A Binance már nem ajánl LUNA határidős termékeket

Az UST bedőlése miatt a Binance tőzsde felfüggesztette a LUNA és az UST tokenek kiutalását, a hálózat összeomlása miatt pedig a két kriptóhoz kapcsolódó kereskedési szolgáltatásokat is szünetelteti.
A cég hivatalosan is bejelentette, hogy a Binance Futures, a tőzsde határidős szolgáltatásaival foglalkozó részlege levette a palettáról a LUNA ügyleteket.

A felhasználókat értesítették, hogy ajánlott még a határidő előtt nekik lezárni az esetleges nyitott pozíciókat, hogy elkerüljék az automatikus zárolást.
A platform emellett a jelenlegi nyitott kötésekre is sokkal jobban odafigyel, csökkentette a lehetséges tőkeáttétel mértékét, és frissítette a vonatkozó automatikusan működő zárási protokollokat.
Jelenleg legfeljebb 8x áttétel használható a korábbi 25x helyett, a 11-20x sáv 7x-re csökkent, a 6-10x szintek pedig maximum 6-ra lettek redukálva.
A cég bejelentése szerint a már megnyitott pozíciók, amelyeket az új szabályok bejelentése előtt kötöttek, nem érintettek, azokat ezek az intézkedések nem befolyásolják. A Binance viszont elmondta, hogy fenntartja a jogot a tőkeáttételes lehetőségek megváltoztatására előzetes bejelentés nélkül is.
A tőzsde már kedden leállította a LUNA és az UST tokenek kiutalását, mivel a Terra hálózata tömeges eladási hullámot tapasztalt, az UST akkor már elvesztette a dollárhoz való kötöttségét, és egészen 67 centig zuhant.

Professzionális Copy Trading a Bitget-től! Próbáld ki!

A hét második felére az elméletileg 1 dollárt érő stablecoin már 30 centig esett, a fedezetként működő LUNA token pedig az árfolyama 99%-át vesztette el ez alatt.
Ezek az események továbbgyűrűztek a teljes kriptopiacon, esést okozva, és az összesített kapitalizáció 600 milliárd dollárral csökkent a héten.

Luna hét napos árdiagram. Forrás: CoinGecko

Az UST ez úgynevezett algoritmus-alapú stablecoin, amely oda-vissza váltja a tokeneket, a LUNA-t és az UST-t, hogy ez utóbbi esetében fenn tudja tartani az 1 dolláros árfolyamot.

A stablecoinok másik típusa, mint amilyen például az USDT vagy az USDC, fiat pénzekkel vannak fedezve, amely elméletileg azt jelenti, hogy ugyanannyi hagyományos dollár van letétbe helyezve a kibocsátó cégeknél, és a tokenek arra bármikor visszaválthatók.

Olvastad már? RENDKÍVÜLI: nem bírta tovább, padlót fogott a Terra UST

Forrás: cointelegraph.com
Kiemelt kép: Bitcoin BD

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Cronos árfolyam megugrott az ETF hírekre – Raydium parabola rally előtt?

Prémium Cronos & Raydium  A Bitcoin árfolyama az elmúlt napokban 108.000 dollár fölé emelkedett, és továbbra is ezen a tartományon belül maradt. Ennek köszönhetően a top 10 kriptovaluta,...

A Solana befektetői forgatagban: Új lendület az árfolyamban?

A Solana on-chain aktivitása megugrott, de az árfolyam nem követte a lendületet. Az eszköz ára 1,14 dollárral csökkent a növekedés ellenére. A cikk írásakor a Santiment...

Mely kriptókat érdemes megvásárolni mielőtt új csúcsra ér a Bitcoin

Vendégbejegyzés A Bitcoin grafikonján nemrég egy rendkívül bikás alakzat jelent meg, amely akár 230 ezer dollárig repítheti a kriptovaluta árát. Bár a Bitcoin árfolyamára az utóbbi...

Ilyen hatással lehet Trump vámkiterjesztése a bitcoin piacára és a globális gazdaságra

Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump aláírt egy rendeletet, amely augusztus 1-jéig elhalasztja a jelenlegi vámhatáridőt – jelentette be a Fehér Ház. Scott Bessent pénzügyminiszter...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.