A német pénzügyi hatóságok valószínűleg nem engedélyeznék a Binance működését

A BaFin, a Német Szövetségi Pénzügyi Felügyelet a sajtóhírek szerint azt javasolta a Binance vezetőségének, hogy vonják vissza a regisztrációs kérelmüket, mert a helyi törvények alapján a cég felépítésével, és az ügyvezető, CZ személyével szemben komoly aggályok merülhetnek fel.

A The Wall Street Journal hasábjain megjelent cikk szerint a BaFin elmondta CZ-nek, hogy a platformjuk nem felelne meg egy olyan teljes körű kivizsgáláson, amely a németországi működéshez szükséges engedélyek megszerzését előzné meg.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Az egyik ilyen követelmény az, hogy az engedélyért működő cég vezetőségének megfelelő végzettséggel kell rendelkeznie, elismert tapasztalattal bírni hasonló intézmények vezetése terén, és elegendő időt fordítani arra, hogy vezessen egy ilyen szervezetet.

Emellett a Binance szervezeti felépítése is megnehezíti, hogy a hatóságok megfelelően átlássák a működését.

A tőzsde július 26-án jelentette be, hogy visszavonják a német engedélykérelmüket, többek között azért, hogy mindenben meg tudjanak felelni az EU kriptoipari szabályozásának.

A Binance szóvivője elmondta, hogy a The Wall Street Journal értesülései nem teljesen pontosak.

Azt viszont nem részletezte, hogy mely információk számítanak tévesnek, és CZ személyét illetően sem bocsátkozott magyarázatokba. Az USA-ban a tőzsde éppen a SEC egyik perében szerepel, alperesként, valamint a CFTC is eljárást indított ellene.

A vádak között az értékpapír-törvények megszegése, és a kereskedési szabályok figyelmen kívül hagyása is megtalálható.

A cég ügyvédei a napokban adtak be egy kérelmet, hogy a bíróság ejtse a CFTC által indított ügyet, mivel a hivatal nagymértékben túllépne a hatáskörén egy ilyen intézkedéssel.

Hivatalosan nem indult semmiféle büntetőjogi vizsgálat a Binance ellen, viszont a sajtóban terjedő pletykák szerint az Igazságügy-minisztérium már nyomoz a tőzsde ellen, mivel állításuk szerint megszeghették az oroszok elleni szankciókat.

A híresztelések szerint ráadásul pont emiatt mondott fel a cég stratégiai vezetője, Patrick Hillmann.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


A Binance a világ legnagyobb tőzsdéjének számít, a cégnek ennek ellenére nincsen hagyományos székhelye, irodája.

A sajtóhírek szerint CZ Dubajban lakik már 2021 óta, de a SEC júniusban idézést adott ki ellene, és a beszámolók alapján problémákba ütköztek, hogy hová küldjék a dokumentumokat.


Olvastad már? A Cardano elérheti a 7.80 dollárt a következő bikafutásban?

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Hirtelen megindult a pénz a Bitcoin felé

A piac hangulata még mindig óvatos, de a számok már mást mutatnak. A Bitcoin ETF-eknél újra megjelent a tőke, méghozzá a hetek legerősebb napján. Újra megindult...

Milei és a Libra ügy: hét hívás kavarta fel a piacot

Egyetlen bejegyzés elég volt ahhoz, hogy milliók mozogjanak a piacon. Most viszont új részletek kerültek elő, amelyek teljesen más megvilágításba helyezik az egész történetet. Hét telefonhívás...

A Bitcoin 666,666. blokkja: titokzatos üzenet a láncon

A Bitcoin története tele van különös pillanatokkal, de kevés olyan van, ami ennyire megmozgatja a képzeletet. Egy blokk, egy szám, és egy üzenet, ami évekkel később...

Bitcoin kvantumvita: Mow szerint veszélyes sietni

A kvantumszámítógépek körüli félelem egyre erősebb, de nem mindenki gondolja úgy, hogy azonnal lépni kell. Samson Mow szerint a túl gyors megoldás nagyobb bajt okozhat,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.