A BlackRock is a bitcoin felezéssel foglalkozik

A világ legnagyobb befektetési cége, a 10,5 billió dollárt kezelő Blackrock egy saját videóban magyarázta el a felezés hatását a bitcoinra, és azt, hogy ez miért fontos esemény.

Ahogyan megfogalmazzák, ez a funkció fontos szerepet játszik az infláció elkerülésében, amely a hagyományos valuták esetében jelentős kockázat.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A Blackrock a Bitcoin felezéséről

A befektetési cég egy részletes blogposztot is megjelentetett a videó mellett, amelyben számos információt osztanak meg a felezéssel kapcsolatban.

A vállalat idén januárban, a SEC által kiadott engedély birtokában indította el a saját IBIT nevű ETF termékét, amely jelenleg a legnépszerűbb amerikai bitcoin ETF-nek számít a piacon elérhető 11 ilyen termék közül.

A kedden publikált blogposztban a cég ETF-igazgatója, Jay Jacobs összegzi a felezéssel kapcsolatos fontos információkat, és azt, hogy ezeknek miért van jelentősége a hálózat működése szempontjából.

„A következő bitcoin felezés idén április 20-án várható, és ezután minden egyes új blokkért már csak 3,125 bitcoin jár a bányászoknak, a jelenlegi 6,25 helyett. A napi frissen forgalomba kerülő bitcoin mennyisége 900-ról 450-re csökken. A felezés négy évente ismétlődik, egészen addig, míg az utolsó bitcoint ki nem bányásszák, előreláthatóan a 2140-es években.”

Jacobs a videóban elmondja, hogy a bitcoin egyik legfőbb értéke az emberek számára pontosan a korlátozottságában rejlik, mivel a hagyományos pénzeket kedvük szerint nyomtatják a központi bankok, inflációt okozva, a bitcoin készlete viszont előre meg van határozva, és 21 millió darabban maximalizálva.

Ahogyan Jacobs megfogalmazza, a felezés központi szerepet játszik abban, hogy a bitcoin decentalizált, programozható, és infláció-ellenálló legyen, a hagyományos pénznemekkel ellentétben.

A felezés hatásait számos iparági szakértő megpróbálta már felmérni, és több előrejelzés is született arról, hogy hogyan fog alakulni az árfolyam az esemény után.

Arthur Hayes, a BitMEX tőzsde alapítója szerint könnyen előfordulhat, hogy az idei felezés után esés következik majd, nem emelkedés.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


A Bitfinex tőzsde elemzői ennek az ellenkezőjére számítanak, és úgy vélik, árfolyamnövekedés jöhet, amely akár 150 ezer és 169 ezer dollár közé emelheti a bitcoin árát.

A JPMorgan, a multinacionális befektetési bank szakemberei szerint a piac már előre beárazta a felezést, és a lejtmenetnek most nagyobb az esélye, mint a felugrásnak.

Anthony Scaramucci, a Skybridge Capital alapítója viszont azt nyilatkozta, hogy a piac egyáltalán nem árazta be a felezést, és a bitcoin még sokkal magasabbra emelkedhet, mint a mostani árfolyamok.

Kövesd a Kriptoworld-öt a Google News-on

Olvastad már? A titkos kriptomilliárdosok nem akarják, hogy tudd: Rejtett drágakövek leleplezése

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Kiemelt stablecoin lett az USDC Európában

A Circle dollárhoz kötött stablecoinja, az USDC történelmi mérföldkőhöz érkezett az Európai Unióban: az Európai Bankhatóság, vagyis az EBA jelentése szerint elsőként kapta meg a...

Oroszország 2027-től korlátozza a kriptós P2P-kereskedelmet

Oroszország a kriptopiac megnyitására készül, de közben éppen azt a funkciót szorítja ki, amely a digitális eszközök egyik legfontosabb értékajánlatát adja: 2027. július 1-jétől a...

Újra 80.000 dollár alatt a bitcoin árfolyama

Újabb pofont kapott a kriptopiac: a bitcoin október 15-én ismét elbukott a 84.000 dolláros ellenállásnál, majd rövid idő alatt 80.200 dollárig zuhant. A lejtmenet az...

Bitcoin árfolyam: esést vár a választás után Schiff

Peter Schiff ismét élesen szembement a kriptopiac optimistáival. A közgazdász szerint a bitcoin árfolyama még nem árazta be teljesen az amerikai inflációs kockázatokat, a magas...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.