A bitcoin útja 100 000 dollárig: Peter Brandt elmagyarázza, hogy és mikor

Peter Brandt, veterán kereskedő szerint a bitcoin a 100 000 dolláros árfolyam felé tart – most egy új videóklipben osztotta meg elemzését.
Azonban fennáll annak a lehetősége is, hogy a vezető kriptopénz rövid távon medve piac felé tart.

Keresztút előtt a bitcoin

Brandt szerint a bitcoin továbbra is folytatja történelmi bika futamát, mely egyre magasabb csúcsokkal és mélypontokkal jár.
Úgy hiszi, hogy a kriptopénz kitart a bika narratíva mellett az elkövetkezendő évek során amíg át nem töri a 100 000 dollárt, azonban két lehetőség is fennáll, mielőtt ez megvalósulna. Nem lehet meglepő, hogy az egyik bikás, a másik medvés.
Az árfolyam jelenleg keresztút előtt áll, mielőtt elkötelezné magát valamelyik forgatókönyv előtt. Jelenleg nagyon közel van a több éves csatorna alsó szintjéhez. Ha az árfolyam tovább csökken, akkor 2020 júliusára 5324 dollárig mehet a bitcoin.
A lehetséges mélypont a korábbi mintázatok alapján került kiszámolásra, amelyek szerint a bitcoin 2011 óta négyszer mondott ellent a parabolikus mozgásoknak. Brandt elemzése szerint minden mélypont 80%-os korrekcióval járt, amely 12 hónapig tartott a mélyponttól a csúcspontig.
A jelenlegi korrekció nyárra erős támogatási pontot találhat 5324 dolláron, ha a bitcoin a medve utat választja. Ennek oka, hogy a bitcoin júniusban csúcsosodott ki 13 000 dolláron. Addig is sok bika fogja még feladni.

Brandt szerint a korrekció még a bitcoin legnagyobb támogatóit is elijesztheti, ezt több éves értékpapír kereskedői tapasztalatára alapozza. Úgy hiszi, hogy a közösségi médián aktív bitcointámogatók akár 90%-a is bedobhatja a törülközőt.

A „hirtelen bikás” forgatókönyv

A legjobb esetben a bitcoin nem töri át a több éves csatorna alját és új magasságokba emelkedik. Brandt szerint akár már a jövő év elején új csúcson lehet az árfolyam.

Érdekességképpen, számos bitcointámogató úgy hiszi, hogy az árfolyam új csúcson lesz a feleződésnek köszönhetően, mely 2020 első felében esedékes.
PlanB híres stock-to-flow modellje is ezt a forgatókönyvet támasztja alá.

- Advertisement -

Olvastad már? Ukrajnában mostantól legálisan fizethetsz kriptopénzzel

Forrás: bitcoinist.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Tájékoztatás : A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Új szintre léphet Elizabeth Warren kriptoszabályozási törekvése

A Demokrata Párt 2026. november 3-án megszerezte az amerikai szenátus többségét, így Elizabeth Warren jó eséllyel a Banki, Lakásügyi és Városfejlesztési Bizottság elnöke lehet 2027....

A paraguayi bankválság miatt lemondott az elnök

Paraguay elnöke, Santiago Peña november 5-én benyújtotta lemondását, miután az Ueno Bank összeomlása országos politikai és pénzügyi válságot robbantott ki. A bank ügyfeleinek milliói napokig...

TRON stablecoinok: így lett piacvezető a hálózat

A stablecoinok terjedése egyre élesebb versenyt indít a blokkláncok között, és a harmadik negyedév adatai alapján a TRON egyértelműen vezet a tulajdonosi címek számában. A...

Engedély nélkül működhetett a Bitget Thaiföldön

A thaiföldi értékpapír-felügyelet büntetőfeljelentést tett a Bitget mögött álló BG Limited ellen engedély nélküli digitális eszköz-tőzsdei szolgáltatás miatt. A hatóság 2026. december 5-től a platform...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.