A BitPay cégek számára nyújt csoportos kriptóutalási szolgáltatást

A BitPay Send néven debütált új kezdeményezésük lehetővé teszi a vállalkozások számára, hogy tömeges kriptó-utalásokat hajthassanak végre anélkül, hogy nekik maguknak tartani kellene az adott kriptopénzt.
A platform természetesen maga is blokkláncot használ, és a küldéshez a cégeknek nem kell kriptóval rendelkezniük, és kapcsolatba sem kerülnnek azzal.

A platformon keresztül viszont végrehajtható akár csoportos fizetés-utalás is, ahogy szerződések teljesítése, pénzvisszafizetési akciók lebonyolítása, vagy jutalomprogramok szervezése.
A projekt 225 országban elérhető, a címzetteknek pedig rendelkezniük kell kriptotárcával, és KYC-azonosítással. A BitPay elmondása alapján a küldési folyamat pedig nem napok, hanem valójában percek alatt lezajlik.
A szolgáltatást már használja az AdGate Media, amely az ajánlói, affiliate rendszerébe integrálta ezt be.
A cég vezetője, Dan Sapozhnikov elmondta, számos partnerük nem az USA vagy az EU területén él, és számukra sokszor problémás a bankszámla nyitása.
Sokan pedig amúgy is inkább bitcoinban kérik a jutalékukat. A cég viszont nem akar kriptopénzekkel foglalkozni, így a BitPay szolgáltatása kapóra jön nekik.

„Az, hogy a BitPay Send szolgáltatását választottuk, annak köszönhető, hogy ők intézik a kriptopénzes részét a folyamatnak. Ráadásul így az utalás, a pénzküldés percek alatt lezajlik, nem kell napokat várnunk.”

A BitPay ügyvezetője, Stephen Pair szintén ezt emelte ki, hogy a cégek számára lényegesen leegyszerűsödik a nemzetközi utalások lebonyolítása, ha ehhez kriptót használnak.

„A hagyományos fizetési megoldások lassúak, drágák, és nem is használhatók bárki számára. A BitPay Send használatával viszont a cégek tömeges utalásokat végezhetnek, anélkül, hogy bármilyen módon kapcsolatba kellene kerülniük a kriptopénzekkel, a címzettek pedig percek alatt megkapják ezt, nem kell napokat várniuk.”


A BitPay az USA-ban működik 2011 óta, és 2020-ra már havonta nagyjából 100 ezer tranzakciót végeznek a felületén, ennek többsége pedig BTC-utalás.
A cég közel 70 millió dollárnyi befektető pénzt tudott szerezni, olyan nevek részvételével, mint a Founders Fund, Virgin Group, Index Ventures, és az Aquiline Technology Growth.

Olvastad már? Elérhetővé tette kriptoszolgáltatásait a PayPal amerikai felhasználói számára

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

 

Legfrissebb bejegyzéseink

Cronos árfolyam megugrott az ETF hírekre – Raydium parabola rally előtt?

Prémium Cronos & Raydium  A Bitcoin árfolyama az elmúlt napokban 108.000 dollár fölé emelkedett, és továbbra is ezen a tartományon belül maradt. Ennek köszönhetően a top 10 kriptovaluta,...

A Solana befektetői forgatagban: Új lendület az árfolyamban?

A Solana on-chain aktivitása megugrott, de az árfolyam nem követte a lendületet. Az eszköz ára 1,14 dollárral csökkent a növekedés ellenére. A cikk írásakor a Santiment...

Mely kriptókat érdemes megvásárolni mielőtt új csúcsra ér a Bitcoin

Vendégbejegyzés A Bitcoin grafikonján nemrég egy rendkívül bikás alakzat jelent meg, amely akár 230 ezer dollárig repítheti a kriptovaluta árát. Bár a Bitcoin árfolyamára az utóbbi...

Ilyen hatással lehet Trump vámkiterjesztése a bitcoin piacára és a globális gazdaságra

Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump aláírt egy rendeletet, amely augusztus 1-jéig elhalasztja a jelenlegi vámhatáridőt – jelentette be a Fehér Ház. Scott Bessent pénzügyminiszter...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.