A tini bitcoinmilliomos szerint a kriptopénz halott

Finman szerint még lesz egy-két magas árnövekedés, de a hosszú távú kilátás elég vészjósló.

Olvastad már? Tom Lee szerint 150 ezer dollárig mehet a Bitcoin

Erik Finman, aki tinédzserként lett bitcoinmilliomos, a kriptovaluta elképesztő, 20.000 dolláros értékénél, arra figyelmeztette a rajongókat, hogy a hosszú távú kilátások elég gyérek.

Finman 2018 elején hívta fel magára a figyelmet, a Bitcoinnak köszönhető hirtelen jött meggazdagodásával. 12 évesen vásárolt először bitcoint, nagymamájától kapott ajándékpénzből.

Most arra figyelmeztette a befektetőket, hogy ne tegyenek mindent egy lapra, mivel még a legnagyobb kriptopénznek is véges élettartama van.

„A bitcoin halott, túlságosan megosztott, és nagyon sok belső viszály van körülötte – ezért gondolom, hogy nem fog mindörökké tartani. Még talán van benne egy-két bika lehetőség, de hosszú távon halott.” – ez elég merész kijelentés egy olyan sráctól, aki 2011-ben vásárolt bitcoint. Akkor a maga 1.000 dollárából 4 milliót csinált.

Mostani kijelentése nem ért mindenkit meglepetésként, mivel januárban már a CNBC-nek elmondta, hogy „szinte biztos benne”, hogy a kriptopénzeknek rossz vége lesz.

A Litecoinhoz sem volt kegyes

Egy másik kriptopénz amely Finman szerint a végét járja, az a Charlie Lee által létrehozott Litecoin. „A Litecoin már egy ideje halott” – tette hozzá. „olyan, mint mikor lemegy a nap és még nyolc percig világos van, a Litecoin jelenleg a hetedik percnél tart. Nehéz is vitába szállni ezzel a kijelentéssel, mivel a Litecoin jelenleg 95%-al ér kevesebbet a legutóbbi árfolyamcsúcsához képest.

Finman szerint azoknak a kriptopénzeknek van jövőjük, amely mögött valamilyen projekt áll. Kiemelte az Ethereumot, a Zcash-t és a Bitcoin Cash-t. Szerinte a Bitcoin Cash mögött nagyon jó technológia rejtőzik, de a fejlesztői borzalmasan szétreklámozták.

Szóval mégis mitől lehet ilyen rossz véleménye a kriptopénzekről? Az egyik oka, hogy szerinte a Wall Street már több lépéssel a kriptoközösség előtt jár: „a Wall Street már ismeri az összes trükköt és megvannak a megfelelői embereik”

De ha csak egy személy tudja felvenni a versenyt a bankárokkal, akkor Finman szerint ő maga lesz az: „jobb vagyok ezekben a dolgokban, mint azok a milliomosok. […] Nem tudják, hogy kell kijátszani a rendszert, mert gyíkok, én viszont sokkal több vagyok annál”

Forrás: marketwatch.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon és az Instagramon. Legyen szép napod!

Ha tetszenek a posztok és az oldalam, illetve szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt megteheted:

BTC: 37Vhz41ZecsMqmDkCntAmY8JUsu6Jp32DC

LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE

ETH: 0x7A653baD688C5c09C2D8A4A1eb39C1505e48CaCd

KÖSZÖNÖM!

2 HOZZÁSZÓLÁS

Hozzászólások lezárva.

Legfrissebb bejegyzéseink

Újra előtérbe került az altszezon: így szárnyalnak idén az altcoinok

A közösségi médiában újra erősödik a kriptós altszezon körüli felhajtás. Az altcoinpiaci mutatók idén elérték eddigi csúcsukat. Mind a Blockchain Center, mind a CoinGlass altcoinszezon indexe 76 pontot...

Recessziós vihar előtt? Az elemző szerint a Bitcoin 90 ezret is tesztelhet

A világgazdaság egyre több vészjelet küld, miközben kereskedők, elemzők és közgazdászok is erősödő recessziós kockázatról beszélnek. A kriptopiac ennek megfelelően fokozott volatilitást mutat, a Wall Street...

Kemény világ vár ránk az EU-s chat controllal

Miközben az EU Tanácsa a „Chat Control” törvényről szavaz, Németország döntő tényezővé válhat. Dánia javaslata szerint a törvény megszüntetné a titkosított üzenetküldést. Az olyan szolgáltatásoknak, mint...

A legtöbb kripto nem számít értékpapírnak, ez az új irány az amerikai szabályozásban

Úgy tűnik, az amerikai SEC kezd másképp tekinteni a kriptora. Paul Atkins, a szervezet elnöke Párizsban, az OECD kerekasztal-beszélgetésén jelentette be a „Project Crypto” nevű...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.