A Myro több, mint 6%-ot ugrott előre, de a Sealana előértékesítése is tombol


Vendégbejegyzés


A Solana mém érmék ökoszisztémájában igen forró a hangulat, több érme árfolyama is megugrott.

Az élbolyban egyértelműen a Myro (MYRO) áll, amely értéke az elmúlt 24 órában 6,41%-ot emelkedett.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Ám nem mehetünk el a Sealana előértékesítése mellett sem, amely már 800 000 dollárt gyűjtött össze, és 2024 egyik legjobban várt mém érméjének ígérkezik.

A MYRO nagy lendülettel halad felfelé, spot kereskedési volumene pedig 34 millió dollárra rúg

A MYRO a vasárnapi 0,15 dollár körüli értéktől hétfő késő délutánra egészen 0,1686 dollárig merészkedett.

Az pedig, hogy az érme grafikonja több magasabb csúcsot, és mélypontot is megjárt, kifejezetten bikás jelnek számít. A MYRO exponenciális mozgóátlaga (EMA) is azt tükrözi, hogy a felfelé haladó lendület nem fog egyhamar megtörni.

Az érme rallyja közben még a kereskedési volumenjeit is megduzzasztotta. 

myro

Forrás: CoinMarketCap

Az eltelt nap során több mint 34,5 millió dollár értékű MYRO kelt el, mely az előző naphoz viszonyítva 66,76%-os emelkedést jelent.

A technikai mutatókat elnézve a token befektetői számára a következő pár nap erősnek ígérkezik. 

A Solana mém érmék nagyon belehúztak 

Azt kell mondjuk, hogy a kriptovásárlási mánia nem áll meg a MYRO érménél.

A CoinGecko oldalán azt találtuk, hogy a Solana-alapú mém tokenek piaci kapitalizációja az elmúlt 24 órában 5,2%-kal nőtt, és ezzel elérte a 7,6 milliárd dollárt.

Ehhez még hozzájön a 24 órás kereskedési volumen, mely jelenleg több mint 1,43 milliárd dollárra rúg. 

A mém kriptopiacot a WIF és a BONK vezeti, 4,5 illetve 4,4%-kal szárnyaltak előre. A Sealana pedig, ahogy már említettük egyre jobban közelít az 1 millió dolláros gyűjtéshez.

A POPCAT szintén bikásan viselkedik, a cica témájú érme ugyanebben az időszakban 9,1%-kal emelkedett.

myro

Forrás: CoinGecko

A legnagyobb nyereséggel jelenleg a Wall Street Baby On Solana rendelkezik, 590,8%-kal 0,001231 dollárra emelkedett.

Persze a nagy mém őrületnek szép számmal vannak vesztesei is, akik erősen lemaradtak a többiektől.

A dogwifhat volt az egyik ilyen pórult jár vesztes, mely a kiskereskedői érdeklődés elvesztésével 10,83%-ot esett.

Ahogyan az lenni szokott az ehhez hasonló spekulatív rallyk esetében, nem volt egy olyan erős katalizátor, amely adta volna a lovat a lendület alá.

Kövesd a Kriptoworld-öt a Google News-on

Talán a FOMO-nak köszönhető, de egy biztos, a kereskedők a Solana-n állatos témájú érméket vásárolnak, és abban bíznak, hogy hamarosan a kezdetét veszi egy kiadós bikaciklus.

A Crypto Fear & Greed Index jelenlegi 57-es pontszáma is arra utal, hogy a piacon uralkodó hangulat ‘Greed’, azaz igen pozitív, és még a mém érmék esetében is további emelkedés várható.

Vajon melyik Solana mém érme lehet a következő nagy esélyes?

Míg a MYRO-nak sikerült magára vonnia a kereskedők zömének figyelmét, azok fél szemmel már a Solana következő nyertesét keresik. 

Az egyik ilyen új név, amely a kereskedők célkeresztjére került, a fóka-témájú Sealana (SEAL) érme, amely jelenleg egy rövid idejű ICO-n gyűjti a forrásokat.

A SEAL érme előértékesítése már 800 ezer dollár felett jár 

Igen, jól olvasod, a lusta fóka ICO-ja már meghaladta az 800 000 dolláros gyűjtést.

