A Cardano alapítója szerint az átjárhatóságra és az etikai kérdésekre is nagy hangsúlyt kell fektetni

Charles Hoskinson, a Cardano alapítója a Decrypt Daily podcastjéban beszélt arról, miért nem kellene magukat a blokkláncoknak körbekeríteniük, hogyan segítik a magas erkölcsi normák a fejlődést, valamint hogy miért kellene a kriptoszférának arra törekednie, hogy jobb legyen a hagyományos pénzügyi világtól.

Hoskinson a beszélgetés elején kifejtette, miért kellene a különféle blokkláncoknak nagy figyelmet szentelni az egymás között történő átjárhatóságra ahelyett, hogy körbefalaznák a saját ökoszisztémájukat.

„Nos, úgy értem, a józan ész minden más ágazatban is ezt diktálja. El tudnád képzelni a wifit, ha az csak egy bizonyos gyártó esetén működne? Azt látnád, hogy „Oh, elnézést, a Samsung telefonod csak a Samsung wifi routerével működik, vagy az iPhone-od csak Apple routerrel működne? Szóval, milyen zűrzavar lenne ebből?” – mondta.

Kifejtette továbbá, hogy a születőben lévő ágazatok – „sajnos” – hajlamosak arra, hogy izolálják platformjaikat és ökoszisztémájukat annak reményébe, hogy így majd dominanciára tesznek szert az adott területen.

Példaként hozott fel „egy sötét időt”, a ’90-es éveket, amikor a Microsoft arra próbálta kényszeríteni a a fejlesztőket, hogy az ő korai ActiveX szoftverjüket használják, figyelmen kívül hagyva az összes többi webes szabványt.

„Még csak nem is értékelték a webes szabványokat, egyszerűen a kaszkád stíluslapokat (CSS) kellett használnod, ha azt szeretted volna, hogy a weboldaladat megfelelően jelenítse meg az Internet Explorer. Sötét idők voltak. És tudod, az új ágazatok hajalmosak azt hinni, hogy »[…] csak az én ökoszisztémám számít […]«” – mondta.

Szerencsére mindig van egy „reneszánsz” pillanat, amikor a vállalatok elkezdenek arra fókuszálni, hogy a fogyasztók igényeit helyezzék az előtérbe.

Természetes módon „végül még nagyobbra nőnek”, mivel „megmutatják a nyitottság és az átjárhatóság erejét.” És ez az az irány, amely felé a blokklánc- és kriptoágazatnak tartania kell Hoskinson szerint.

Meglepő módon, felhasználóorientáltnak lenni és ragaszkodni a magasabb morális standardokhoz valójában segít a fejlesztőknek még jobb termékeket alkotni.

A Cardano esetében például a csapat egy nagyon fokozatos és rendszeres megközelítést választott. Míg az elején mindez lassú volt, végül áramvonalassá, ezáltal pedig még hatékonyabbá tette a fejlesztési folyamatot.

Nos, nézőpont kérdése. Ha úgy gondolod, etikusnak számít valami olyat alkotni, amivel majd bevágódsz másoknál, ők megkapják a számlát, te pedig a pénzt, akkor az valójában árt a [kereskedelmi befogadásodnak]. A defi jelenleg itt áll, de itt volt az ICO-forradalom is, és így tovább” – mondta, majd hozzátette: „ha úgy gondolod, etikátlan így tenni, akkor nem is fogsz így tenni, mert az általad kiadott protokolltok nem fognak a fogyasztók elé vágódni, nem fognak számlát kiállítani a dolgokért. Ráadásul egyszerűbb lesz a frissítési út is.”

Az Ethereum és a Cardano közötti különbségek

Az Ethereum 2.0-ról és annak áttéréséről a proof-of-stake konszenzusprotokollra Hoskinson megjegyezte, hogy a Cardano fent említett, szisztematikus megközelítése lehetővé tette, hogy a fejlesztés „több aspektusból is gyorsabb legyen, mint az Ethereum” – a lassú kigördülés ellenére is.

„Szóval, ők kétségbeesetten próbálják bevezetni a proof-of-stake-et. És ezen már egy évvel korábban elkezdtek dolgozni, mint mi. Mi azonban egy nagyon fegyelmezett, szisztematikus megközelítést alkalmazunk, ami az elején nagyon lassú, mert a blokklánc alapjait az alapvető tudomány mentén definiáltuk” – mondta Hoskinson, majd hozzátette: „ennek az az előnye, hogy nagyjából tudtuk, hogyan fog kinézni a csata.”

A végén – mondta – addig, amíg őszintén „összehangolod a pénzügyi ösztönzéseket a közösségeddel, minden bizonnyal közösen is kitaláljátok majd, hogyan valósítsátok meg [a dolgokat].”

Olvastad már? Delegálj magyarul – ismerd meg a hazai AdaStarNode Cardano-poolt

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Vádak és csalások: John Deaton pert indít a Linqto ellen

A népszerű XRP-ügyvéd, John Deaton csoportos keresetet nyújtott be William Sarris ellen. A Linqto alapítóját és volt vezérigazgatóját csalással vádolja. A július 9-én benyújtott kereset szerint...

Nem a Microsoft és nem is az Apple a világ legnagyobb tőzsdei vállalata

A kaliforniai székhelyű chipgyártó, az Nvidia (Nasdaq: NVDA) szerdán történelmet írt. Ő lett az első vállalat, amelynek piaci értéke elérte a 4 billió dollárt. Az...

Fél óra alatt közel egymillió NFT-t adott el Snoop Dogg

Az amerikai rapper, Snoop Dogg szerdán 30 perc alatt eladott közel egymillió non-fungible tokent (NFT) a Telegramon. Ezzel látszólag cáfolta azt a nézetet, hogy az NFT-ipar...

Szárnyal a kripto piac, és vele együtt a SUBBD előértékesítése is

Vendégbejegyzés A kriptovaluta piac ismét belendült, amit elsősorban a Bitcoin legújabb csúcsa váltott ki. A világ legnagyobb kriptovalutája július 9-én néhány tőzsdén 115 ezer dollár fölé...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.