Több millió dollárt foglalt le a rendőrség a JPEX-csalás ügyében

Hong Kong és Makaó hatóságai nemrégiben jelentették be, hogy több személyt is letartóztattak a JPEX tőzsde ügyében, és elmondták, hogy számos más résztvevő ellen is aktív nyomozás folyik.

A híradásokban arról is beszéltek, hogy az egyik letartóztatott éppen iratmegsemmisítőkkel próbálta meg eltűntetni a bizonyítékokat, mikor a rendőrök lecsaptak rá.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A helyi sajtóban pénteken jelent meg a hír, hogy két embert is letartóztatott a rendőrség, akiket azzal gyanúsítanak, hogy Makaón különböző kaszinókban megforgatva próbálták tisztára mosni a tőzsdén keresztül megszerzett pénzt.

A letartóztatás során a hatóságok befagyasztották az érintettek számláit a kaszinókban, és körülbelül 1,7 millió dollárnyi pénzt foglaltak le ezekről.

A South China Morning Post arról cikkezett, hogy az esettel kapcsolatban két másik személyt is előállított a rendőrség, akik közül az egyik a letartóztatás pillanatában is éppen azon dolgozott, hogy dokumentumokat tűntessen el iratmegsemmisítők, és fehérítő segítségével.

Így a JPEX-csalással kapcsolatban eddig összesen 18 embert tartóztattak le, és a rendőrség további 1,1 millió dollárnyi aranyat és készpénzt foglalt le ezekben az esetekben.

A csalásra nemrégiben derült fény, miután a Hong kongi pénzügyi felügyelet figyelmeztetést adott ki a JPEX tőzsde ellen, mivel a cég úgy promótálja a termékeit, hogy nem rendelkezik megfelelő engedélyekkel a városban való működéshez.

A bejelentést követően a tőzsde 1000 dollárra emelte a kiutalási jutalékot, hogy elbátortalanítsa a felhasználókat a pénzük kiutalásától.

Az eset kipattanása óta a hatóságok számos gyanúsítottat letartóztattak, a tőzsde alkalmazottait, de még netes influenszereket is, akik közreműködtek a reklámozásban.

A csalás mögötti szervezőket egyelőre viszont nem sikerült kézre keríteni, és a rendőrség az Interpol segítségét kérte az elkapásukhoz.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


A hatóságok beszámolói alapján a JPEX ügye az egyik legnagyobb csalásnak számít Hong Kongban, nagyjából 2300 ismert károsulttal, és 178 millió dollárnyi becsült veszteséggel.

Chris Tang Ping-keung, a város belbiztonsági minisztere elmondta, hogy igazságot fognak szolgáltatni az áldozatoknak, és elkapják a felelősöket.

Olvastad már? Képes lesz a PEPE egy újabb bikafutamra? A szakértők inkább ezt az érmét figyelik

Forrás: cointelegraph.com

Kiemelt kép: Joshgmit képe a Pixabay -en.

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Geopolitikai feszültségek kockázatkerülő hangulatot váltottak ki, de a szerkezeti bizalom továbbra is erős

A Bitcoin és az Ethereum árfolyamának legutóbbi visszaesése – éles korábbi emelkedés után – klasszikus kockázatkerülő reakcióként értelmezhető, amelyet az Izrael által Irán ellen végrehajtott...

Kritika zúdul a Pi Network új .pi domain aukciós frissítésére

A Pi Network legújabb bejelentése a .pi domain aukcióval kapcsolatban kritikákat váltott ki a felhasználókból. Bár a Pi Core Team bemutatott egy új alkalmazást a...

A Bitget csatlakozott az UNICEF Game Changers Koalícióhoz – 2025-ben 300.000 ember kap blokklánc-oktatást

A vezető kriptotőzsde, a Bitget, valamint az UNICEF Luxemburg partnerségre léptek, hogy digitális és technológiai készségeket nyújtsanak lányok számára. A Bitget, a vezető kriptotőzsde és Web3-vállalat...

Ne maradj le újra! A Snorter mém érmével kezedbe veheted a piacot

Vendégbejegyzés A befektetők még mindig álmodoznak arról, hogy a mém érmékből végre hatalmas nyereségük szülessen. Nos, a Solana-alapú Telegram kereskedési bot, a Snorter Token ($SNORT) arra...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.