Egy brazil bank tokenizálná az autóhiteleket

A brazíliai BV Bank egy új kezdeményezést indít, amely során az autóhitelek ügyintézését, és magát az értékesítési folyamatot is tokenizálással egybekötve végezné el.

Az első tesztek során a magánszemélyek közötti adásvételt is kipróbálnák, amely során az autó tulajdonjoga is gazdát cserélne, valamint a vételárat is digitálisan fizetnék ki.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A kifejezetten az autóhitelekre specializálódott BV Bank a múlt héten jelentette be ezt az új projektet, amelyben a Consensys és a Parfin is közreműködik.

Ez utóbbiak hozták létre a blokkláncos okosszerződést, és a kezdeményezéssel elsősorban arra akarnak rávilágítani, hogy milyen előnyökkel járhat a tokenizált pénzeszközök használata az ilyen típusú kereskedési ügyletek során.

Az első tesztek során, amelyek egy teszthálózaton, szimulált környezetben mennek végbe, a vásárlók tokenizált pénzeszközökkel fizetnek, és az autó tulajdonjogát igazoló digitális bizonyítványt, valamint annak az átruházhatóságát is ki tudják így próbálni.

A tesztek mögötti másik mozgatórugó a platformok képességeinek a felmérése, hogy mikor a Brazíliai Központi Bank kibocsátja a saját digitális valutáját, egy CBDC-t, akkor már rendelkezzenek információkkal a felhasználási lehetőségekről.

Brazília a világ hatodik legnagyobb autópiacával büszkélkedhet, az új és a használ autókat egybe véve évente 10 millió adásvételt bonyolítanak.

Tavaly augusztusban, mikor a Brazíliai Központi Bank bejelentette a digitális reál elindulását, az egyik beharangozott felhasználási mód kifejezetten az autók adásvételének a megkönnyítése lett, Carlos Bonetti, a bank egyik vezetője szerint.

„Abból az alapötletből indultunk ki, hogy a bank fogja kezelni a pénzügyi folyamat minden elemét, magát az adásvételt, és a finanszírozási konstrukciót egyaránt.”

Bonetti úgy véli, a rendszer által nyújtott átláthatóág nagymértékben csökkenti majd a résztvevő felek kockázatát, és mikor az eljárás már teljes mértékben elterjed, nagymértékben emelni fogja az ügyfelek elégedettségét. Emellett le is egyszerűsödik az ügyintézés, és a költségek is csökkennek majd.

Kövesd a Kriptoworld-öt a Google News-on

Olvastad már? A befektetők sorban állnak a 5thScape ICO-ján

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Hana Bank digitális kötvényt bocsátott ki az Euroclear blokkláncán

A dél-koreai Hana Bank ötéves, 100 millió dolláros digitális kötvényt bocsátott ki az Euroclear blokklánc-alapú platformján. A Yonhap hírügynökség jelentése szerint ez az első dél-koreai digitális...

A Zcash Alapítvány elhatárolódott a ZRC-20-tól és a $CASH tokentől

A Zcash Alapítvány elhatárolódott a ZRC-20 szabványtól és a $CASH tokentől, amelyeket az adatvédelmi lánc első tokenjeiként hirdetnek. Az Alapítvány egy X-posztra válaszolva közölte, hogy...

100 millió dollárt fektetett a Circle-be a Binance

A Binance 100 millió dollárral szállt be a Circle-be, és öt évre elkötelezte magát az USDC mellett. A Binance nem csupán népszerűsíteni akarja a Circle dollárhoz...

Coldcard-sebezhetőség: 52 bitcoint mentettek meg a biztonsági szakértők

Nem mindenki akarta kihasználni a Coldcard hardveres tárcákat érintő hibát: a biztonsági kutatók előbb értek el több veszélyben lévő bitcoinhoz, mint a támadók, majd a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.