Veszélyben az euró – bankrohamra készülnek a franciák

-

Nyilván mindenki számára nyilvánvaló, hogy a kriptopénzek fejlődése milyen hatással van a politikára nézve. És itt most nem elsősorban a digitális eszközökkel kapcsolatos törvényekre, szabályozásokra vagy adózásra gondolunk.

Olvastad már? A bitcoin és a kriptovalutapiac kilátásai 2019-re: az elemzők bizakodnak

A kriptopénzeknek közvetett hatása is van a politikai helyzetre, akár valamilyen államon belül, akár két állam között – mint amilyet ebben a cikkben fogunk ecsetelni. Az utóbbi napok francia történései mellett ugyanis nem mehetünk el szó nélkül.

Mi történik Franciaországban?

Minden novemberben kezdődött, amikor a francia kormány úgy döntött, hogy megemeli az üzemanyagárakat. Ez nem hagyta hidegen a lakosokat sem, akik úgy döntöttek, hogy tüntetésbe kezdenek. A megkülönböztetés és figyelemfelkeltés végett sárga mellényükről ismerhetjük fel őket, ha esetleg arra járnánk (ezért hívják őket sárga mellényeseknek).

A tüntetések azonban hamar vandalizmussá fajultak. A rendbontók erőszakos magaviseletet tanúsítottak, és magán, illetve állami tulajdon rongálásába kezdtek. Ennek hatására Emmanuel Macron francia elnök decemberben azzal próbálta meg enyhíteni a helyzetet, hogy kisebb engedményeket tett a kormány részéről.
Rájöttek, hogy a felelőtlen pénznyomtatás (amely inflációt idéz elő), illetve maga Macron egyaránt felelősek a kialakult helyzetért.

Hogyan kerül mindez összefüggésbe a bitcoinnal?

Nagyon egyszerűen. A tüntetők országos, ún. „bank run” (támadás a bank ellen/a betétek kivétele) szervezésébe fogtak. Ennek keretén belül arra szólítják fel az állampolgárokat, hogy vegyék ki minden pénzüket a bankból.
Azoknak ugyanis nincs annyi pénzügyi tartalékuk, hogy mindezt fedezni tudják (a legtöbb bank a betett pénz mindössze 10%-át birtokolja!)
A „bank run”-ról szóló információk szinte fénysebességgel terjednek. Nagy feladatot játszanak ebben a közösségi oldalak is, ahol népszerű emberek hívják fel az emberek figyelmét az eseményre (például Maxime Nicolle, híres boxoló).

Egy ilyen össznépi elhatározás szinte az egész francia gazdaságot bedöntené. Ha mégis minden az elvárások szerint alakulna, az magára az euróra is nagy hatással lenne. És pont itt lép be a bitcoin. Azoknak a franciáknak, akik tényleg kiveszik a pénzüket a bankból, valamit kezdeniük kell majd vele.
Ennek egy kevés része a kriptopiacon is landolhat (amely tény 46 millió potenciális „bank runner” részvételével nyilván nem elhanyagolható).
Ezen felül a tüntetők között van egy kis csoport, amely a „Buy Bitcoin”, azaz „vegyél bitcoint” feliratot hordja a mellényén.
Még ha csak egy maréknyi emberről is van szó, akkor is terjesztik a kriptót (igaz, lehet nem a legfényesebb módon, de ahogy mondani szokták, a rossz reklám is reklám). Lehetséges, hogy a tüntetők növekvő számával a bitcoin támogatóinak és felhasználóinak száma is megnő.
Annak ellenére, hogy a „bank run” előrelendítheti a bitcoin pozícióját, nyilván nem lenne kedvező, ha bármi ilyen történne. A francia gazdaság, de még az euró is igencsak megérezheti mindezt. Más kedvezőtlen szituációkkal akár egy lehetséges válság veszélyét is magával hordozahatja.
Bízunk abban, hogy a tüntetések, de elsősorban az erőszak hamarosan véget ér, és mindkét fél megtalálja a közös hangot.
Forrás: kryptomagazin.sk

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Telegramon. Legyen szép napod!
 

Legfrissebb bejegyzéseink

Solana (SOL) technikai elemzés 04.19.

Prémium Solana (SOL) A Solana (SOL) kétszámjegyű árfolyam-emelkedése az elmúlt 24 órában a Coinglass adatai szerint a Futures piacon néhány short pozíció felszámolását eredményezte. A SOL értéke a...

Arthur Hayes: A „kockázatos” stablecoin

Az Ethena mesterséges dollárja, az USDe az utóbbi időben robbanásszerű növekedést ért el, tekintettel az ellenállhatatlan hozamviszonyaira. Sőt, most már a stablecoinok között az első ötben...

A ChatGPT előrejelzi a főbb kriptók árait a BTC feleződése után

Vendégbejegyzés A közelmúltbeli felezési esemény egy sor árfolyammozgást indított el a jól ismert kriptovaluták esetében. Ahogy a piaci szereplők alkalmazkodnak ehhez az új fázishoz, a ChatGPT friss...

Egy újabb Bitcoin feleződés utáni előrejelzés

Elérkezett végre a D-nap - a Bitcoin (BTC) 2024-es feleződése. Az izgalom ellenére azonban a várva várt esemény két táborra osztotta a közönséget - Azokra,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!