Mike Novogratz elismeri, hogy tévedett az XRP-vel kapcsolatban

Mike Novogratz, a Galaxy Digital alapítója és vezérigazgatója egy interjúban elismerte, hogy tévedett az XRP-vel kapcsolatban.

Novogratz azt is elmondta, hogy az altcoinok jelenleg értékmegőrzőnek számítanak, és a jövőben lehetnek hasznossági funkcióik.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Novogratz eredetileg szkeptikus volt az XRP-vel kapcsolatban, különösen a forgalmazásával kapcsolatban, valamint azzal, hogy a Ripple Labs, az XRP létrehozója és kibocsátója jelentős részt birtokolt a coinból.

„Az elosztás nem tűnik olyan előterjesztésnek, amely működni fog” – mondta Novogratz. „És nagyot tévedtem.”

Tévedett az XRP-vel és az altcoinokkal kapcsolatban

„A Ripple most már egy intézmény, az XRP Army valódi, törődnek az ökoszisztémájukkal és a coinjukkal” – mondta Novogratz.

„Megvan a felhasználási módja, de nagyjából ugyanaz a felhasználási módja, mint a Bitcoiné. Ez egy másik hely azoknak az embereknek, akik értéket akarnak tárolni.”

A 2023-as kriptopiacról és a Bitcoin, az Ethereum és az altcoinok éves nyereségéről Novogratz azt mondta, hogy minden altcoin „a Bitcoin egy formája”, és az altcoinok értékének nagy része értékmegőrző, ami azt jelenti, hogy az emberek azért fektetnek ezekbe a digitális eszközökbe, mert úgy gondolják, hogy az eszközök nem fognak elértéktelenedni, hanem hosszú távon megőrzik az értéküket.

„Azt szoktam mondani, hogy 114 elem van a periódusos rendszerben, az arany az egyetlen, amelynek csak azért van értéke, csak mert van. A többihez pedig mindnek a hasznosságra van szükség” – mondta Novogratz.

„És úgy gondoltam, hogy a Bitcoin csak mint értéktárolónak lehet értelme, az Ethereumnak és minden másnak pedig hasznosságra van szüksége”.”

„Ahol tévedtem, az az, hogy ezek a kriptók mind a Bitcoin egyfajta formája ebben a pillanatban” – magyarázta Novogratz.

„Ezekkel az ETF-ekkel és ezekkel az új beáramlásokkal időt nyerünk arra, hogy minden olyan hasznosság, amit a jövőben látunk, kiépüljön. De a Solana, az Ethereum vagy a Doge értékének nagy része tárolóérték”.

A kriptopiac narratív játéka

Novogratz úgy foglalta össze a jelenlegi kriptopiacot, hogy az egy „narratív játék”, ahol a vállalatok és a kibocsátók történetmesélőként viselkednek, hogy vonzzák a fogyasztókat és a befektetőket.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Várhatóan ez a jövőben változni fog, hogy kiépüljön a pénzügyi piac és a szabályozási infrastruktúra.

Olvastad már? Kína és Szingapúr közösen tesztelik a digitális jüant

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Kiemelt stablecoin lett az USDC Európában

A Circle dollárhoz kötött stablecoinja, az USDC történelmi mérföldkőhöz érkezett az Európai Unióban: az Európai Bankhatóság, vagyis az EBA jelentése szerint elsőként kapta meg a...

Oroszország 2027-től korlátozza a kriptós P2P-kereskedelmet

Oroszország a kriptopiac megnyitására készül, de közben éppen azt a funkciót szorítja ki, amely a digitális eszközök egyik legfontosabb értékajánlatát adja: 2027. július 1-jétől a...

Újra 80.000 dollár alatt a bitcoin árfolyama

Újabb pofont kapott a kriptopiac: a bitcoin október 15-én ismét elbukott a 84.000 dolláros ellenállásnál, majd rövid idő alatt 80.200 dollárig zuhant. A lejtmenet az...

Bitcoin árfolyam: esést vár a választás után Schiff

Peter Schiff ismét élesen szembement a kriptopiac optimistáival. A közgazdász szerint a bitcoin árfolyama még nem árazta be teljesen az amerikai inflációs kockázatokat, a magas...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.