Egyetlen SOL-ért jelenleg 6900 SEAL mém érme jár, melynek köszönhetően a projekt igen népszerű a kiskereskedők körében. 

E token kapcsán egyes elemzők a Slothana (SLOTH) token sikerével is párhuzamot vontak.

Az éber, korán lépő SEAL befektetők abban reménykednek, hogy ez az érme lehet a Solana következő, vírusszerűen terjedő szereplője.

Jelenleg minden jel arra mutat, hogy az események pontosan ebbe a mederbe folynak tovább.

Elég csak ránézni a Sealana közösségi oldalaira (Twitter, Telegram), melyekhez naponta több száz új tag csatlakozik.

A token felkapottságát mutatja például, hogy az érme a harmadik dobogós helyen szerepel az ICOBench.com legnépszerűbb, leendő kripto bevezetéseket tartalmazó listáján.

Forrás: ICOBench.com

Ez azért nagy óriási számít, hiszen a Sealana jelenleg semmiféle felhasználási esettel sem rendelkezik.

Persze a használati eset hiánya nem szavatolja a kudarcot, sőt, rengeteg ellenpéldát látunk erre: a hasonló jellemzőkkel bíró érme BONK és WIF döngetik a népszerűségi csúcsokat.

Ha szeretnél befektetni egy nagy hozamot biztosító érmébe, akkor itt van neked a Solana láncon alapuló SEAL, használd ki a kedvezményes előértékesítést.

Látogass el a Sealana előértékesítésére

Ezek is érdekelhetnek:

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


A Kriptoworld.hu nem támogatja és nem vállal felelősséget az ezen az oldalon található tartalom, pontosság, minőség, reklám, termékek vagy egyéb anyagok tekintetében. Az olvasóinknak javasolt saját kutatást végezniük, mielőtt bármely említett céggel kapcsolatba lépnének. Felhívjuk figyelmed, hogy a bemutatott információk nem tekinthetők jogi, adózási, befektetési, pénzügyi vagy egyéb tanácsadásnak, és nem értelmezhetők annak. Az ezen az oldalon található semmilyen tartalom nem minősül a Kriptoworld.hu vagy harmadik fél szolgáltató általi felhívásnak, ajánlásnak, jóváhagyásnak vagy ajánlatnak kriptoeszközök vagy más pénzügyi eszközök vásárlására vagy eladására. A kriptoeszközök magas kockázatú befektetések. Mérlegeld, hogy megérti-e a pénzedet kockáztatni. Az itt szereplő tartalmat semmiképpen sem szabad befektetési tanácsadásként kezelni. A Kriptoworld.hu nem tehető felelőssé közvetlenül vagy közvetetten az ezen az oldalon bemutatott tartalom, termékek vagy szolgáltatások használatából vagy azokkal kapcsolatos megbízhatóságból eredő károkért vagy veszteségekért. A témában javasoljuk saját cikkünket, ami ide kattintva érhető el.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Shiba Inu és Dogecoin bálnák elhagyják a hajót – az XYZVerse-re váltanak, 40.000%-os növekedési potenciál miatt!

Vendégbejegyzés A népszerű mémérmék jelentős befektetői most egy új, feltörekvő projekt felé fordulnak, amely elképesztő hozamokat ígér. A piacon egyre több szó esik az akár 40.000%-os...

A Dogecoin lassú kilábalása – ezért kell az eladóknak volatilitásra készülniük

A Dogecoin (DOGE) továbbra is gyengélkedett, miközben a kriptopiac próbált stabilizálódni az előző hét zűrzavaros végjátéka után. A Bitcoin (BTC) május 23. óta egy mintát...

XRP hamarosan Bitcoin-szerű növekedést mutathat – Íme, miért lehet ez lehetséges

Az XRP a piaci trendet követve visszaesést szenvedett el a közel-keleti geopolitikai feszültségek miatt. Ennek ellenére a token tartani tudta magát a 2 dollár feletti...

A Metaplanet Bitcoin-készlete elérte a 10.000 BTC-t, megelőzve a Coinbase-t

A Metaplanet részvényei több mint 20%-kal emelkedtek, miután bejelentették legújabb Bitcoin-vásárlásukat és egy 210 millió dolláros kötvénykibocsátást további vásárlások céljából. A japán befektetési cég, a Metaplanet...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.