A bitcoin és a dollár sebessége egyaránt romlik – a BTC ára azonban másképp reagált

Miközben a dollár forgási sebessége rekordalacsony szinteket ér el, Max Keiser azt állítja, hogy a dollár M2 pénzkínálatának rohamos inflációja csak az ún. „cantillionaire-eket” gazdagítja, azaz azokat, akik a pénzügyi rendszer igazságtalanságának köszönhetően szerezték vagyonukat.

Jelenleg több amerikai dollár létezik, mint valaha, viszont a sebesség, amellyel a gazdaságban mozognak, még sosem volt ennyire alacsony.

Ez a Federal Reserve augusztus 31-ei statisztikáiból derült ki, melyek azt mutatták, hogy a rekordmagas pénznyomtatás ellenére az M2 pénzkínálat sebessége összeomlott.

Eljött a „cantillionaire-ek” ideje

Az M2 kínálat a koronavírus elleni intézkedéseknek köszönhetően 2020-ban elérte a 18 billió dollárt, míg a sebesség az 1940-es évek óta most először esett 1.125 alá.
Ez az év egyértelmű kontrasztot mutat bizonyos történelmi adatokkal szemben, a mutatók hirtelen instabilitása pedig aggasztóan nyilvánvaló.
A Cointelegraph jelentései szerint a rekordalacsony szint azt sugallja, hogy óriási likviditás van jelen, az azonban alig érinti a gazdaságot.
Ennek egyik oka az, hogy a további készpénz a Fed vagyonmérlegén marad annak műveleteit követően, vagyis csak azok látják szinte teljes hatását, akik a pénz forrásához a legközelebb tartózkodnak.
Az RT műsorvezetője, Max Keiser szerint ennek a Cantillon-hatás néven ismert folyamatnak köszönhetően az érintett kedvezményezettek így az elit új szektorát alakítják – őket nevezzük „cantillionaire-eknek”.
„Ez az egyetlen olyan táblázat, amely a legjobb ábrát nyújtja a történésekről. Mindent megmagyaráz” – tweetelte a Fed adataival együttesen.

Forrás: Federal Reserve

„Billiókat nyomtatnak, a pénz azonban nem forog. A dollárt a nyomtatóhoz legközelebb lévők állítják meg.”

A bitcoinkínálat adatai befektetési gondolkodásmódot mutatnak

A pénznyomtatást az utóbbi hetekben különös figyelemmel kísérik, míg a sebesség kudarcai mellett a dollár forgása egyéb fő valutákkal szemben többéves mélypontra került.
Mindeközben Európában az Európai Központi Bank saját pénznyomtatási programja ellenére is visszatér a negatív infláció, mellyel kapcsolatosan egy kommentátor úgy nyilatkozott, a bank határozottan kudarcot vallott a kívánt hatás elérését illetően.
A bitcoin fix limittel, ezáltal változó, kiszámítható kínálattal rendelkező valutaként csak profitált a központi bankok növekvő adósságából.
A CryptoQuant blokkláncokat megfigyelő platform adatai kihangsúlyozzák a bitcoinkínálat sebességének erőteljességét – egyre kevesebb érme van forgalomban, ugyanis a befektetők a megtakarítás, nem pedig a költés mellett döntenek.

Forrás: CryptoQuant

Dan Held, a Kraken ügyvezetője a múlt hónapban a kínálat adatait biztos jelnek vélte arra, hogy a bitcoin ára egy friss bikafutam közepette volt. A jeleket tartalmazó listára az infláció és a globális adósság is felkerült.

Olvastad már? Vitalik Buterin a Fed pénznyomtatásához hasonlította a defitokenek gazdaságát

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

 

Legfrissebb bejegyzéseink

Bitcoin árfolyam: kritikus szinten a long kitettség

A bitcoin árfolyama ismét a 65.200 dolláros szint környékén próbál kapaszkodót találni, ám a következő mozdulatot most nemcsak a grafikonok, hanem a rövid távú befektetők...

Az Ethereum árfolyama októberben fordulhat újra

Az Ethereum következő nagyobb emelkedése akár egy októberi visszateszt után indulhat el – állítja egy ismert piaci elemző. Miközben az ETH árfolyama rövid távon nyomás...

Coldcard-incidens: ennyi bitcoin lehet érintett

A Coldcard-incidens nemcsak több ezer bitcoin sorsát tette kérdésessé, hanem egy sokkal kellemetlenebb problémát is felszínre hozott: a saját tárcájukat használó károsultak teljes körű listája...

A bitcoinbálnák gyűjtenek, a kisbefektetők hátrálnak

A bitcoin nagy tulajdonosai ismét gyűjtenek, miközben a kisbefektetők hátrálnak. A vezető kriptovaluta újabb kitörési kísérlete ezúttal sem bizonyult elég erősnek: az árfolyam kedden ismét...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.