A bányászok kiáramlása azt mutatja, hogy gyengül a bitcoin

Már régóta számítani lehetett erre. A május 12-ei feleződés kapcsán a közösség több tagja is felvetette, hogy a kisebb bányászok elhagyják a piacokat és sokkal több hashrátát hagynak a nagyobb bányászok számára.
Azonban a hálózat felépítése miatt az alacsonyabb hahsráta miatt a nehézség is csökkent, így visszatérhettek a kisebb bányászok is.

Azonban egyes források alapján úgy tűnik, hogy ennek vége. Az adatok azt mutatják, hogy a kisebb bányászok eladják pozíciójukat és végleg bezárják bányáikat.

A második legnagyobb leállás

A CryptoQuant kutatócág a következőt írta a bányák leállásáról:


Az adatok alapján két bányászközösség, a HaoBTC és a Poolin nagy mennyiségű bitcoinutalásba kezdett. A Poolin a világ egyik legnagyobb bányászközössége, gyakorta cserélgetik az első helyet az Antpoollal.
A héten a második legnagyobb kiutalásokat kezdték meg, a két bányászközösség nagyjából 7153 bitcoint, vagyis a jelenlegi árfolyamon 65 millió dollárt utalt ki június 25-én.
A BTC.com adatai alapján a Poolin 158 blokkot bányászott ki a múlt hét során, az F2Pool pedig 187-et. A HaoBTC nem szerepel a top 20-as listán.
Az adatok alapján a népszerű kriptotőzsdék nyilvánosan látható vagyona nem emelkedett, amely azt jelentheti, hogy tőzsdén kívüli ügyleteken (OTC) keresztül adják el vagyonukat. Ázsiában sok ilyen OTC piac található, mint a hongkongi OSL és a szingapúri QCP.
Mindezek ellenére a Glassnode adatai azt mutatják, hogy nagyjából 2900 bitcoint utaltak kriptotőzsdékre különböző bányászok számláiról.

Általában az árfolyam zuhanása követi az ilyen kiutalásokat

A bányászok kiutalásai folyamatos csökkenést mutattak a feleződést követő hét óta. Az akkoriban elérhető adatok szerint a bányászok többet adnak el, mint amennyit keresnek, valószínűleg azért, hogy fedezzék kiadásaikat és biztosítsák magukat a jövőbeli kockázatok ellen.
Mindeközben egyes kereskedők azt írták a Twitteren, hogy a bányászok kiszállása hozzájárulhatott a kriptopénz június 25-ei medve teljesítményéhez. A cikk írásakor a bitconin 4%-os, az ethereum 6%-os mínuszban van.
Kommentátorok szerint a hatalmas áreséseket általában a bányászok ilyen szintű kiszállása szokta megelőzni, azonban állításaikat nem támasztották alá statisztikákkal.
Június elején a Glassnode bányászok kiszállását mérő adatai, amely azt nézi, hogy mennyi kriptovaluta áramlik ki a bányászközösségből azt mutatta, hogy a releváns értékek egyéves mélyponton vannak, ha figyelembe vesszük a 365 napos mozgóátlagot.
Tuur Demeester vagyonkezelő a következőt írta a Twitteren:


Az egészséges bányászok tovább tartogatják bitcoinjaikat és a küszködő bányászoknak nincs eladható bitconja. Bika.

Olvastad már? 6300 dollárig csökkenhetünk, a piac mégis bullish maradhat

Forrás: cryptoslate.com
Kiemelt kép: Tim Reckmann
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon.
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Kína nemzeti blokklánc-hálózatot épít, de a bitcoint kihagyja a tervből

Kína vezetése egy nemzeti blokklánc-hálózat kiépítését szorgalmazta egy új gazdasági tervezet részeként. A dokumentum 19 intézkedést javasol, és ennek egyikeként említi a technológiát, viszont ugyanakkor...

A bitcoin árfolyama megtorpant az olajárak miatt

A bitcoin lendülete megtorpant hétfőn, miközben az energiaárak újabb geopolitikai feszültségek miatt ugrottak meg. A piac egyszerre figyeli az orosz–ukrán energiafegyverszünet sorsát, a Hormuzi-szoros körüli...

A pump.fun mostantól a követők hasznát nézi a callout-jutalmaknál

A pump.fun megváltoztatja, hogyan fizet azoknak, akik tokeneket ajánlanak a követőiknek. Az új szabály szerint október 10-től a kis kapitalizációjú tokenekre tett calloutok kevesebbet hoznak,...

Kriptovásárlás: újra éledezik a lakossági kereslet

A lakossági kriptokereslet újra éledezik, de a Google adatai alapján nem feltétlenül úgy, ahogy azt a bitcoin árfolyama alapján várnánk. A „kripto vásárlása” kifejezésre egyre...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.