A Bitcoin eléri a másfél millió dolláros árat?

Cathie Wood, az Ark ügyvezetője nemrégiben megosztotta a gondolatait, hogy miért bíznak a másfél millió dolláros Bitcoin árfolyamban.

A kriptopénz teljesítménye a bankválság alatt bizonyította, hogy jó menekülőeszköz, és a cég szerint mindenki erre akarja majd átváltani a pénzét.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A Bloombergnek adott interjújában megerősítette, hogy kifejezetten bikásak a BTC jövőjét illetően, és nem kétlik, hogy eléri a másfél milliót is az ár.

A bikás helyzet, amire Wood hivatkozott, a cég 2023-as Big Ideas kiadványában megjelent előrejelzésre vonatkozik, amelyet idén februárban osztottak meg.

Az évente kiadott elemzésben az Ark szakértői arra jutottak, hogy a legoptimálisabb forgatókönyv esetén a BTC árfolyama 2030-ra elérheti az 1,5 millió dollárt is.

Normál esetben 682 ezer dolláros árat várnak 2030 decemberére, de ha minden kötél szakad, és a legborúlátóbb jóslatok igazolódnak csak be, akkor is közel 260 ezer dollárra számíthatnak a befekttők.

Wood szerint a márciusban elkezdődött amerikai bankválság rendkívül jó hatással van a bitcoinra, dacára annak, hogy több nagy bank is befejezte a működését, köztük a Silicon Valley Bank és a Signature Bank.

Ahogy a pénzintézetek becsődöltek, a részvények nagy ütést kaptak, a BTC viszont 30 ezerig ralizott 19 ezer dollárról.

Wood szerint pontosan azért, mert abba próbálták átmenteni a pénzt az emberek, és ezért működik egyfajta biztosításként a bitcoin.

Wood nincs egyedül a nézeteivel, nemrégiben Robert Kiyosaki, a népszerű pénzügyi író ismét arra figyelmeztetett, hogy több bank is be fog még dőlni, és ugyanezt gondolja az ismert közgazdász Peter Schiff is.

Mindkettejük szerint az emberek fognak szenvedni a bankválság elharapózása miatt.

Wood úgy véli, a bitcoin két dolog ellen is jó, az első a hatóságok általi lefoglalás, legyen az direkt elkobzás, vagy indirekt, például inflációval.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


A második nagy előny a deflációs jelleg, amely jó szolgálatot tesz egy olyan környezetben, ahol a harmadik felek nagy kockázatot jelenthetnek.

Az Ark Investment alapítója elmondta, a bitcoin esetében minden transzparens, így nem történhet meg egy 2008-ashoz hasonló válság, hiszen nem lehet eltitkolni, elrejteni a dolgokat.


Olvastad már? A Terraform Labs kijelöl egy új vezérigazgatót

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Az EKB blokkláncon bocsátaná ki a digitális eurót

Van egy dolog, amit a jegybankok eddig minden új technológiával szemben megvédtek. A saját pénzük. Most viszont az EKB igazgatósági tagja, Isabel Schnabel a Jackson...

XRP ETF-beáramlás: rekordközeli hetet zártak az alapok

Az XRP árfolyama visszahúzódott, miközben az amerikai spot ETF-ekbe rekordközeli ütemben érkezett a friss tőke. A hét végére a befektetők több mint 110 millió dollárt...

Sber kriptohitel: új szabályokra készül az orosz bank

A Sber kriptofedezetű hitelekkel készül az orosz szabályozás rajtjára. Oroszország legnagyobb bankja már nemcsak a bitcoint, hanem az ethereumot és a Tether dollárhoz kötött stablecoinját, az...

A BitGo felvásárlásával új intézményi platform jön létre

A kriptotőzsdei infrastruktúra következő nagy csatája már nem pusztán arról szól, ki tud több bitcoint eladni. A döntő kérdés az, hogy melyik szolgáltató képes egyetlen...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.