A blockchain milliárdokat spórol az ausztrál részvénytőzsdének

-

Az Australian Securities Exchange (Ausztrál részvénytőzsde) 26 milliárd dollár spórolhat azzal a törekvésével, hogy jelenlegi szerződésrendszerét elosztott főkönyvvel helyettesíti – jelentette be csütörtökön az intézmény vezérigazgatója.

Dominic Stevens, az ASXL Limited – azaz a tőzsde kezelőjének – vezérigazgatója kifejtette, hogy elosztott főkönyv technológiát (DLT) használnának a jelenlegi Clearing House Electronic Subregister System (CHESS) helyett, mivel nagyobb hatékonyságot tudna nyújtani, mint a CHESS teszi az üzenettovábbítások és hozzáférési információk kezelése terén.

Jelenleg a tőkeklíring, és az elszámolás költségek egyedül az ipar 100 millió dollárjába kerülnek, a „szuperipar” kommunikációinak és egyéb problémáinak költsége pedig a 23 milliárd dollárhoz közelít, mondta Stevens. A DLT „elképesztő értéket nyújt majd azzal, hogy nagyszerű lehetőség teremt az ügyfeleink, és egy jelentős lehetőséget a kibocsátók és befektetők innovációja számára.”

„A résztvevők jelenleg minden nap egész nap üzenetet küldenek a CHESS adatbázisába, ilyen módon egyeztettnek egymással. Ez a folyamat hajlamos a hibákra, ezeket pedig drága kijavítani. A résztvevők adatbázisa szintén különbözhet, ami azt jelenti, hogy különféle szoftverek vannak, melyek alapvetően ugyanazt csinálják” – mondta egy bemutatón.

Hozzátette, hogy ezek azok a problémák, amelyeket az elosztott főkönyv megold.

Az új rendszerrel a résztvevők csomópontot fognak futtatni, ahelyett, hogy üzeneteket küldözgetnének, és egy teljes adatbázisra fognak csatlakozni, ahelyett, hogy több „különálló adatbázis” lenne a rendszerben, ez pedig segít elkerülni a hibákat. Azon az ügyfelek azonban, akik nem szeretnének egy teljes csomópontot futtatni, lehetőségük lesz üzenetek fogadni „ugyanolyan módon, ahogyan eddig is tették.”

Az ASX korábban ebben az évben jelentette be, hogy visszajelzésekre vár a CHESS DLT-vel való felváltásának javaslatára, Stevens pedig megerősítette, hogy a tőzsde még 2020 végéig szeretné érvénybe léptetni a rendszert.

A platform egyébként a Digital Asset Holding technológiáján alapszik, amely vállalatnak az ASX társtulajdonosa. A jövőben, nemcsak részévnyekkel, de kötvényekkel és egyéb eszközosztályokkal is szeretnének majd foglalkozni – mondta.

Forrás: coindesk.com

Legfrissebb bejegyzéseink

A Solana (SOL) hamarosan 360 dollárra emelkedhet?

A Solana, amelyet gyakran „Ethereum-gyilkosnak" neveznek, folyamatosan emelkedik, dacolva a piaci trendekkel, és a kriptopénzek világában jelentős szereplővé vált. Idén lenyűgöző, 732,20%-os emelkedést produkált, ami...

Book Of Meme (BOME) árfolyam elemzés 05.08.

Prémium Book Of Meme (BOME) A kriptopiac vezetője, a Bitcoin árfolyama továbbra is a 62.500 dolláros határ közelében lebeg, aminek következtében a hét eleje óta a top...

Ethena (ENA) árfolyam elemzés 05.08.

Prémium Ethena (ENA) A kriptoipar továbbra is vegyes árfolyammozgást mutat a piaci áringadozás növekedése közepette. Ráadásul az altcoinok vezére, az Ethereum árfolyama továbbra is küzd, hogy az árfolyamot...

A világ egyik leghíresebb nagybefektetője szerint a dollárnak nincs alternatívája

A Berkshire Hathaway, a világ egyik legnagyobb befektetési cégének az elnöke és vezérigazgatója vasárnap a cég éves közgyűlésén számos témáról osztotta meg a gondolatait. Ezek...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!