2025-ben érkezhet a digitális rubel

Az Orosz Központi Bank, a CBR bejelentette, hogy az intézet által kibocsátott digitális valuta a tervek alapján 2025-től lesz elérhető.

A bank elnökhelyettese, Olga Skorobogatova elmondta, a Duma hozzájárulása alapján már idén elkezdik szervezni a tesztüzemet, hogy a CBDC, azaz a központi banki digitális valuta mihamarabb működőképessé váljon.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A parlament alsóházának ehhez először e kell fogadnia a digitális eszközöket szabályozó törvénytervezetet.

Skorobogatova szerint az engedélyezési, elindítási folyamat lassú, de ennek az az oka, hogy a tisztviselők mindent hibátlanul akarnak csinálni, hogy a rendszer biztonságosan és tökéletesen működjön.

Az elnökhelyettes a részletekről szólva azt nyilatkozta, hogy a kínai digitális jüannal ellentétben az új típusú rubelt nem a közalkalmazottak kifizetésére akarják használni, nem ebben utalják majd a nyugdíjakat, valamint a különböző szociális segélyeket.

Ráadásul a lakossági számlák esetén lesz egy 300 ezer rubeles felső korlát, azaz nagyjából 3300 dollárnyi összeget tarthatnak ilyen valutában a lakosok.

Júliusban jöhet az új törvény

A várakozások alapján a Duma még júliusban elfogadhatja az új, digitális eszközökről szóló törvényt, amely a rubel digitalizációját is lehetővé teszi. Ez után tudják elkezdeni megszervezni a tesztüzemet.

A Duma pénzügyi bizottságának az elnöke, Anatoly Aksanov a sajtónak elmondta, a törvényt akár már júliusban elfogadhatják, és ebben az esetben augusztusban indulhat a tesztüzem.

Azt is figyelembe kell viszont venni, hogy Aksanov ugyanezt nyilatkozta májusban, akkor júniusi szavazást várva. Ez nem történt meg.

Aksanov a kriptopénzekről korábban úgy nyilatkozott, hogy egy használható megoldást képviselnek, amellyel megkerülhetők a nyugati szankciók.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Tervben volt egy saját nemzeti kriptotőzsde létrehozása is, de ennek a terveit végül elvetették, mivel az ilyen centralizált vállalkozásokat ugyanúgy szankcionálhatják a nyugati országok.

A digitális rubelről is szóló törvényt idén januárban mutatta be a Duma számára Aksanov, mikor 2022-ben a CBR bejelentette, hogy felgyorsítanák az ilyen irányú fejlesztéseket.

Olvastad már? John Bollinger kiemelt egy figyelemre méltó Bitcoin mintázatot

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

Legfrissebb bejegyzéseink

Peter Schiff új főgonoszt talált, szerinte Saylor még SBF-nél is veszélyesebb a kriptóra

Michael Saylor, a Strategy vezére és Peter Schiff, az arany örökös szószólója ritkán értenek egyet. Saylor szerint a Bitcoin az egyetlen kiút a pénzügyi rabszolgaságból,...

Nem, az XRP technológiája nem a Bitcoin előtt jött létre

Minden nagy kriptós projektnek megvannak a maga alapítási mítoszai. A Bitcoinnál ott van az arctalan Satoshi Nakamoto, az Ethereumnál a fiatal Vitalik Buterin. Az XRP...

A tokenizált részvények napi rekordot döntöttek

Pár éve valaki összerakott egy tokenizált Tesla részvényt, az egésznek nulla forgalma volt, és leginkább csak konferenciákon mutogatták a prezentációkon. Így kezdődött a tokenizáció intézményes...

Ausztrália még három hónapot adott a kriptós cégeknek, hogy megszerezzék az engedélyeket

Ausztrália az elmúlt években a kriptós szabályozás egyik legfontosabb tesztpályájává vált. A helyi hatóságok híresek arról, hogy nem szeretik a kiskapukat, és ha valami úgy...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.