A BRICS közös pénzrendszert dolgozna ki a Globális Dél számára

Dilma Rousseff, a BRICS-bankként emlegetett New Development Bank elnöke előadást tartott egy sanghaji konferencián, amely során elmondta, fontos lenne egy, a Globális Dél országaira szabott, saját pénzrendszer felállítása.

A Globális Dél, mint fogalom, a nyugati hatalmakon kívüli országokra vonatkozik, és főként Latin-Amerika, Afrika, Ázsia és Óceánia országait tömöríti.

Rousseff szerint egy új pénzrendszer, amelyet akár a helyi valutákkal is létrehozhatnának, létfontosságú lehet a hosszú távú befektetések esetén.

„Sürgősnek tartjuk, hogy létrehozzunk egy új rendszert, egy új hálózatot a likviditás menedzselésére, hogy az üzleti finanszírozás nagy volumenben is megoldható legyen, és olyan kondíciók, körülmények mellett, amelyek kifejezetten a Globális Dél országaira vannak igazítva.”

- Advertisement -

Rousseff már korábban is beszélt egy új, közös pénzrendszerről, amely a helyi pénzek használatával tudná biztosítani az anyagi forrásokat a különböző fejlesztésekhez.

A bank nyolcadik éves közgyűlésén tartott beszédében úgy fogalmazott, hogy a nemzeti beruházások nagyobb részét a helyi valutákkal fogják végrehajtani, hogy így erősítsék a tagállamok belső piacait, és megvédjék a hitelfelvevőket az esetleges árfolyam-ingadozástól.


Kapcsolodó: Honduras kérte felvételét a BRICS bankba


Többpólusú világrend

Rousseff megfogalmazásában is stratégiai fontosságúnak számít a többpólusú világrend kialakítása, és ezzel kapcsolatban például a kínai „Belt and Road” kezdeményezés is arra szolgál, hogy nagyobb egyensúlyt hozzon a világpolitikába.

A BRICS bank pedig szintén abban érdekelt, hogy a közreműködésével fel lehessen építeni egy egyenlőbb, fenntarthatóbb világgazdaságot.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Ennek a meggyőződésnek a jegyében a bank már nyitott is olyan országok felé, amelyek nem tagjai a BRICS-nek.

Bangladesh, Egyiptom, és az Egyesült Arab Emírségek már igénybe vehetik a bank szolgáltatásait.

Argentina éppen az IMF tisztviselőivel tárgyal egy esetleges kölcsönről, de a BRICS bankhoz is beadta a kérvényét, hogy vegyék fel az ügyfeleik listájára, hogy pénzügyi kapcsolatot építhessenek ki.

A legutóbbi ország pedig Honduras, ők is hivatalosan felvették a kapcsolatot a BRICS bankkal, az elnökük, Xiomara Castro sanghaji látogatása során.

Olvastad már? Minden, amit a Uniswap legújabb frissítéséről tudni lehet

Forrás: news.bitcoin.com

Kiemelt kép: Conselho Nacional de Jus

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

Legfrissebb bejegyzéseink

Csapdát állítanának a támadóknak, így védenék a Bitcoint a kvantumszámítástól

A bitcoin jövőbeli kvantumlopása akár úgy is végződhetne, hogy a támadó elveszíti a saját érméit. Cory Fields, a Bitcoin Core fejlesztője egy olyan kísérleti rendszert...

Amerikai szankciók sújtanak nyolc kanadai pénzügyi céget

Az Egyesült Államok újabb csapást mért az Iránhoz köthető pénzügyi hálózatokra. Washington nyolc kanadai pénzforgalmi szolgáltatót tiltott ki az amerikai pénzügyi rendszerből, mert állítása szerint...

XRP és RLUSD: együtt építi stratégiáját a Ripple

Brad Garlinghouse szerint az XRP továbbra is a Ripple stratégiai középpontja, még akkor is, ha a vállalat az utóbbi időben látványosan bővítette stablecoin- és intézményi...

Fed kamatemelés jöhet az infláció miatt

Újabb kamatemelés felé tolódhat a Federal Reserve álláspontja, miközben az amerikai infláció továbbra sem a kívánt forgatókönyv szerint alakul. Mary Daly szerint a jegybanknak szigorítania...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.