Az USA kezd megbarátkozni a bitcoinnal, ez fogja feltornázni az árfolyamot?

A Galaxy Digital vezérigazgatója, Mike Novogratz úgy véli, hogy a Bitcoin év végére elérheti a 100 ezer dolláros árfolyamot, köszönhetően az Egyesült Államok digitális eszközök iránti pozitív politikai hozzáállásának.

Elmondása alapján a SEC engedélye az Ethereum ETF-ek elindítására ugyanezt az enyhülést jelzi.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Új szelek fújnak

Mike Novogratz, a Galaxy Digital vezérigazgatója kedden a Bloombergnek adott interjút, és ennek során osztotta meg a saját Bitcoin árfolyam-előrejelzését.

Külön kiemelte, mint fontos tényezőt, hogy az Egyesült Államok digitális eszközök iránti kedvező politikai környezete, amely nagy fordulatot jelent a korábbi, inkább barátságtalannak tekinthető hozzáálláshoz képest, az év végére rekord magasra, akár 100 ezer dollár fölé is emelheti a Bitcoin árfolyamát.

„Ha az elkövetkező hetekben elérjük a 73 ezer dollárt, az év végére 100 ezer dollár vagy annál magasabb árfolyamon fogunk zárni, úgy gondolom. Ez egy elég jó célár az idei évre.”

Szintet lépett a bitcoin, már a nagypolitikában is foglalkoznak vele

A Galaxy Digital vezetője megjegyezte, hogy a kriptopénzeket övező hangulat az utóbbi hetekben érezhetően pozitívabbá vált, miután az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete, a SEC előrelépést tett az Ethereum ETF-ek jóváhagyása felé.

Emellett a kriptobarát jelölteket támogató politikai adományok mértéke is megugrott, mivel az elnökjelöltek igyekeznek bizonyítani támogatásukat a szektor iránt, és így meghódítani a szavazókat.

Tízmilliós adományok

A Ripple, a Coinbase és az Andreessen Horowitz nemrégiben fejenként 25 millió dollárt adományoztak a Fairshake Super Political Action Committee-nek (PAC), hogy támogassák a kriptobarát jelölteket.

Az elnökjelölt és volt amerikai elnök, Donald Trump pedig még ez előtt megígérte, hogy támogatni fogja a kriptoipari vállalkozásokat és megállítja a Biden-kormányzat kriptoellenes kezdeményezéseit.

Novogratz szerint ez is, hogy mindkét párt kifejezte már az iparág melletti támogatását, egyértelműen jelzi a politikai környezet változását az országban.

„Úgy gondolom, hogy felfelé fogunk elmozdulni. Már majdnem célba értünk, Washington végre elismerte, hogy a kriptovalutákat szabályozó törvényhozásnak meg kell történnie, és ennek kétpártinak kell lennie.”

Ugyanakkor a kriptoipar a múlt héten nagy visszalépést szenvedett el, amikor Biden elnök megvétózott egy határozatot, amely megfordította volna a vitatott SEC rendelkezést annak ellenére, hogy a határozatot a Képviselőház és a Szenátus is kétpárti támogatással fogadta el.

Kövesd a Kriptoworld-öt a Google News-on

Olvastad már? A Bitcoin készen áll, hogy megdöntse minden idők legmagasabb szintjét

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Sui Network (SUI) továbbra is vezet az altcoinok között, de az árfolyam emelkedése mérséklődött

Prémium Sui Network (SUI) A Sui Network (SUI) 2023 vége óta az egyik legjobban teljesítő digitális eszköz volt, és ez a trend 2025-ben is folytatódott. Azonban az idei...

Az XRP árfolyama stabilizálódik, de az áttörés még várat magára

Prémium Ripple (XRP) Az XRP árfolyama az utóbbi időben stabilitást mutat, de a szakértők továbbra is egyértelmű kitörésre várnak. A június 5-i mélypont elérése után a kriptovaluta enyhe...

A Polkadot Bitcoint halmozna fel tartalékként

A Polkadot most egy olyan lépésre készül, ami alaposan felkavarta a kriptós közösséget. A tervek szerint 500.000 DOT tokent váltanának be Threshold Bitcoinra, ami lényegében egy...

Már nem a 200 ezres Bitcoin a cél, jöhet a 600 ezer dolláros BTC?

A Bitcoin az utóbbi hetekben magabiztosan tartja magát a 100.000 dolláros szint felett, mintha ez lenne az új normális. És miközben a világban egyre több a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.