Támogatott cikk


Izgalmas 2018-as évet zárt a teljes kriptovaluta-piac, amely tele volt óriási hullámokkal. Akik képesek voltak meglovagolni azokat, még profittal tudták zárni az évet. Ez azonban nem volt könnyű, ha figyelembe vesszük hogy a bitcoin a majdnem 20.000 dolláros (5.6 millió forintos) csúcsáról egészen 3.281 dollárig (920 ezer forintig) zuhant december végére.

Később aztán a karácsonyi időszak meghozta a fellélegzést, és végre erőt mutatott mind a bitcoin kereskedési érdeklődésben, mind pedig árfolyamban.

Egy rövid elemzésben összegezzük a 2018-ban történteket, annak előzményeit, majd megnézzük, hogy mit hozhat számunkra rövid távon 2019 eleje. Részletezzük továbbá, hogy mit mondanak a független elemzők 2019-et illetően.

A Bitcoin 2017-ben

2017 jelentette az eddigi egyik legizgalmasabb évet a Bitcoin történetében. Ekkor tetőzött ugyanis az árfolyam történelmi csúcsokra, ekkor robbant be igazán a Bitcoin a köztudatba (az egyre szélesebb palettájú bitcoin vásárlás lehetőségeivel egyetemben).

Média- és gazdasági portálok ezrei elemezték fundamentálisan és technikai szinten a legnagyobb kriptovalutát. Ezzel együtt az egyéb alternatív kriptovaluták is előtérbe kerültek.

Ebben az évben lehettünk szemtanúi annak, hogy a bitcoin 750 dollár körüli árfolyamról egészen a 19.800 dolláros történelmi csúcsig menetelt. Ez több mint 2.600%-os emelkedést jelentett! Csupán ezt figyelembe véve vélhették egyesek lufinak az egész szektort. Volt viszont valami, amit nem feltétlenül láttak a kétkedő elemzők: a mögöttes fizetési rendszer folyamatosan növekvő népszerűségre tett szert.

Szintén ezt az időszakot vizsgálva jól megfigyelhető, hogy a bitcoin (és a teljes kriptovaluta-piac is) nagy popularitást élvezett a Google keresési trendjei között.

(Forrás: google.com)

A Bitcoin 2018-ban

A 2017-es év végén megkezdődött a korrekció, de igazán csak 2018-ban teljesedett ki, miután év elején még egyszer 17.000 dollár környékén tetőzött az árfolyam. A korrekció több hullámban zajlott le. Mindegyik visszapattanás egy picit gyengébb volt az előzőnél, viszont az alacsony pontjai ezeknek nagyjából egy vonalban épültek ki.

Amit sokan ekkor még nem éreztek, hogy az akkori trend egy “descending traingle” vagy is csökkenő háromszög formációt alkotott. Ez a negatív vonzatú árfolyamminta végül tényleges beszakadásban végződött, amely meghozta a 2018-as bitcoinárfolyam minimumát.

Ezzel párhuzamosan a Google keresési trendek is csökkenő tendenciát mutattak a 2018-as év nagy részében (a folyamatos aktív nemzetközi hype-olás sok ember fejében egyszerűen kiégette a témát). Ami érdekes, hogy bár a “Bitcoin” és a “Cryptocurrency” kulcsszavak népszerűsége nagyot esett az elmúlt egy évet tekintve, mostanában csak maga a „Bitcoin” ismét kissé emelkedő tendenciát mutat.

Ez több jó hírnek is köszönhető, illetve (ha őszinték akarunk lenni) mivel a bitcoin az egyetlen olyan kriptovaluta, amely globális szinten mind inkább elfogadott.

A Bitcoin 2019-ben

Bár még nem régóta tart az új év, 1-2 dolgot azért leszűrhetünk az árfolyam eddigi grafikonjából.

Egyrészt visszatért a kereskedés utáni érdeklődés. Ez szépen tükröződik a nagyobb váltókon folyó kereskedések mennyiségéből is. Másrészt megfigyelhető 1-2 rövid távú árfolyamminta (chart pattern), amely szintén bizakodásra ad okot.

A 2018 legalacsonyabb pontját év vége felé sikerült elérnünk, ám azóta szépen haladunk felfelé. A mélypont sikeresen kirajzolt számunkra egy Head & Shoulders (váll-fej-váll) alakzatot, amely után a második vállnál látszólag sikeresen átmentünk egy emelkedő háromszögbe.

Mindkét említett grafikon papíron pozitív kimenetelű, és könnyen jelezheti számunkra a piac erősségét.

Emellett a MACD indikátor is szépen kizöldült, és egy MACD Bull Crossra készül. Ebben az esetben áthaladna a vonal indikátor a felső részen. Ez együtt járhat az árfolyam emelkedésével, és megmutathatja számunkra a kitörést a háromszögből.

