A bitcoin felezés többszörösére növelheti az árfolyamot

A Pantera Capital a hét elején adta ki a legújabb jelentését, amelyben elmondták, kifejezetten optimisták a bitcoin jövőjét illetően, és azt gondolják, hogy a következő felezési ciklus során, 2024-ben és 2025-ben elérheti a 150 ezer dolláros árszintet is.

A Pantera szakértői úgy nyilatkoztak, a BTC árfolyama nagyban függ a blokkjutalom felezési ciklusaitól, a következő ilyen esemény pedig kevesebb, mint egy éven belül itt lesz.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A Pantera ezért úgy véli, a BTC jó úton halad, hogy megismételje az eddigi ciklusokban látott mozgásokat.

A dollárban számolt árfolyam esetén az eddigi években megfigyelhető volt a trend, hogy az ár nagyjából ugyanannyi időt tölt a ciklusok alján és tetején egyaránt.

A felezéskor a blokkokért járó jutalom megfeleződik, így a bányászok a korábbinál már csak 50%-kal alacsonyabb bevételhez jutnak.

Az elemzők szerint pedig az árfolyam viselkedésében felismerhető valamilyen mintázat.

„A BTC árfolyama átlagosan 477 nappal a felezés előtt érte el az aljat, majd onnan indult meg felfelé. A felezés után pedig átlagosan 480 napba telt elérni a ciklus csúcsát, a rali tetejét. A 2022-es medvepiac a mostani ciklus alját jelentheti, egészen pontosan a 2022 december végi árfolyam, legalábbis ha a történeti adatoknak hinni lehet.”

Forrás: Pantera Capital

A Pantera elemzői úgy vélik, a 2024 áprilisában várható felezésre az árfolyamnak nagyjából 35 ezer dollár környékén kell majd járnia, ez pedig teljes mértékben elfogadható forgatókönyvnek számít.

A felezés utáni 480 napban pedig eddig új rekordárakat lehetett látni, de egy másik fontos dolog is jellemző ezekre az időszakokra.

Ahogyan a Pantera megfogalmazta, látható az összefüggés a felezéskor történő csökkenés abszolút értéke, és az árfolyam alakulása között.

A második felezéskor a kibocsátás az első felezéskori érték egy harmadát tette ki, és az árfolyamra gyakorolt hatása is annak a harmada volt csak.

A 2020-as felezés után viszont ennél is kisebb, 23%-os hatást gyakorolt az esemény az árfolyamra.

„A következő felezés 2024 áprilisában várható, és mostanra a bitcoin teljes készletének a nagyja már forgalomba került. Így a készlet kibocsátási ütemének a hatása is mérséklődik. Ha az eddigi ciklusokat vesszük alapul, akkor a felezéskor 35 ezer dolláros árfolyamot kell majd látnunk, utána pedig 148 ezer dollárnál várható a ciklus csúcsa.”

Az áprilisi felezés után a BTC az eddigi adatok alapján több, mint egy év alatt érheti el az új árfolyam-rekordot, ez pedig 2025 júliusára várható, a Pantera szerint pedig minden okuk megvan arra, hogy bizakodjanak ebben az előrejelzésben.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Ráadásul nem csak a cég szakértői ilyen bikásak, több más elemző szerint is nagy esélye van, hogy az árfolyam 2026-ra eléri a 100 ezer dolláros szintet.

bitcoin
Forrás: Pantera Capital

A legtöbb elemző pedig egyetért abban, hogy ez a szint mindenképpen lehetséges, de nem a jövő évben esedékes felezés előtt.


Olvastad már? Miért megy felfelé a Bitcoin (BTC) árfolyama?

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Justin Sun Tron projektje tőzsdére megy az USA-ban

A Tron állítólag egy fordított felvásárlással készül tőzsdére lépni az SRM Entertainmenten keresztül. A Financial Times hétfői jelentése – bennfentes forrásokra hivatkozva – arról számolt be,...

Geopolitikai feszültségek kockázatkerülő hangulatot váltottak ki, de a szerkezeti bizalom továbbra is erős

A Bitcoin és az Ethereum árfolyamának legutóbbi visszaesése – éles korábbi emelkedés után – klasszikus kockázatkerülő reakcióként értelmezhető, amelyet az Izrael által Irán ellen végrehajtott...

Kritika zúdul a Pi Network új .pi domain aukciós frissítésére

A Pi Network legújabb bejelentése a .pi domain aukcióval kapcsolatban kritikákat váltott ki a felhasználókból. Bár a Pi Core Team bemutatott egy új alkalmazást a...

A Bitget csatlakozott az UNICEF Game Changers Koalícióhoz – 2025-ben 300.000 ember kap blokklánc-oktatást

A vezető kriptotőzsde, a Bitget, valamint az UNICEF Luxemburg partnerségre léptek, hogy digitális és technológiai készségeket nyújtsanak lányok számára. A Bitget, a vezető kriptotőzsde és Web3-vállalat...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.