Egy korábbi NBA-játékos elmondta, hogy miért izgatott a Chainlink miatt

Elmondható, hogy a Chainlink (LINK) már több hónapja uralja a kriptopiacok narratíváját.
Az Ethereum-alapú altkoin árfolyama már önmagában is lenyűgöző teljesítményt mutatott: a LINK értéke az elmúlt egy hónap alatt több mint 74,34%-ot, márciusi mélypontja óta pedig 600%-ot emelkedett.

Az növekedés annak tudható be, hogy több fejlemény is történt a Chainlink alapját adó decentralizált oracletechnológia kapcsán, melyet az elmúlt hónapok során több jelentős cég is alkalmazni kezdett.
Kris Humphries, a Utah Jazz, Toronto Raptors, Dallas Mavericks és több egyéb csapat korábbi játékosa interjút adott a CryptoSlate-nek, ahol megosztotta, mit gondol a Chainlink jövőjéről.
Az interjú azután készült el, hogy a korábbi NBA-játékos azt írta a Twitteren, hogy a LINK „lenyűgöző” teljesítményt hozott, és szerinte a Chainlink hosszú távú befektetés.

Hogyan találkozott Kris Humphries a Chainlinkkel?

Humphries elmondása szerint két tényező is közrejátszott:

  1. Az NBA-nál töltött ideje alatt felismerte, hogy milyen fontos az adatokhoz való hozzáférhetőség:

„Játékos éveim alatt észrevettem, hogy az adatoknak egyre nagyobb a szerepe a különböző stratégiák megalkotásában. […] Ez sokat segített abban, hogy felismerjem az adatok kiemelt szerepét, ezért az ilyen jellegű blokkláncprojekteket támogatom, köztük a Chainlinket is.

2.A Chainlink munkamorálja:

„Amikor csatlakoztam az NBA-ba, azt mondtam magamnak, hogy mindenkinél keményebben fogok dolgozni, majd megismertem Dirk Nowitzkit. Teljesen átértékeltette bennem, hogy mit jelent a kitartó munka és milyen megtérülést hozhat. A Chainlink az elején egy kis csapat tehetségből állt, akik a technikai részleteken dolgoztak. A 2017-2018-as bika piac során több projekt is látványos videókkal és celebekkel reklámoztatta magát, a Chainlinknek meg egy marketingcsapata sem volt. Ez a fajta kemény munka megtérül.”

 

Mi vár a LINK-re?

Humphries egy tweetben elmondta, hogy szerinte a Chainlink hirtelen emelkedése ellenére továbbra is egy hosszú távú befektetés.
A CryptoSlate megkérdezte, hogy mit gondol a Chainlink jövőjéről.

Röviden úgy hiszi, hogy ez egy hosszú távú befektetés, mivel az adatok kulcsfontosságúak lehetnek az okosszerződések és a blokkláncalkalmazások számára. „Úgy hiszem, hogy egyre több felhasználást találhatnak ki az okos szerződésekre, és a Chainlink egyedi pozícióban lehet ezen a piacon.”
Hosszú távon az „üzleti és személyes kamatoztatást”, a fokozott Cosmos- és Polkadot-integrációt, újabb üzlettársakat és további növekedést vár a decentralizált pénzügyi piacokon.

Olvastad már? További kitörésekre készülhet a Litecoin a lánc aktivitása szerint

Forrás: cryptoslate.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Bitcoin 126.000 dolláros júniusi célár felé tart, miközben az adatok bikapiaci visszatérést jeleznek

A Bitcoin (BTC) hamarosan belép az év két legjobban teljesítő hónapja közé tartozó időszakába, és egy előrejelzési modell szerint ez új csúcsokra repítheti az árfolyamot. Timothy...

Most, hogy a Bitcoin felezése megtörtént, mikor indul be az igazi rali?

A Bitcoin (BTC) legutóbbi felezése már a múlté, így a figyelem most arra összpontosul, hogy ez a piaci ciklus milyen fordulópontokat tartogat. A történelem azt mutatja,...

Miért stagnál a SOL árfolyama, miközben a Solana aktivitása virágzik?

A legfrissebb blokklánc-analitika szerint a Solana (SOL) vezeti a napi aktív címek listáját, több mint 4 millióval, és napi tranzakciói elérik a 86 milliót. Ezzel szemben...

A tökéletes mém érme kézikönyv – 6 alulértékelt választás, készen áll a robbanásra!

Vendégbejegyzés A piac jelenlegi hullámzása közepette bizonyos mémérmék hatalmas potenciált mutatnak a befektetők számára. Bizonyos ismerős nevek, mint a DOGE, SHIB, PEPE, BONK és ACT felhívják...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.