A Binance az évforduló közeledtével márkás emojit kapott a Twitteren

A Binance Coin immár a harmadik olyan kriptó, amely márkás hashtaget kapott a Twitteren. Ennek – úgy tűnik – a platform hároméves fordulójának közeledte lehet az oka.
A Binance, illetve annak névadó kriptovalutája, a Binance Coin (BNB) a harmadik helyre került azon kriptoplatformok között, amelyek márkás emojis hashtaget kaptak – követve ezzel a bitcoint és a Crypto.com-ot.

Ezt Changpeng Zhao Binance-vezérigazgató jelentette be, aki egyszerűen csak a #BNB hashtaget tweetelte – bemutatva az új emojikat.


A társalapító látszólag nagyon izgatott a kozmetikai módosításokat illetően. Azt írta, „szerintem egész nap képes lennék arra, hogy itt üljek és véletlenszerűen retweetteljem az emberek #BNB-tweetjeit”, annak ellenére, hogy eddig csak egy ilyen posztot retweetelt.
Amint arról a Cointelegraph korábban beszámolt, a márkás hashtagek egy, a Twitter által biztosított, kevésbé ismert szolgáltatás révén elérhetők, amelyeket nagy márkák esetében használnak.
Hogy mennyibe kerül mindez, nem tudott. Bár az egyetlen megerősített jelentés 1 millió dolláros költségekről számol be, ez a Super Bowl eseményen résztvevő milliárd dolláros társaságokra érvényes.
A kriptovállalatok esetében ez az ár jelentősen alacsonyabbnak tűnik, azonban még semmi sem nyilvánvaló. A Binance egyik szóvivője megerősítette, hogy a cég „kezdeményezte a BNB-emojikat”.
Továbbá azt is megerősítették, hogy ez a Binance harmadik évfordulója alkalmából szervezett hirdetési kampány része.

Hároméves lesz a Binance

Ez a #BinanceTurns3 hashtagből következtethető, amely az egyetlen jellegzetes hashtagként foglalja magába a Binance emojit is.
A tőzsde látszólag egy élénk marketingkampányt indított annak érdekében, hogy a felhasználók Binance-tokenhez jussanak hozzá. A résztvevőknek követniük kell a céget a közösségi média minden jelentős platformján, illetve meg kell osztaniuk annak tartalmát az évfordulóhoz illő hashtaggel együtt.
A verseny egy hétig, tehát július 7-ig tart, így a július 14-i évforduló előtt egy héttel érne véget.
A tőzsde valószínűleg fel akarja magára hívni a figyelmet az évforduló előtt, és ezen cél eléréséhez hasznos lehet a harmadik, emoji hashtaget kapó kriptónak lenni.
A 2017-es elindítása óta a tőzsde a volumene alapján az év végére hamar a legnagyobb, csak kriptókkal foglalkozó tőzsdévé vált. A következő évek során tovább bővült, alkalmazottainak száma ugyanis elérte az ezret – ez a szám az első hónapokban mindössze 50 volt.
A tőzsde olyan lépéseket tett, amelyet néhányan az iparág kisajátításának vélnek. Erre leginkább a CoinMarketCap megvásárlása utal.
Olyan aggodalmakra válaszolva, amelyek szerint a tőzsde „túl nagy”, Zhao a Cointelegraph egy korábbi interjújában úgy nyilatkozott, hogy a szabad piac a Binance-et választotta, miközben a verseny a mai napig is nagyon kiélezett.

Olvastad már? 70.000 dollár 2021-ben? Egy előrejelzés szerint igen

Forrás: cointelegraph.com
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon.
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Justin Sun Tron projektje tőzsdére megy az USA-ban

A Tron állítólag egy fordított felvásárlással készül tőzsdére lépni az SRM Entertainmenten keresztül. A Financial Times hétfői jelentése – bennfentes forrásokra hivatkozva – arról számolt be,...

Geopolitikai feszültségek kockázatkerülő hangulatot váltottak ki, de a szerkezeti bizalom továbbra is erős

A Bitcoin és az Ethereum árfolyamának legutóbbi visszaesése – éles korábbi emelkedés után – klasszikus kockázatkerülő reakcióként értelmezhető, amelyet az Izrael által Irán ellen végrehajtott...

Kritika zúdul a Pi Network új .pi domain aukciós frissítésére

A Pi Network legújabb bejelentése a .pi domain aukcióval kapcsolatban kritikákat váltott ki a felhasználókból. Bár a Pi Core Team bemutatott egy új alkalmazást a...

A Bitget csatlakozott az UNICEF Game Changers Koalícióhoz – 2025-ben 300.000 ember kap blokklánc-oktatást

A vezető kriptotőzsde, a Bitget, valamint az UNICEF Luxemburg partnerségre léptek, hogy digitális és technológiai készségeket nyújtsanak lányok számára. A Bitget, a vezető kriptotőzsde és Web3-vállalat...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.