A 100%-os áremelkedés mellett a Cardano közösségi aktivitása a csúcson van

A Cardano árfolyama 2021 óta megduplázódott, emellett a Twitteren is csúcson van az említések száma.

Az év eleje óta folyamatos növekedést mutattak a Cardano említései, eközben az ada ára több mint megduplázódott, így összérték alapján átvette a hatodik helyet a bitcoin cashtől.

A Twitter adatait alaposabban átvizsgálva nem tudni, hogy pontosan mi állhat az ada növekedése mögött, azonban a The Tie adatai alapján egyre többen beszélnek a Cardanóról és ez együtt növekedett az árfolyammal.
Azt sem sikerült kideríteni, hogy miért beszélnek egyre többen a Cardanaóról, azonban az biztos, hogy a „pool”, „stake”, és „staking pool” kifejezéseket használták a legtöbben.
Joshua Frank, a The Tie alapítója elmondta, hogy „a Cardano- és IOTA-átjárhatóság” híre január 2-án megindította az árfolyam és az említések növekedését.
Dominik Schiener, a Iota társalapítója nemrég a Iota Discordján felelt egy kérdésre. Eszerint „100% az esély rá, hogy egy Cardano-hidat fognak építeni. Ha készen állnak akkor megkérdezik róla Charlest is.”
Frank szerint:

„24 órával az ötlet megjelenése után 63%-ot emelkedett a Cardano-említések száma, majd az árfolyam 27%-ot emelkedett a dollárral, és 25%-ot a bitcoinnal szemben.”

Forrás: The Tie
A fejlesztés belépett a Gougen stádiumba

A Shelly végre elhozta a decentralizációt a hálózat számára és lehetővé tette az ADA tulajdonosok számára, hogy jutalmakért cserébe zárolják vagyonukat.
Most, hogy a projekt belépett a Goguen-korszakban elkezdődhet a munka az okosszerződések és decentralizált alkalmazások építésén.
Ezek az új fejlesztések lehetővé teszik, hogy akár decentralizált pénzügyi alkalmazások épülhessenek a Cardano hálózatára.
Charles Hoskinson, a Cardano alapítója nemrég elmondta, hogy a „csapat úgy tervezi, hogy átveszi a vezetést a defiszférában, és Afrikában építenek üzlettársi kapcsolatokat.”
Hoskinson szerint a defi igazi lehetőségei a fejlődő országokban rejlenek, ahol az elkövetkezendő három év során akár 100 millió új felhasználóhoz is juthatnak.
Hoskinson szerint:

„A Cardano azért jött létre, hogy likviditást teremtsen a világ legszegényebb emberei számára és lehetővé tegye számukra, hogy építsék és védjék vagyonukat.”

A staking állhat a növekedés mögött

Január 1-én a bejelentés előtt 0,173 dolláron állt az ada árfolyama, és a forgalma 1 milliárd dollár volt.
Az elmúlt két hét során több mint 200%-kal növekedett meg az ada forgalma és árfolyama, a forgalom jelenleg 3 milliárd dollár, az árfolyam pedig közel 0,358 dollár.
A növekedéshez az is hozzájárulhatott, hogy sok adatulajdonos lekötötte a vagyonát, és így csökkent a kriptopénz készlete.
A stakingadatok alapján az ada készletének 70%-a került zárolásra a hálózaton. A befektetők ötnaponta átlagosan éves 4,28%-os kamatot kapnak, a fizetéseket a protokoll automatikusan intézi.

Forrás: Staking Rewards

Jelenleg 1468 aktív hitelesítő van a hálózaton, akik 140.130 delegátort szolgálnak ki, a legnagyobb közösség pedig az ada készletének 1,77%-át kamatoztatja 851 egyedi felhasználón keresztül.
Az elmúlt egy hónap során egyre többen használják a stakingfunkciót, így a készlet csökkenésével tovább emelkedhet az ada árfolyama.
Aki hazai poolban szeretne pénzt kovácsolni adájából, annak nyugodt szívvel ajánljuk a magyar AdaStarNode-ot. A Coinpappa nevével fémjelzett stakingpoolról ebben a cikkünkben olvashatsz bővebben.

- Advertisement -

Olvastad már? Hol és hogyan találhatsz bitcoin ATM-et?

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

Legfrissebb bejegyzéseink

133 millió dollárnyi kriptovalutát loptak el egy francia banktól

Több mint 133 millió dollárnyi kriptovaluta tűnhetett el egy francia pénzügyi csoporthoz köthető számlákról. A Crédit Mutuel Arkéa érintettségét egyelőre sem a bank, sem a...

A bitcoin árfolyama visszatért 80 ezer dollárhoz

A bitcoin szerdán visszakapaszkodott a 80.000 dolláros szint közelébe, miközben az amerikai részvénypiac az éjszakai bizonytalanság után erős emelkedéssel reagált a félidős választások eredményére. A...

Franciaország szigorít: jöhet a kriptotárcák bejelentése

Franciaország újabb lépést tett a kriptotárcák adóhatósági ellenőrzése felé. A Nemzetgyűlés november 3-án elfogadta azt a javaslatot, amely a 100.000 eurónál nagyobb saját kezelésű kriptovagyon...

Együttműködésre lép az OpenAI és a Mazda, újragondolnák az autók dizájnfolyamatait

Az OpenAI a szoftverfejlesztés után a mérnöki munkafolyamatokat is célba vette. A vállalat új kutatási együttműködést indított a Mazdával, miközben saját hardveres csapatai és a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.