Pofára esett a két híresség a bíróságon

A Centra Tech és a boxoló Floyd Mayweather, illetve a rapper-producer DJ Khaled között kialakuló viták után a két híresség úgy döntött, bíróságra viszik az ügyet.

Olvastad már? Az FBI buktatta le a kriptocsalókat 

 

Pofára esett hírességek

A Kriptoworld.hu egy összefoglaló cikkben már beszámolt róla, hogy Mayweather és Khaled mindketten a Centra Tech támogatói voltak – egy olyan kriptostartupé, amelyet még 2017-ben mutattak be.

Mindketten érdeklődői és támogatói voltak a Centra Technek, amit közösségimédia-felületükön promotáltak, azt állítva, hogy a vállalat forradalmi a kriptoszférában. Mayweather még a Floyd ‘Crypto’ Mayweather becenevet is felvette, miután azt mondta, hogy teljes mellszélességgel kiáll a Centra Tech mellett.

Sajnálatos módon azonban Mayweather és Khaled mindketten pofára estek, miután a TMZ megírta, miszerint a Centra Tech valójában egy átverés. A viták olyan hevesek lettek, hogy a becsapott áldozatok eldöntötték: bíróságon tesznek panaszt a két kezes ellen.

Az amerikai SEC nyomozása után Mayweathernek és Khalednek olyan vádakkal kellett szembenézniük, miszerint „nem számoltak be az ICO-támogatás után kapott összegekről”, büntetésként pedig bírságot kellett fizetniük.

Ami azt illeti, Mayweather, állítása szerint 100.000 dollárt kapott, amiért promotálta a Centra Techet, illetve további 200.000 dollárt a két meg nem nevezett ICO-ért. Az ugyanezekkel megvádolt Khaled a jelentések szerint 50.000 dollárt kapott a Centra Tech támogatásáért.

Habár a két személy nem tagadta az ellenük felhozott vádakat, gyorsan válaszoltak a bíróság SEC-bírságot illető kérdéseire. A bíróság döntése értelmében a két híresség egy ideig biztos nem promotálhat semmilyen kriptóval kapcsolatos terméket vagy vállalatot (3 év eltiltás Mayweather és 2 év Khaled számára)

A celebek sem menekülhetnek

A SEC emlékeztetett, hogy minden kriptónak és kriptotámogatónak a SEC törvényei szerint kell eljárnia, különösen most, amikor az ágazat azért küzd, hogy minden ország valutája legyen. A SEC példaként hozta fel Mayweathert és Khaledet, amikor arról volt szó, hogy még a híres személyiségek sem mentesülhetnek a törvények elől.

Ezek az esetek jól mutatják, mennyire fontos a hiteles közlés a befektetők számára. A fizetések közlése nélkül Mayweather és Khaled ICO-támogatásai inkább elfogulatlan, mintsem fizetett promóciók voltak.” – mondta Stephanie Avakin, a hatóság végrehajtási részlegének társvezetője.

Az ügyet egyébként még mindig vizsgálja a bíróság. Az ehhez hasonló esetek azonban kitűnően példázzák, hogy attól, hogy valaki híresség, még nem biztos, hogy amit reklámoz, az valóban megbízható.

 

Forrás: btcnn.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon és az Instagramon. Legyen szép napod!

Ha tetszenek a posztok és az oldalam, illetve szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt megteheted:

BTC: 37Vhz41ZecsMqmDkCntAmY8JUsu6Jp32DC

LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE

ETH: 0x7A653baD688C5c09C2D8A4A1eb39C1505e48CaCd

KÖSZÖNÖM!

2 HOZZÁSZÓLÁS

Hozzászólások lezárva.

Legfrissebb bejegyzéseink

Trump és Bitcoin: 2025 megismétli 2018-at?

Még kevesebb mint húsz nappal a hivatalba lépése után, Trump merész politikai lépései máris megrázták a kriptopiacot, 8,29%-ot törölve annak értékéből. Bár a piac eddig figyelmen...

Nem mozdult a Bitcoin az Eric Trump-féle reklám után

„Úgy érzem, nagyszerű időszak a Bitcoinba való belépésre!” – írta Eric Trump az X-en január 6-án. A poszt egy korábbi, február 3-i bejegyzést követte, amelyben azt...

Az SEC kriptobarát irányváltása – mit jelentenek ezek az új változások számodra?

A kriptovilág folyamatos fejlődésének közepette új jelentések szerint az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC) több mint 50 ügyvédet és munkatársat alkalmazott kriptovalutákkal kapcsolatos végrehajtási...

Az SEC kriptovaluta-szabályozásának változása: globális hatások és a Bitget megfelelési stratégiája

A legfrissebb hírek szerint az SEC kriptovaluta-végrehajtási osztályának átszervezése megkezdődhetett, ami egy régóta várt irányváltást jelezhet. Ez a változás nagyobb iparági együttműködéshez vezethet, és végül egy...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.