A tervek szerint halad a digitális rubel tesztelése

A Bank of Russia nemrégiben bejelentette, hogy a digitális rubel tesztüzeme a tervek szerint halad.

A pénzintézet számos visszajelzést kapott, hogy az orosz központi banki digitális valuta, azaz CBDC hogyan és milyen esetekben használható, milyen funkciókat tud ellátni.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A BoR kormányzója, Elvira Nabiullina úgy fogalmazott, hogy a próbaüzem folyamatosan zajlik, a bank pedig a próbaüzem tapasztalatai alapján tudja majd eldönteni, hogy milyen téren érdemes változtatni, finomítani a jelenlegi megoldásokat.

„Augusztusban indítottuk el az első teszteket, valódi műveletekkel, valódi résztvevőkkel. Minden a terveknek megfelelően halad, és teszteljük, hogy hogyan működik a rendszer. Az elsődleges fókusz a tárcákon, a számlanyitáson van, és azon, hogy hogyan tudnak egymás között tranzakciókat végezni az állampolgárok, és, hogy hogyan használható a mindennapi vásárlások során a digitális rubel.”

Újabb szint a tesztelésben

Nabiullina elmondta, a próbaüzem valószínűleg éveken keresztül folytatódhat még, mire minden egyes részletet le tudnak tisztázni, valamint, hogy ki tudják terjeszteni új résztvevőkre, például jogi személyiségekre, vállalatokra is a résztvevők körét.

A jelenlegi próbákban tizenhárom bank vesz részt, a tesztelés pedig Moszkvában és tíz másik orosz nagyvárosban zajlik.

Moszkva esetében a metróhálózat esetében már használható a rendszer a résztvevők számára, amely kézenfekvő választás, hiszen számos innovációt próbáltak már ki a város tömegközlekedési rendszerén keresztül.

A BoR elnökhelyettese, Olga Skorobogatova elmondta, a jelenlegi bankokon kívül jövő évtől 16 további pénzintézetet terveznek bevonni a tesztelők közé, a próbaüzem következő fázisában.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


A digitális rubel egyre nagyobb figyelmet kap, a felmérések alapján az oroszok több, mint a fele egyetért abban, hogy digitális rubelben tartsa a pénzét, erre jutott az orosz SPB tőzsde egy közvélemény-kutatásban.

Viszont mindössze 2% nyilatkozta azt, hogy hajlandó lenne minden pénzét és az összes megtakarítását is digitális rubelben tartani.

A Bank of Russia tisztviselői szerint a digitális rubel várhatóan 2025 során indulhat el teljes formában, bárki számára használható módon.

Olvastad már? A CFTC, és a SEC vitatkozik a kriptorendszer szabályozásáról

Forrás: news.bitcoin.com

Kiemelt kép: kanan alibayov

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Az Ethereum árfolyama drámai fordulóponton

Az Ethereum (ETH) ismét a kriptopiac középpontjába került, ahogy az árfolyam a 4200 dolláros szint körül mozog. A veterán kereskedő, Matthew Dixon több lehetséges forgatókönyvet...

Az új elnökkel új hozzáállás is tapasztalható az SEC-nél a kriptovalutákkal kapcsolatban

Az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) elnöke, Paul Atkins szerint csak kevés kriptovaluta számít értékpapírnak. Ez része annak, hogy az ügynökség újragondolja, mit tekint értékpapírnak...

Az Ethereum bikák visszatértek: újabb növekedés jöhet a piacon

Az Ethereum az elmúlt héten többször is erősödött. Az árfolyam közel került a 4891 dolláros csúcshoz. Az emelkedő lendület azonban nem tudott kitartani. Az eszköz tovább...

A kriptopiac 107 milliárdot veszített – szeptemberben jöhet az altcoin szezon?

A kriptopiac 107 milliárd dollárral zsugorodott, miközben a Bitcoin 113.461 dollárra esett vissza, és most a 112.526 dolláros kulcstámasz felé tart. A hirtelen eladási hullámot...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.