Érdekességképpen ott van a Boilinger Bands: a legtöbb esetben akkor szokott szűkülni, amikor az árfolyam nagyobb kilengésre készül  (itt is reméljük a pozitív irányt).

Persze ezek nem jelentik azt, hogy túl vagyunk a nehezén. Azt csak akkor lehet nagyjából biztosra kijelenteni, ha sikerül áttörni a korábbi hosszú oldalazás zónáját, amely most 6.500 USD körül áll.

A Bitcoin legmeghatározóbb hírei 2019 első negyedévére

Több izgalmas bejelentés történt, amely alapján megint csak bizakodóak lehetünk abban, hogy 2019 eleje pozitív lesz a bitcoin számára.

A jelenlegi hírek egyelőre főként azokat a kereskedőket hozhatják lázba (az inkább laikus befektetői tömeggel szemben), akik a piacokat mozgatják.

Bakkt kriptotőzsde

A Bakktot a 2018-as év közepén harangozták be. Bár már két alkalommal eltolták az indulás dátumát, azért bizakodunk, hogy 2019 első negyedében valóban elérhető lesz a platform.

Az egyik bejelentés még január 24-ét jelölte meg,  ezt később “kora 2019”-re korrigálták, tehát valamikor az első negyedévben kellene elindulnia.

A Bakkt várhatóan a Bitcoin egyik legnagyobb elismerése lesz. A céget amely az utolsó finanszírozási körben 182 millió dollárt gyűjtött be a tőzsdevilág nagy befektetőitől (Boston Consulting Group, Galaxy Digital, Goldfinch Partners, Alan Howard, Horizons Ventures, Intercontinental Exchange, Microsoft’s venture capital, PayU, stb.) nem más üzemelteti, mint az ICE vagyis az Intercontinental Exchange.

Az ICE a tulajdonosa a NYSE-nek, azaz a New York Stock Exchange-nek. A Bakkt tőzsdével az ICE a piacra hozná az igazán nagy befektetőket.

(Forrás: bakkt.com)

ErisX kriptotőzsde

Az ErisX nevet viselő kriptotőzsdét a Bakkt nagy konkurenciájának szánják. Bár az ErisX utolsó befektetési köre alulmarad a Bakkthoz képest a maga 27 millió dollárjával, mégis nem kis nevek sorakoznak fel mögötte.

Az cég egyik legnagyobb befektetője jelenleg a TD Ameritrade (a legmenőbb online brókercégek közé tartozik az Amerikai Egyesült Államokban), és 11,5 millió ügyféllel rendelkezik $1,297 billió befektetés mellett. A kiválasztott befektetők jelenleg is kereskedhetnek Bitcoin határidős ügyletekkel a TD Ameritrade platformján keresztül. Mégis ezt a tőzsdét szánják a kriptopiac hivatalos beszállójának. Az indulási dátum itt szintén “kora 2019”, azaz remélhetőleg az első negyedév.

(Forrás: ErisX.com)

Elemzők kilátásai 2019-re

A Fundstrat elemzője Thomas Lee szerint a Bitcoin reális értéke a jelenlegi piaci körülmények és a használat mellett valahol 13. 000 és 14.800 dollár körül lenne.

Ezt a számot az aktív bitcointárcacímekre, valamint az átlagos használatra és a piaci kereskedésre alapozta. Bár Lee nem adta ki számítási képletének pontos hátterét, ennek ellnére bizakodó a bitcoin jövőjét illetően.

Mark Dow, az IMF korábbi közgazdásza épp most zárta nagy Bitcoin shortját. Ő volt az a piaci elemző, aki sikeresen eltalálta az árfolyam csúcsát, és ott indította el short pozícióját. Ha ismét jók a meglátásai, akkor mindenképp pozitív mozgások várhatnak ránk.

A Weiss Ratings már ’90-es és a 2000-es évek tájékán is népszerű pénzügyelemző cég volt.

Nemrégiben jöttek elő egy új weboldallal, amelyen a kriptopiacot elemzik. Pár nappal ezelőtt kijött a legfrissebb elemzésük, ahol megpróbálják megjósolni a 2019-es év legígéretesebb projektjeit. Ez alapján a bitcoin új csúcsokat fog dönteni 2019-ben, és ők inkább haladásként tekintenek a 2018-as évre, mintsem visszaesésként.

Emellett az ígéretes altcoinok között említik az olyan kriptopénzeket mint az EOS, HOT, XPR és Stellar.

One Comment on “A bitcoin és a kriptovalutapiac kilátásai 2019-re: az elemzők bizakodnak”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük