapta a szingapúri sárga lapot, és ettől újra fellángolt a decentralizációs vita

Azt mondják, hogy addig vagy igazán decentralizált, amíg egy állami hatóság nem próbál meg megfogni. A decentralizált tőzsdék, a DEX-ek évek óta azzal hirdetik magukat,...

Hitelfedezetként is használható lett a Tether Gold

Amikor a kriptós hitelezésről beszélünk, általában két dolog jut az eszünkbe. Valaki letétbe helyezi a Bitcoinját, hogy dollár-stablecoint vegyen fel rá, vagy a kockázatosabb DeFi...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.