Nagyot csökkent a bitcoin ATM-ek száma idén

2023-ban jelentős mértékű visszaesést láthatunk a kriptopénzes ATM-ek számában, a leállítások világszerte megfigyelhetők.

Utoljára 2021-ben működött ennyi készülék, ez derül ki a CoinATMRadar számaiból.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A mindenkori csúcsot figyelembe véve mára több ezer készüléket állítottak le, és a legtöbbjük idén került ki a piacról.

A jelenlegi adatok alapján most nagyjából 32 ezer ATM működik, a CoinATMRadar ennyiről tud, ez viszont komoly csökkenésnek számít az eddigi rekordhoz képest, amelyet 2022 augusztusában ért el a kriptoipar, 39.353 darab készülékkel.

ATM
Forrás: coinatmradar.com

Ez alapján tehát látható, hogy összesen majdnem 7 ezer gépet szereltek le, ennyit vont ki a forgalomból az üzemeltetője.

Idén március számított a második legkeményebb hónapnak, ebben az időszakban 3500 gépet inaktiváltak, az első helyen pedig az idei július áll, több, mint 4000 leszereléssel.

A márciusi leállítási hullámot követve április és május esetén is egy kisebb felugrást lehetett tapasztalni, és ez a lassú növekedés július után is kitartott.

Októberre ismét megemelkedett a telepítések száma, bár még így sem kerültük vissza a nyár előtti szintre.

ATM
Forrás: coinatmradar.com

A tavalyi csúcshoz képest még mindig több ezer gép hiányzik, és az összes üzemelő ATM száma annyi, mint 2021 novemberében.

A cégek közül továbbra is a Bitcoin Depot az első számú szereplő a piacon, a gépek 19,3%-a az ő kezelésükben van.

Ez most 6306 készüléket jelent. A második helyen a Coinflip áll, 4017 géppel, a harmadik helyen pedig a Bitstop. náluk 2753 gép van, a lista következő helyein pedig a Rockitcoin, a Coinhub, és az Athena Bitcoin következik.

Az ATM-ek legnagyobb része kizárólag bitcoinnal működik, 18141 viszont más kriptopénzeket is támogat.

A legnépszerűbbnek az LTC, ETH, és a BCH számít a bitcoin után. Néhány ezer gépen a Tether stablecoinja, az USDT is elérhető, és 2200 van, amelyik USDC-t is kínál.

2022 augusztusa óta 16%-kal esett vissza az ATM-ek száma, mostanra viszont szerencsére 800 darabbal többet használatunk, mint az idei nyári mélyponton.


Olvastad már? Az utasoktól lopnak pénzt az amerikai reptéri rendőrök

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Shiba Inu és Dogecoin bálnák elhagyják a hajót – az XYZVerse-re váltanak, 40.000%-os növekedési potenciál miatt!

Vendégbejegyzés A népszerű mémérmék jelentős befektetői most egy új, feltörekvő projekt felé fordulnak, amely elképesztő hozamokat ígér. A piacon egyre több szó esik az akár 40.000%-os...

A Dogecoin lassú kilábalása – ezért kell az eladóknak volatilitásra készülniük

A Dogecoin (DOGE) továbbra is gyengélkedett, miközben a kriptopiac próbált stabilizálódni az előző hét zűrzavaros végjátéka után. A Bitcoin (BTC) május 23. óta egy mintát...

XRP hamarosan Bitcoin-szerű növekedést mutathat – Íme, miért lehet ez lehetséges

Az XRP a piaci trendet követve visszaesést szenvedett el a közel-keleti geopolitikai feszültségek miatt. Ennek ellenére a token tartani tudta magát a 2 dollár feletti...

A Metaplanet Bitcoin-készlete elérte a 10.000 BTC-t, megelőzve a Coinbase-t

A Metaplanet részvényei több mint 20%-kal emelkedtek, miután bejelentették legújabb Bitcoin-vásárlásukat és egy 210 millió dolláros kötvénykibocsátást további vásárlások céljából. A japán befektetési cég, a Metaplanet...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.