A Bitcoin blokkláncán mostanra közel 10 billió dollár fordult meg

Hamarosan újabb mérföldkövet teljesít a Bitcoin így kicsivel több, mint egy évtizeddel a létrehozása után. Az összesen átutalt összeg mennyisége nemsokára eléri a 10 billió dolláros értéket.

Az utóbbi időben főleg az Ethereum és a defi van reflektorfényben, mint komoly változást előidézhető dolgok.
Ennek ellenére a Bitcoin, mint vagyontovábbító eszköz, egyelőre messze előttük jár a feldolgozott utalások értékét tekintve.

Miután decemberben megdöntötte az eddigi árfolyamrekordját, nemsokára újabb csúcsdöntést láthatunk az első kriptopénztől.
A Glassnode adatai alapján a blokklánc 2009-es indulása óta eltelt időben már majdnem 10 billió dollárnyi utalás történt a hálózaton keresztül.


A tranzakciós volumen növekedése főleg két faktornak köszönhető. Az első, hogy 2013 óta hatalmasat növekedett a BTC érfolyama.
Akkoriban nagyjából 50 ezer tárca létezett, az ár pedig 790 dollár körül mozgott. Akkoriban sem ment ritkaságszámba, hogy sok száz, vagy sok ezer coint utaltak egyszerre, ez pedig alaposan megnövelte a tranzakciók összértékét. A mostani árak mellett pedig hatalmas ugrást okoz egy-egy bálna-tranzakció.
A másik faktor, amely fokozatosan növeli a tranzakciós értékeket, az a terjedés. Egyre többen hallanak a bitcoinról, és kezdik el használni.
2013 óta az aktív címek száma 50 ezerről egymillió fölé emelkedett, ez húszszoros növekedés. Ezek az új felhasználók vesznek, eladnak, utalásokat végeznek, ez pedig mind számít a feldogozott érték szempontjából.
A 2017-es bull run alaposan feltornázta ezt a mérőszámot, 2 billióval növelte meg alig egy év alatt. Azóta meglepő módon folyamatosan emelkedő trendben van a volumen, és ha ilyen ütemben folytatódik, még januárban átléphetjük a 10 billió dolláros határt.

A bitcoin még most sem számít globális tartalékvalutának, és a tranzakciós díjak is nagyon magasak, hacsak nem százezer dolláros nagyságrendben utal valaki.
Figyelembe kell venni, hogy egy újfajta pénzügyi terméket látunk, amely az alig több, mint egy évtizedes létezése alatt már 10 billió dollárnyi értéket kezelt. Nehéz úgy érvelni, hogy ez nem is olyan nagy dolog.

Olvastad már? Ismét beindult a defipiac, rekordot döntött a SushiSwap forgalma

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

Legfrissebb bejegyzéseink

Amerikai szankciók sújtanak nyolc kanadai pénzügyi céget

Az Egyesült Államok újabb csapást mért az Iránhoz köthető pénzügyi hálózatokra. Washington nyolc kanadai pénzforgalmi szolgáltatót tiltott ki az amerikai pénzügyi rendszerből, mert állítása szerint...

XRP és RLUSD: együtt építi stratégiáját a Ripple

Brad Garlinghouse szerint az XRP továbbra is a Ripple stratégiai középpontja, még akkor is, ha a vállalat az utóbbi időben látványosan bővítette stablecoin- és intézményi...

Fed kamatemelés jöhet az infláció miatt

Újabb kamatemelés felé tolódhat a Federal Reserve álláspontja, miközben az amerikai infláció továbbra sem a kívánt forgatókönyv szerint alakul. Mary Daly szerint a jegybanknak szigorítania...

Kínai titkosszolgálati kapcsolatok miatt kell magyarázkodnia az Nvidia vezetőjének

Jensen Huang washingtoni kapcsolatai ezúttal aligha lesznek elegendők ahhoz, hogy megvédjék az Nvidiát az amerikai politikai nyomástól. A vállalat vezetőjét egyszerre szorítják a kínai chipértékesítések,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.