A bitcoin rosszul reagált a pozitív gazdasági hírekre

A napokban jelent meg az USA legújabb munkaügyi jelentése, amely 4,8 millió új munkahelyről számolt be júniusban.
A részvények raliba kezdtek, a bitcoin viszont nem reagált ilyen jól, egészen a 9000 dolláros támasz-szintig esett.

Ez hetek óta az első komoly jel, hogy az SP500 index és a bitcoin korrelációja kezd csökkenni.
A koronavírus riasztóan emelkedő esetszáma ellenére a tőzsdei befektetők érthető módon örülnek az optimista adatoknak, a bitcoin kereskedők viszont óvatosak maradtak.

Egyelőre bizonytalan a munkaerőpiaci fordulat

Az, hogy az SP500 emelkedése nem hajtja a vezető kriptopénzt is felfelé, rávilágít, hogy a háttérben még van bizonytalanság a gazdaság helyzetében.
A jelentések alapján valóban látható, hogy a májusi 13,3%-os mélypontról a munkanélküliség csökkent, és most 11,1%-on áll. Ez viszont nem különíti el a tartósan munkanélküliek számát.
A Conference Board nevű nonprofit szervezet több dologra is rávilágított ezzel kapcsolatban. A sajtóközleményük alapján az elmúlt héten 1,4 millió amerikai folyamodott munkanélküli segélyért.
Emellett pedig a Munkaügyi Hivatal rosszul kategorizálja a munkaköröket, így a valódi munkanélküliségi arány 12,3%, a 11,1% helyett.

„Ehhez jön még hozzá az, hogy a nagy állami mentőcsomag, különösen az, amelyet a munkanélkülieknek adnak, a következő hónaptól megszűnik. A jövő így bizonytalanná válik.”

Forrás: Bureau of Labor Statistics

Ez persze nem jelenti azt, hogy a kriptokereskedők egyöntetűen eladásba kezdtek volna. Az viszont biztos, hogy néhányan nem igazán értenek egyet a Wall Street reakciójával. Vagy egyszerűen csak megunták az oldalazást, és a lokális csúcson próbáltak eladni.

Mi vár a bitcoinra?

Az USA piacán most hosszú hétvége jön, hiszen a Függetlenség napját fogják ünnepelni negyedikén.
A tréderek lehet, hogy a koronavírus helyzetét fogják majd figyelni, hogy kitalálják, mi lehet a BTC következő lépése. Hétfőn az SP500 ismét pozitívban nyithat, így a bitcoin tovább oldalazhat vagy esés jöhet.
Tulajdonképpen mind a technikai elemzés, mind a nagyobb fundamentális események elcsendesedtek.
Josh Rager, az ismert elemző mindenesetre úgy véli, medvés, bikás, vagy oldalazó mozgástól függetlenül, a végén a bitcoin fog jól kijönni a helyzetből.

„Ha felfelé tör ki, és az árak túljutnak a 10000 dolláron, akkor ott is maradhatnak egy darabig. Ha lefelé indul meg, nos, akkor több lehetőségünk lesz az akkumulációra a négy számjegyű zónában.”

Olvastad már? Bitcoin: Egy új menedék a baby boomer és X generáció számára

Forrás: bitcoinist.com
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon.
Legyen szép napotok! 🙂

Tájékoztatás : A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Bitget Wallet belép a B2B piacra: elindult a Bitget Wallet Trading API

A Bitget Wallet, az everyday finance alkalmazás, elindította a Bitget Wallet API-t, amellyel stratégiai terjeszkedést hajt végre a B2B infrastruktúra irányába. A lépés arra reagál,...

Nem állította le a bíróság a Coinbase új predikciós piacát Nevadában

Egy nevadai állami bíróság elutasította a szabályozók sürgősségi kérelmét, amely azonnal leállította volna a Coinbase új predikciós piacait. A döntés ideiglenes haladékot biztosít a tőzsdének,...

Mélyben a Bitcoin ETF-ek, mégis kitartanak a befektetők

A Bitcoin-alapú ETF-ek papíron eddigi legnagyobb veszteségeiket mutatják, mégsem látszik tömeges pánik az amerikai befektetők körében. Egyes elemzők szerint éppen ez az, ami a mostani...

A Ripple Prime–Hyperliquid integráció mögötti valódi jelentés

A Ripple Prime és a Hyperliquid integrációja első pillantásra technikai hírnek tűnhet. Valójában azonban egy mélyebb változást jelez: az intézményi szereplők előtt megnyíló on-chain derivatívapiacok...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.