A Binance segített az ukrán kopóknak kiberbűnözők elfogásában

-

A világ vezető tőzsdéje tovább mélyíti a bűnüldöző szervekkel való együttműködését.

A Binance, a világ vezető kriptotőzsdéje még jobban együttműködik az ukrán bűnüldöző szervekkel, hogy még koncentráltabban vehessék fel a harcot a pénzmosást elősegítő sémákkal.

A tőzsdével közösen az ukrán kiberrendőrség sikeresen azonosította és őrizetbe vette bűnözők egy csoportját, akik 42 millió dolláros zsarolásban és pénzmosásban érintettek – árulta el a Binance a Cointelegraph-nak egy augusztus 18-ai büntetőeljárás-jelentésben.

A jelentés szerint csoport több millió dollárt mosott tisztára kriptopénzek segítségével 2018 óta. A Binance egy képviselője azt mondta, a gyanúsítottak ukrán állampolgárok voltak, letartóztatásukra pedig 2020 júniusában került sor.

A Binance szerint a bűnözők elsődlegesen Ukrajnában működtek, ennek ellenére globális szintű kibertámadásokban is érintettek. A szóvivő nem osztott meg több részletet a csoport nagyságáról, vagy arról, hogy pontosan kik vagy milyen entitások voltak érintettek.

 

A sikeres nyomozásról szóló hír nem sokkal azután érkezett, hogy a Binance 2020 elejétől már az ukrán kopókkal is kollaborál.

A nyomozás része a Binance azon projektjének, amelynek célja a tőzsde és a magas kockázatot jelentő entitások közötti tranzakciók lekövetése.

A detektívmunka nagy részét főleg a Binance belső kockázatfigyelő egysége végzi (Binance Sentry), valamint a biztonságiadat-elemző részlegük.

Ukrajna mellett a Binance már több megkeresést is kapott a világ joghatóságaitól, jegyezte meg a váltó képviselője. 2019 szeptemberében szintén érintettek voltak egy hasonló nyomozásban az Egyesült Királyság szereplésével. A tőzsde azt mondta, 51 millió dollár áldozatoknak történő visszatérítésben segítette a hatóságokat.

A Binance azon törekvései, hogy segítsen Ukrajnában a helyi kriptobűnözés felszámolásában, a tőzsde és a volt szovjet köztársaság közötti megállapodás értelmében valósult meg.

2019 végén a Binance aláírt egy egyetértési nyilatkozatot az ukrán, digitális transzformációk minisztériumával, hogy ezzel is elősegítsék az ország kriptopénzekkel kapcsolatos törvényalkotási folyamatait.

Chainalysis kriptoelemző cég jelentése szerint a Binance és a Huobi tőzsdék az összes törvénytelen BTC-tranzakciók 52%-át fogadták 2019-ben, ebből a Binance összesen 27 százalékpontért volt felelős.

Olvastad már? Az adatok alapján készülhetünk az 500 dolláros etherre

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

A magyar fejlesztésű THE CORE web3-as stratégiai játék, a felfedezői már a Mars felé tartanak

2023 február 29-én indult el a THE CORE, amely egy Civilization-típusú stratégiai játékot vízionál egy Ready Player One által inspirált virtuális világban, ahol a játékosok...

Az USA betiltaná az algoritmussal működő stablecoinokat

Két amerikai szenátor, Cynthia Lummis és Kirsten Gillibrand közös törvényjavaslattal álltak elő a stablecoinok szabályozására. Ez a lépés rávilágít, hogy a jogalkotók egyre nagyobb figyelmet...

A titkos kriptomilliárdosok nem akarják, hogy tudd: Rejtett drágakövek leleplezése

Vendégbejegyzés A kriptoterület az újabb Bitcoin feleződés kellős közepén lázban ég. Míg a BTC a középpontban van, a befektetők ígéretes eszközöket keresnek, hogy maximalizálják hozamukat a...

Cardano (ADA) technikai elemzés 04.18.

Prémium Cardano (ADA) A legtöbb kriptóhoz hasonlóan a Cardano (ADA) medvéi irányították a piacot, mivel a token árfolyamgrafikonjai továbbra is vörösek maradtak. Voltak azonban trendforduló változások, mivel az...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!