30 millió dollár elsikkasztása miatt perlik Floyd Mayweather ICO-ját

Egy kínai befektető beperelte a Stox.com-ot, illetve annak tulajdonosát Moshe Hogeget, amiért az elsikkasztotta az ICO alatt összegyűjtött forrásokat.

Olvastad már? Tom Lee szerint „méltányos” lenne a 25.000 dolláros BTC-ár

Az ICO népszerűsítésében a híres bokszoló, Floyd Mayweather is részt vett, aki ezen felül számos hasonló kriptoprojekt támogatása miatt került összetűzésbe a SEC-kel.

A Stox-ICO

A 17 millió dolláros per szerint, a befektető 3,8 millió dollárnyi ethert fektetett az ICO-ba. Ezt a fehér könyvben megírt ígéretekre alapozta, miszerint a cég 30 millió dollárt invesztált volna a piacelemző platform fejlesztésére.

A Mayweather által támogatott ICO, amelyet 2017 augusztusában tartottak, 34 millió dollárt gyűjtött össze, de a per szerint ebből csak 5 millió dollárt használtak fel fejlesztési célokra. Hogeg a maradék pénzt más ICO-kba, például a Telegramba fektette.
A befektető továbbá azzal is vádolja Hogeget, hogy a saját Stox-tokenjeit idő előtt eladta, amely lépéssel jelentősen elértéktelenítette a maradék tokeneket.

Költekezési sorozat

Hogeg Izrael egyik legnagyobb kriptovállalkozójának számít. A mostani per mellett számos egyéb sikkasztási ügyben is vádlott. Minden vádat tagad, ám tavaly óta igencsak szórja a pénzét.
Júniusban például 19 millió dollár értékben vásárolt telket Tel Aviv egyik gazdag külvárosában. Két hónappal később 7,2 millió dollárt költött a Beitar Jerusalem focicsapatra.

Került azért jó helyre is a pénzből – igaz, nem rendeltetési célra, de 1,9 millió dollárt adott a Tel Aviv University-nek is. Az adomány hatására megalapították a Hogeg nevet viselő blokkláncitnézményt.

Mayweather szerepe a történetben

A Stox-ICO volt az első, amellyel Mayweather megkezdte kriptoreklámozó karrierjét. Később két másik ICO-t is promotált, amellyel 300.000 dollárt keresett. Sajnos ezek közül a Centra Techről a SEC megállapította, hogy egy csalás, és az ICO alapítói ellen vádat emeltek.
Emiatt Mayweather és DJ Khaled is vizsgálat alá került, mivel nem közölték, hogy fizetség ellenében reklámozták az ICO-t. Mayweathernek összesen 600.000 dolláros bírságot kellett kifizetnie, és három évig nem vehet részt értékpapírok népszerűsítésében.
A boxoló története azonban itt nem ér véget, ugyanis egy közös polgári peres eljárást is indítottak a Centra Tech alapítói és a Centra Techet reklámozó hírességek ellen.
Forrás: bitcoinist.com

 Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Telegramon. Legyen szép estéd!

Legfrissebb bejegyzéseink

Az Ethereum bikák visszatértek: újabb növekedés jöhet a piacon

Az Ethereum az elmúlt héten többször is erősödött. Az árfolyam közel került a 4891 dolláros csúcshoz. Az emelkedő lendület azonban nem tudott kitartani. Az eszköz tovább...

A kriptopiac 107 milliárdot veszített – szeptemberben jöhet az altcoin szezon?

A kriptopiac 107 milliárd dollárral zsugorodott, miközben a Bitcoin 113.461 dollárra esett vissza, és most a 112.526 dolláros kulcstámasz felé tart. A hirtelen eladási hullámot...

Az XLM árfolyamának bizonytalan jövője: hol érheti el a következő szintet?

Az XLM ára kedden ismét nyomás alá került. Az eszköz a rövid távú EMA sáv alá esett. Az árfolyam így medvés tartományba került. Többször sem...

Az Ethereum és Solana új csúcsokra készül – de az XYZVerse lehet a következő milliomoskészítő mémcoin?

Vendégbejegyzés Az Ethereum és a Solana eddig is a piaci emelkedések kedvenc tokenjei voltak, mindig hatalmas figyelmet vonzva. Most azonban egy új kihívó, az XYZVerse (XYZ)...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.