Sokkal szigorúbb büntetést vezettek be a kriptós bűncselekményekre Dél-Koreában

A koreai kormányzat frissítette a virtuális eszközökre vonatkozó törvényét, és az új jogszabályok alapján, aki 3,8 millió dollárnál nagyobb kárt okoz valamilyen kriptopénzhez köthető bűncselekménnyel, az életfogytiglani börtönre ítélhető.

Az FSC, az ország pénzügyi felügyelete elmondta, az új törvény a befektetővédelmet szolgálja, és az átláthatóságot akarják növelni vele.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A jogszabályban már meghatározzák a tiltott információ-visszatartást, a piacmanipulációt, és az illegális kereskedési tevékenységet is.

Kifejezetten szigorú, komoly büntetéseket határoznak meg a különböző bűncselekményekre, büntetéseket és letöltendő börtönt, és akár az okozott kár három-ötszörösét is vissza kell fizetni az elkövetőknek.

A tervek alapján az új jogszabályok idén lépnek hatályba, július 19-én. Az első körös szavazást már tavaly, 2023 július 18-án megtartották, és ekkor fogadta el a parlament a törvény felülvizsgálatát.

A hatóság a legnagyobb visszatartó erőnek azt tartja, hogy a 3,8 millió dollárnál nagyobb kárt okozó elkövetők akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphatnak.

Az FSC azt is elmondta, hogy az új törvény értelmében már a hatóság is kezdeményezhet vizsgálatot vagy eljárást, ha úgy találják, hogy egy virtuális eszköz-szolgáltató megszegi a jogszabályokat.

kripto

Emellett a hatóság ahhoz is felhatalmazást kapott, hogy saját hatáskörben eldönthesse, hogy a vizsgált vállalkozások mindenben megfelelnek-e a jogszabályi elvárásoknak, és az ehhez szükséges adatgyűjtést elvégezhessék.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


A koreai parlament 2023 nyarán fogadta el ezt az új törvényt, nem titkoltan a Terra ökoszisztéma bedőlésének a hatására, mivel annak az alapítója koreai állampolgár.

A Do Kwon vezetésével működő Terraform Labs 2022 májusi bedőlése a becslések szerint 450 milliárd dolláros veszteséget okozott a piacon.

Kwon jelenleg a kiadatására vár, és valószínű, hogy nem Dél-Koreába, hanem az USA-ba kerül, ahol nyolc vádpontban kell felelnie a bíróságnak, köztük értékpapír-csalás, és piacmanipuláció miatt is.


Olvastad már? Peter Brandt parabolikus Bitcoin (BTC) emelkedést jósol

Kiemelt kép

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Hitelfedezetként is használható lett a Tether Gold

Amikor a kriptós hitelezésről beszélünk, általában két dolog jut az eszünkbe. Valaki letétbe helyezi a Bitcoinját, hogy dollár-stablecoint vegyen fel rá, vagy a kockázatosabb DeFi...

Az USDT megint átvette az Ethereum második helyét a dobogón

A kriptóban vannak olyan vastörvények, amikbe évek óta kapaszkodik a piac. Az egyik ilyen, hogy a Bitcoin az arany, az Ethereum pedig az ezüst, és...

47 millió dollárnyi kriptót fagyasztott be az Europol

A kriptós bűnözésről a legtöbb embernek még mindig a filmekbe illő jelenetek jutnak eszébe. Egy kapucnis hacker áttöri egy nagy tőzsde biztonsági pajzsát, és egyszerre...

Aggódhatnak a befektetők, per indul a Strategy ellen?

A kriptóban van egy ember, aki az elmúlt években a végtelen optimizmus és a "soha ne add el a bitcoinodat" filozófia arca lett. Michael Saylor....

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.