A bitcoin blokkláncán fejleszt új szolgáltatást a Microsoft

Nem kis feladatot vállalt magára a Windows mögött álló vállalat. A Bitcoin tömbláncán nem könnyű olyan kezdeményezést folytatni, amelyik ilyen kapacitást igényelhet majd a jövőben.

Olvastad már? SEC-aggodalmak: a szabályozás csúszása akadályozza a bitcoint

Decentralizált személyazonosító (DID) hálózatot fejleszt a Microsoft a Bitcoin blokkláncán – jelentette be a techóriás május 13-án.

Blogbejegyzésében a vállalat elmondta, hogy az Identity Overlay Network (ION) néven ismert infrastruktúra számos nyílt szabvány fejlesztését foglalja magában a Decentralizált Személyazonosság Alapítvánnyal karöltve.
A Microsoftnak olyan – a nyilvános blokkláncokban jelen lévő – problémákkal kell megküzdenie, mint a másodpercenkénti alacsony tranzakciók száma – hisz ez egy világszerte elterjed DID-nek ez meg sem közelíti a várható volumenét.
A vállalat úgy véli, képesek lehetnek elérni a másodpercenkénti több tízezer tranzakciót.
Az ION mögötti gondolatokat így foglalták össze:

„Úgy véljük, hogy minden embernek szüksége van egy decentralizált, digitális személyazonosságra, amelyet saját maga birtokol és irányít, amely saját maga által birtokolt azonosítókból áll, és lehetővé teszi az interakciók biztonságos és anonim módon történő lebonyolítását.
Ezt a saját maga által birtokolt személyazonosságot zökkenőmentesen kellene integrálni az való életben, és elsődleges prioritásként kellene kezelni a digitális világban.”

Daniel Buchner, a Microsoft Identity csapatának programmenedzsere elárulta, a decentralizált hálózatok célja, hogy eltávolítsa azt a fajta felügyeletet, amelyekkel az alkalmazások, szolgáltatások és szervezetek rendelkeznek olyan digitális azonosítókon keresztül, mint az email-címek és felhasználónevek.
A Microsoft célja, hogy létrehozzon egy olyan ökoszisztémát, amelyben „emberek milliárdjai és megszámlálhatatlan eszköz képes biztonságos interakciókra egy olyan interoperábilis rendszeren keresztül, amely nyílt forráskódú összetevők szabványain alapszik.”
A cégóriás hozzátette, hogy tervük között szerepel a nyílt forráskódban jártas szervezetekkel való együttműködés is.

A technológia, amely nagyobb irányítást ad a felhasználóknak digitális személyazonosságuk felett, egyre inkább az élvonalba kerül. Legutóbb a PayPal fektetett be egy ilyen induló vállalkozásba.
Nem az ION a Microsoft első tömblánc-kezdeményezése.
Korábban ebben a hónapban jelent meg az új Azure Blockchain Development Kit az Ethereum blokkláncán – a Starbucks már implementálta is a szolgáltatást a kávégyártás nyomon követése céljából.
Forrás: cointelegraph.com
Kiemelt kép: Alf Sánchez

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Telegramon. Legyen szép napod!
Szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt tedd meg:
BTC: 34vcA11dH3AbVWkEbQraCvM2vNFkT6JFJM
LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE
ETH: 0xe6E0D778d323786c1151163d2A3472989Fe7aA53
KÖSZÖNÖM!

Legfrissebb bejegyzéseink

Nincs többé egyetlen legjobb hely, a kripto-likviditás szétszóródott

Hét éve még nagyjából tudni lehetett, hová érdemes menni kereskedni. Ma már kevésbé. A decentralizált tőzsdék, a DEX-ek forgalma durván 9260-szorosára nőtt 2019 óta, és...

Két állam, egy cél, az USA és az UK összefog a kripto csalások ellen

Két nagyhatalom egy olyan ellenség ellen fogott össze, amely nem ismer határokat. Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság közös bűnüldözési szövetséget alakított a kripto-...

Nem a sebesség, hanem a tisztesség lesz a blokkláncok következő nagy próbája?

Évekig egyetlen kérdés uralta a blokklánc-versenyt. Hány tranzakciót bír el a hálózat másodpercenként? Az a16z kriptós részlege szerint ennek a korszaknak vége, mert a nyers...

A Revolut egy lépéssel közelebb került a valódi amerikai bankhoz, az OCC rábólintott az indulásra

A Revolut egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy valódi amerikai bankká váljon. A fintech kedden közölte, hogy az amerikai jegybank-felügyelet, az OCC feltételesen jóváhagyta a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.