A 3 milliárd dolláros Ponzi-séma állhat a mostani gyengülés mögött

A kriptopiacok hanyatlásáért talán a 3 milliárd dolláros kínai Ponzi-rendszerből származó bitcoinok eladását lehet hibáztatni?
Augusztus 14-én Dovey Wan, a Primitive Ventures blokkláncalapú befektetési társaság alapító partnere hívta fel a figyelmet arra a tömeges eladásra, amelyet a PlusToken nevezetű csaló kínai befektetési séma visz véghez.

10 millió befektetőt vertek át

Wan szerint a PlusToken 2018 közepén jött létre, és a befektetések nagy hozamú megtérülését ígérte új belépőkért cserébe – ez a piramisjáték klasszikus struktúrája. 2019 elejére a projektnek állítások szerint több mint 10 millió tagja lett.
Wan összegyűjtötte azon tárcák adatait – beleértve a Bitcoint, Ethereumot és az EOS-t – amelyekről tudta, hogy kapcsolatban állnak a PlusTokennel, majd sürgősen figyelmeztette a tőzsdéket és az azon kívüli platformokat, hogy tegyék feketelistára ezeket a tárcákat.
Hozzátette, hogy a kínai rendőrség két hónappal ezelőtt őrizetbe vette rendszer egyik legfontosabb érintettjét, és kiderült, hogy a befektetők a csalás miatt összesen 3 milliárd dollárt veszítettek.
A címekkel együtt Wan a Peckshield könyvvizsgáló cég által megszerzett adatokat is felfedte, amely kimutatja a PlusToken tárcájának pénzforgalmát július elején, azaz amikor az eladások feltételezhetően megkezdődtek:

Szüntelen eladások

Az őrizetbe vétel ellenére a kriptovalutát valószínűleg nem lehet teljesen helyreállítani. Wan ezt így magyarázza:

 „Sok érintett BTC-cím PS2H-val kezdődik, amit általában „multi-sighez” használnak. A kulcsokkal pedig valószínűleg olyan emberek rendelkeznek, akik nincsenek letartóztatva, így a rendőrség nem tudja feloldani ezeket a tárcákat. Az EOS és ETH esetében ez eltérő eset lehet, azonban a rendőrség egyikhez sem tudott eddig hozzáférni.”

Az eladások hatásainak megfékezése érdekében azt javasolta, hogy a Peckshield és a Chainalysis blokkláncelemző cég figyelmesebben vizsgálja a pénzáramlásokat, ugyanis úgy tűnik, hogy a PlusToken 50-100 BTC-s kötegben továbbítja a tőzsdékbe vagyonát.

Kínai kereskedők többen is azt állították, hogy az elmúlt napokban egy ismeretlen cím folyamatosan 100 BTC-t dumpol a Binance kriptováltóra, amelynek Wan szerint köze van az esethez.
Amint arról a közelmúltban is beszámoltak, a CipherTrance blokkláncbiztonsági cég 2019-es évi összefoglalója a kriptográfia világának lopásairól szólt.

Olvastad már? 2019-ben már több mint 4,2 milliárd dollárt loptak kriptocsalásokkal

Ebben megállapították, hogy a PlusToken rendszer okozta a legnagyobb veszteséget, mivel állítólag 2,9 milliárd dollárt sikerült elsikkasztania a befektetőitől.
Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Ethereum rally: Binance-re ömlik az ETH, de van egy aggasztó jelzés is

Az Ethereum (ETH) tőzsdei tartalékai a Binance platformján 3,8 millióról közel 5 millió ETH-ra emelkedtek, ami már az összes tőzsdei készlet 25%-át jelenti. Bár az ETH...

DEA és FBI lecsapott: 10 millió dollárnyi kripto a Sinaloa kartelltől lefoglalva

Az Egyesült Államok hatóságai országos razziák során több kábítószer-labort számoltak fel, és több mint 10 millió dollár értékű kriptopénzt foglaltak le a hírhedt Sinaloa kartellhez...

3,5 milliárd dollárnyi BTC-eladás után is töretlen a bikapiac – Jöhet a 150.000 dolláros célár?

A Bitcoin (BTC) bikapiaca elérhetett egy rövid távú tetőpontot – legalábbis első pillantásra úgy tűnhet. A BTC 119.720 dolláron nyitott, majd 2,25%-os napi visszaesést produkált,...

Távozik a Uniswap Labs elnöke – Vezetői korszak zárult a DeFi világában

Mary-Catherine Lader, a Uniswap Labs elnöke és operatív igazgatója négy év után távozik pozíciójából, ezzel lezárva egy olyan vezetői időszakot, amely jelentős szerepet játszott a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.