27.000 bitcoin-bányász készüléket vásárol az Arkon Energy

Az amerikai bányászvállalat az Arkon Energy nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy bővítenék a gépparkjukat, és ennek jegyében 27.700 darab Bitmain bányászgépet vásárolnak, amelyek összesített teljesítménye eléri a 6 exahash/másodperc mértéket.

Az Arkon Energy bővíti bányászati flottáját a Bitmain 6 EH/S támogatásával

A Bitmain-tól érkező ASIC bányászgépek az eddigi tervek szerint idén nyáron, júniusban érkeznek meg a cég létesítményeibe.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A beszámolóból az is kiderül, hogy ez a megrendelés két féle géptípusra szól, 13.500 darab fog érkezni az S21-es modellből, és 14.200 darab a T21-ből.

Az összesített teljesítménynövelés mellett a modern gépek az átlagos energiafelhasználásra is jó hatással lesznek, a cég kevesebb költséggel tud majd több bitcoint bányászni.

Az új gépek beüzemelése után az Arkon Energy átlagos energiahatékonysága eléri majd a 19 J/T mértéket, amely kifejezetten jónak tekinthető.

A kapacitások fejlesztésének az időzítése stratégiai tervezésre utal, hiszen alig pár héten belül jön a felezés.

Az elmúlt fél éves periódusban számos bányászvállalat nyilatkozott úgy, hogy jelentős mértékben fejlesztették a kapacitásaikat, és bővítik az üzletüket, pont a közelgő felezés miatt.

Josh Payne, az Arkon alapítója szerint a mostani lépés nagy mérföldkőnek számít a cég életében.

„Rendkívül izgatottak vagyunk, hogy bejelenthetjük további 6 EH teljesítményű, új generációs Bitmain bányászgép beüzemelését. Az S21-es és T21-es modellekből álló fejlesztés több területen is jelentős eseményke számít, hiszen az Arkon így mind a bérbányászat, mind a saját bányászat területén vertikálisan integrált céggé válik, a Texas és Ohio államban lévő adatközpontjaink esetében.”

A cég azt is elmondta, hogy az USA esetében további létesítményeket terveznek, és a kapacitásaikat 307 megawattra szeretnék növelni, de ez még egyelőre a jövő zenéje, hiszen először a finanszírozási hátteret kell megteremteni ezekhez a fejlesztésekhez.

Emellett további 100 MW kapacitásbővítést igényeltek hivatalosan is az egyik, már meglévő üzemükben.

Kövesd a Kriptoworld-öt a Google News-on

Olvastad már? A jövő megteremtése a legmodernebb altcoinokkal

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Shiba Inu és Dogecoin bálnák elhagyják a hajót – az XYZVerse-re váltanak, 40.000%-os növekedési potenciál miatt!

Vendégbejegyzés A népszerű mémérmék jelentős befektetői most egy új, feltörekvő projekt felé fordulnak, amely elképesztő hozamokat ígér. A piacon egyre több szó esik az akár 40.000%-os...

A Dogecoin lassú kilábalása – ezért kell az eladóknak volatilitásra készülniük

A Dogecoin (DOGE) továbbra is gyengélkedett, miközben a kriptopiac próbált stabilizálódni az előző hét zűrzavaros végjátéka után. A Bitcoin (BTC) május 23. óta egy mintát...

XRP hamarosan Bitcoin-szerű növekedést mutathat – Íme, miért lehet ez lehetséges

Az XRP a piaci trendet követve visszaesést szenvedett el a közel-keleti geopolitikai feszültségek miatt. Ennek ellenére a token tartani tudta magát a 2 dollár feletti...

A Metaplanet Bitcoin-készlete elérte a 10.000 BTC-t, megelőzve a Coinbase-t

A Metaplanet részvényei több mint 20%-kal emelkedtek, miután bejelentették legújabb Bitcoin-vásárlásukat és egy 210 millió dolláros kötvénykibocsátást további vásárlások céljából. A japán befektetési cég, a Metaplanet...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.