A bedőlt QuadrigaCX tőzsdéhez köthető javakat foglaltak le a kanadai hatóságok

Kanada Brit-Kolumbia tartományának a hatóságai végzést bocsátottak ki, amelyben a QuadrigaCX tőzsde alapítóihoz köthető javak lefoglalásáról döntöttek.

A tőzsde két alapítója, Michael Patryn és Gerald Cotten vélhetően illegális tevékenységgel jutottak ezekhez a javakhoz.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A hatósági lefoglalás során a hivatalnokoknak nem kell megindokolniuk, hogy miért veszik birtokba az eszközöket, és ezért a bedőlt tőzsde társalapítójához köthető banki széfből készpénzt, 45 aranyrudat, és további luxuscikkeket foglaltak le.

Az ilyen eljárások során az eredeti tulajdonosnak kell bizonyítania, hogy a birtokában lévő eszközök jogosan kerültek hozzá.

Mike Farnworth, a tartomány minisztere elmondta, a QuadrigaCX 2019-ben vált fizetésképtelenné, nem sokkal azután, hogy az alapító, Gerald Cotten Indiában elhunyt, és így senki más nem tudott hozzáférni a tőzsde tárcáihoz, a privát kulcsokhoz.

„A lefoglalással megmutatjuk, hogy megtehetjük ezt, és ezután a bűnözőknek kell bizonyítaniuk, hogy jogosan rendelkeznek a lefoglalt javakkal, és nem illegális tevékenység során jutottak hozzájuk. A tőzsde tevékenységének következtében emberek ezrei vesztették el a pénzüket.”

A bírósághoz eljuttatott dokumentumokból kiderül, hogy ezek az eszközök a tőzsde társalapítójához, Michael Patrynhoz köthetők, aki vélhetően számos törvénysértést követett el.

A bíróság így engedélyt adott a bankszámlája, és a bankszéfje lefoglalására. Az ilyen típusú lefoglalás 2006 óta létezik a kanadai tartományban, és így a hatóságok vádak nélkül is el tudják venni bárki javait.

A sajtónak eljuttatott nyilatkozatból kiderül, hogy a széfben 184 ezer dollárnyi készpénzt találtak, aranyrudakat, luxusórákat, és ékszereket.

Emellett egy pisztoly, valamint több, Omar Dhanani illetve Omar Patryn névre szóló útlevél került a rendőrség kezére.

A bírósági határozatból kiderül, hogy Patryn jelentős szerepet játszott a QuadrigaCX működtetésében, és szerepe volt a felhasználói javak hűtlen kezelésében, amely miatt a bíróság elrendelte a lefoglalást.


A precíziós kereskedés itt kezdődik, Útmutató a TradingView sikeres használatához!

A következő lépésként Patrynnak bizonyítania kell, hogy honnan származnak ezek a javak.

Miután a QuadrigaCX bedőlt 2019-ben, Patryn több projektben is részt vett a defi szektorban, többek között a Wonderland és az UwU Lend csapatában is, a „Sifu” felhasználói név mögött.

Michael Patryn Omar Dhanani néven született, de 2003-ban és 2008-ban egyaránt nevet változtatott, miután az USA-ban több pénzügyi bűncselekményben is elítélték.


Olvastad már? „A Solana az új Ethereum” – Íme, miért gondolja ezt ez a vezető

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Shiba Inu és Dogecoin bálnák elhagyják a hajót – az XYZVerse-re váltanak, 40.000%-os növekedési potenciál miatt!

Vendégbejegyzés A népszerű mémérmék jelentős befektetői most egy új, feltörekvő projekt felé fordulnak, amely elképesztő hozamokat ígér. A piacon egyre több szó esik az akár 40.000%-os...

A Dogecoin lassú kilábalása – ezért kell az eladóknak volatilitásra készülniük

A Dogecoin (DOGE) továbbra is gyengélkedett, miközben a kriptopiac próbált stabilizálódni az előző hét zűrzavaros végjátéka után. A Bitcoin (BTC) május 23. óta egy mintát...

XRP hamarosan Bitcoin-szerű növekedést mutathat – Íme, miért lehet ez lehetséges

Az XRP a piaci trendet követve visszaesést szenvedett el a közel-keleti geopolitikai feszültségek miatt. Ennek ellenére a token tartani tudta magát a 2 dollár feletti...

A Metaplanet Bitcoin-készlete elérte a 10.000 BTC-t, megelőzve a Coinbase-t

A Metaplanet részvényei több mint 20%-kal emelkedtek, miután bejelentették legújabb Bitcoin-vásárlásukat és egy 210 millió dolláros kötvénykibocsátást további vásárlások céljából. A japán befektetési cég, a Metaplanet...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.