A bitcoin legfőbb előnyei, amelyekkel érdemes tisztában lenni

Mindnyájunkkal előfordult már, hogy olyat kellett elmagyaráznunk, amiről a másik félnek nincs semmi tudása. Ez sokszor nehéz, de a cikkben szereplő előnyökkel, akár a szkeptikusokat is meggyőzhetjük.
A bitcoin előnyeit sokszor nehéz elmagyarázni, ugyanis azok, akik nem tudnak róla sok mindent, általában nagyon szkeptikusak. Az első dolog, amit megkérdőjeleznek általában az, hogy hogyan lehet valami olyannak értéke, amely nem egy fizikailag megfogható dolog.
A The Startup nemrég egy Medium-bejegyzésben magyarázta el a bitcoin legfőbb előnyeit a hitetlenek számára.

Személyazonosság és adatvédelem

A bitcoin egyik legnagyobb előnye a hagyományos pénzügyi eszközökkel szemben az adatvédelem. Manapság a legkisebb pénzmozgásért is azonosítanunk kell magunkat és a pénz eredetét.
Ahogy a világ egyre jobban egy készpénz nélküli világ felé halad, úgy minden egyes tranzakció személyhez köthető lesz, így a bankok és cégek hihetetlen mennyiségű adattal bírnak majd a költekezési szokásainkról.
Lehet, hogy nincs semmi rejtegetnivalónk, de az adataink védelme továbbra is alapjog. A bitcoin és a többi adatvédelemre összpontosító kriptopénzt bizonyos szintű anonimitást és adatvédelmet nyújthatnak pénzmozgás esetén.
A bitcoin mindig és mindenhol működni fog, hacsak nem áll le teljesen az internet. Az olyan centraliált platformok, mint a bankok és hitelkártyák azonban akár egy meghibásodás esetén is teljesen leállhatnak. A bitcoin globális hálózata ezzel szemben létrejötte óta szüntelen üzemel.
Mobilfizetéseket nagyon egyszerűen végezhetünk, nem kell értenünk a kriptográfiához hozzá, mint ahogy egy email elküldése esetén sem kell tisztában lennünk a TCP/IP protokollok működésével.

Bitcoin: alacsony költséges és nagy sebesség

A bankok és az olyan fizetési platformok, mint a PayPal több milliárd dollárt keresnek az ügyfelek pénzének kezelésével és az utalási költségekkel. A SWIFT magas költségei és alacsony sebessége elavultnak mondható az elterjedtsége ellenére.
A bitcoint percek alatt bárhová küldhetjük a költségek töredékéért és az utalás mértéke alapján sem kell többet költenünk.
A bitcoin emellett teljes irányítást ad a pénzügyek felett. Dél-Amerika nagy részében és számos ázsiai országban tőkeszabályozással irányítják, hogy az emberek mit csinálhatnak a saját pénzükkel.
A gazdasági problémák fokozódásával egyre elterjedtebbé válhatnak ezek a korlátozások, így az emberek elveszítik az uralmukat a saját pénzügyeik felett.
Az autoriter rezsimek és bankrendszerek korlátozzák a szabadságot, de a bitcoin ezt visszaadhatja. Bárhová küldheted és bárhol fogadhatod, anélkül, hogy bárki beleszólva vagy megfigyelne.
A központi bankok mindemellett a tőke áramlását is manipulálják, amivel hatalmas hitelválságokat és adósságokat alapoznak meg. A bitcoin készletét és inflációját nem lehet manipulálni, a készlete végleges, ezzel szemben a dollárt hatalmas mennyiségben kezdték nyomtatni az elmúlt pár hónap során.
Ez csak néhány a bitcoin számtalan előnye közül a hagyományos pénzügyekkel szemben. Ez egy forradalmi technológia, ami visszaadja a felhasználói számára a pénzügyi szabadságukat.

Olvastad már? Melyik kriptovaluta a legnépszerűbb a befektetők körében?

Forrás: bitcoinist.com
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

A Fed kamatdöntése új lendületet adhat a bitcoinnak

A Federal Reserve októberi kamatdöntése előtt látványosan visszavett a piac az azonnali szigorításra vonatkozó várakozásaiból. A határidős kamatügyletek alapján most már 15 százalék alatti esélyt...

Banki kriptófordulat: a Schwab és a Deutsche Bank is lépéseket tett

A hagyományos pénzügyi szektor két meghatározó szereplője egyszerre lép közelebb a digitális eszközökhöz, ám eltérő stratégiát választanak. A Charles Schwab az amerikai kisbefektetők számára teszi...

Az SEC kriptószabályai: tisztább keretek, keményebb fellépés

Az SEC új irányt szab a kriptoszektornak: a csalásokra fókuszál, miközben tisztább szabályokat ígér. A kriptopiac éveken át egyszerre szenvedett a túlzott szabályozói bizonytalanságtól és a...

Orosz vezetők kerültek az A7 fizetési hálózat élére

Alig két héttel azután, hogy Washington nemzetközi bűnszervezetként azonosította az A7 fizetési hálózatot, Oroszország három meghatározó kormányzati szereplője kapott helyet a vállalat felügyelőbizottságában. A lépés...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.