A bitcoin 2025 szeptemberére elérheti a 130 ezer dolláros árfolyamot

Peter Brandt, az ismert tőzsdei kereskedő szerint a bitcoin árfolyama hasonlóan alakulhat a korábbi felezések utáni ciklusokhoz, és akár 130.000 dollárig is felmehet jövő év végére.

A Bitcoin felezése mozgathatja a piacot

Az április 20-án lezajlott bitcoin felezés egy előre programozott esemény, amely minden 210 ezer blokk után, körülbelül négyévente csökkenti a bányászati jutalmakat 50%-kal.

Brandt egy június 2-i jelentésében azt írta, hogy a felezések időpontjai szinte tökéletes szimmetriát mutatnak a korábbi bika piacok ciklusaival.

Brandt szerint történelmileg a bitcoin felezés időpontja majdnem középen helyezkedik el a bika piacok kezdete és csúcsa között.

Brandt saját elemzése alapján az utolsó ilyen rali körülbelül 16 hónappal a 2020. május 11-i felezés előtt kezdődött, és a ciklus körülbelül 18 hónappal azután ért véget.

Felezés után másfél év a hegymenet

Brandt megjegyezte, hogy az előző két felezés, 2016. július 9-én és 2012. november 28-án egyaránt hasonló mintát követett, és ha ez a sorozat folytatódik, a következő bika piac ciklus csúcsa 2025 augusztus végén, vagy szeptember elején következik majd be.

bitcoin
Forrás: Peter Brandt

A tapasztalt kereskedő hozzátette, hogy nincs tévedhetetlen elemzési módszer a bitcoin ciklusok csúcsának megjóslására, de a korábbi rekordok hasonló növekedési mintát követtek, és ha ez folytatódik, akkor a mostani felezési ciklus tetejét, a bika piac csúcsát a 130.000 és 150.000 dollár közötti tartományban helyezné el.

Brandt elemzése szerint a jelenlegi bika piac 2022. december 17-én kezdődött. A BTC akkor körülbelül 16.800 dolláron kereskedett, azóta pedig több, mint 300%-ot emelkedett, és jelenleg is 68.000 dollár körül cserél gazdát a tőzsdéken.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


A szakadék szélén táncolhat az árfolyam

A bitcoin jelenleg alacsonyabb az március 14-i, 73.679 dolláros csúcsához képest, és Brandt úgy véli, hogy 25% esély van arra a kevésbé pozitív forgatókönyvre, hogy a bitcoin ezzel már elérte a mostani bika piac csúcsát, mivel eddig minden ciklus növekedése csökkent az előzőhöz képest.

A kereskedő ráadásul úgy gondolja, hogy ha az árfolyam nem tud tartósan felfelé indulni, és lefelé csúszva elveszíti az 55.000 dolláros támaszt, akkor onnan alaposan felgyorsulhat a zuhanás, és sokkal nagyobb esésre is számíthatunk.

Kövesd a Kriptoworld-öt a Google News-on

Olvastad már? 10 millió dollárnyi ETH-t loptak el a Velocore decentralizált tőzsdétől

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Újjáéledhet-e a bikapiaci remény a bitcoin árfolyamában?

A bitcoin 76.000 dollárig emelkedett, ami újraélesztette a befektetők optimizmusát. Az onchain adatok azonban azt mutatják, hogy ez még csak a korai felépülés része lehet,...

Mi sülhet ki az MLB és a Polymarket együttműködéséből?

A Major League Baseball (MLB) bejelentette, hogy „integritásvédelmi” megállapodást kötött az amerikai Árutőzsdei Határidős Bizottsággal (CFTC). Emellett külön megállapodást írt alá a Polymarket piacfogadási platformmal. Egy...

Bitcoin ETF-ek: egy piros nap ijesztő volt – de valami egészen más történik a háttérben

Március 18-án első ránézésre rossz hírt kapott a piac: az amerikai spot Bitcoin ETF-ekből 129.6 millió dollár áramlott ki egyetlen nap alatt. Ez sokak számára...

Új irányba fordul az amerikai kriptoszabályozás

Az amerikai tőzsdefelügyelet új vezetése egyértelmű jelzést adott a piacnak: véget érhet a korábbi, szigorú „szabályozás végrehajtáson keresztül” korszak. Paul Atkins, az SEC elnöke most...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.